1Mózes összehívta egész Izraelt, és így szólt hozzájuk:
2Halld, Izrael, a parancsokat és törvényeket, amelyeket ma fületek hallatára kihirdetek! Tanuljátok meg őket, s legyen gondotok a megtartásukra.
3Az Úr, a mi Istenünk Hóreb hegyén szövetséget kötött velünk.
4Nem atyáinkkal kötötte az Úr ezt a szövetséget, hanem velünk, akik ma itt mind életben vagyunk.
5Szemtől szemben beszélt veletek az Úr a hegyen a lángok közül –
6magam az Úr és közöttetek álltam, hogy az Úr szavait közvetítsem nektek, mivel féltetek a tűztől és nem jöttetek föl a hegyre. Így szólt:
7„Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptomból, a szolgaság házából.
8Ne legyenek más isteneid!
9Ne faragj magadnak képmást semmiről, ami fönn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben van!
10Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is.
11De aki szeret és megtartja parancsaimat, annak megmutatom jóságomat az ezredik nemzedékig.
12Az Úrnak, a te Istenednek hiába ne vedd a nevét! Mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki káromolja nevét.
13Tartsd meg a szombatot, szenteld meg, ahogy az Úr, a te Istened parancsolta neked!
14Hat napig dolgozz és végezd a munkád.
15A hetedik nap azonban a nyugalom napja, az Úré, a te Istenedé. Akkor hát ne dolgozz, se te, se fiad, se lányod, sem szolgád, sem szolgálód, sem ökröd, sem szamarad, sem semmiféle állatod, sem a házadban tartózkodó idegen, hogy szolgád és szolgálód is pihenhessen, mint te magad.
16Gondolj arra, hogy Egyiptom földjén magad is rabszolga voltál, de az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett. Azért parancsolta meg az Úr, a te Istened a szombat megülését.
17Tiszteld apádat és anyádat, amint az Úr, a te Istened parancsolta neked, hogy hosszú életű légy és jól menjen a sorod azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked!
18Ne ölj!
19Ne törj házasságot!
20Ne lopj!
21Ne tégy hamis tanúságot embertársaid ellen!
22Ne kívánd embertársad feleségét! Ne kívánd el embertársad házát, földjét, szolgáját, szolgálóját, ökrét, szamarát, egyáltalán (ne kívánj el) semmit sem, ami embertársadé!”
23E szavakat intézte hozzátok az Úr a hegyen, a sötét felhő borította ég felé (felcsapó) lángok közül, zengő hangon, amikor egybegyűltetek, semmi többet; aztán fölírta két kőtáblára és átadta nekem.
24Amikor a sötétben hallottátok a hangot, a hegy pedig lángokban állt, odajöttetek hozzám – a törzsek fejei és a vének mindnyájan –, s így szóltatok:
25„Lám, az Úr, a mi Istenünk megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát, hallottuk hangját a lángok közül. Ma átéltük, hogy Isten beszélhet az emberrel, s ez mégis életben marad.
26Mégis, miért haljunk meg? Ez a hatalmas tűz elemészt minket! Ha még tovább hallgatjuk az Úrnak, a mi Istenünknek szavát, meghalunk.
27Mert hol van olyan emberi lény, aki mint mi, hallhatta az élő Isten hangját a lángok közül, s mégis életben maradhatott?
28Menj oda és hallgass meg mindent, amit az Úr, a mi Istenünk mond, aztán majd elmondod nekünk, amit az Úr, a mi Istenünk mond neked. Meghallgatjuk és megtesszük!”
29Az Úr meghallotta hangos beszédeteket, amelyet velem folytattatok, és így szólt hozzám az Úr: „Hallottam a hangos beszédet, amelyet ezek az emberek veled folytattak; mindenben igazuk van, amit mondtak.
30Bárcsak mindig ilyen maradna a szívük, hogy félnének, megtartanák parancsaimat és jól menne mindig a soruk nekik is, gyermekeiknek is!
31Nos, mondd meg nekik: Térjetek vissza sátraitokba!
32Te azonban gyere ide hozzám, hadd közöljem veled parancsaimat, rendelkezéseimet és törvényeimet, amelyekre meg kell őket tanítanod, hogy hozzájuk szabják tetteiket azon a földön, amelyet adok nekik!”
33Ügyeljetek, hogy úgy tegyetek, ahogy az Úr, a mi Istenünk parancsolta nektek, se jobbra, se balra ne térjetek el tőle.
34Pontosan azon az úton járjatok, amelyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt, hogy életben maradjatok, s jól menjen sorotok, és sokáig éljetek azon a földön, amelyet birtokba vesztek.