¹Ezért fogja el a szívem ijedelem, ezért dobog olyan hangosan a helyén.

²Hallgassátok dörgő hangját figyelemmel, a dübörgést, amely előtör szájából!

³Végigjáratja az egész ég alatt, villáma sugarát a föld határáig.

⁴Amerre csak elhalad, hangosan zeng az ég, ő az, aki büszke hangjával mennydörög, s a villámait nem fogja vissza, amikor meghalljuk a hangját.

⁵Isten engedi, hogy lássunk csodás, nagy dolgokat, nagy tetteket művel, amiket nem értünk.

⁶Ő mondja a hónak: „Essél le a földre!” És az esőnek is: „Zúduljatok le rá!”

⁷Rányomja pecsétjét minden emberkézre, hogy tetteit mindenki megtapasztalja.

⁸Visszahúzódik a vad a rejtekhelyére, és a fekvőhelyén meghúzza magát.

⁹A viharos szélvész kitör kamráiból, s az északi széllel hideg idő tör be.

¹⁰Isten leheletére jég keletkezik, és megmerevedik a víz széles tükre.

¹¹Párás nedvességgel tölti a felhőket, s a viharfellegek villámait szórják.

¹²Akarata szerint mennek ide-oda, járásukat ő határozza meg. Mindent végbevisznek, amit csak parancsol, széltében-hosszában a földkerekségen.

¹³Egyszer büntetésül küldi a föld népeinek, máskor meg jósága jeléül.

¹⁴Figyelj ide és hallgass meg, Jób! Maradj csendben és nézd Isten csodáit!

¹⁵Tudod-e, hogy Isten mint parancsol nekik, miként éri el, hogy felhője fényt adjon?

¹⁶Vagy érted tán, mint lebegnek felhői, a mindentudó mester e csodás remekei?

¹⁷Te, akinek már izzik a ruhád a hőségtől, amikor a déli széltől fülledt a föld,

¹⁸te feszítetted ki vele az ég sátrát, feszesre, mint a tükör, amely acélból készült?

¹⁹Okosíts fel minket, mit mondjunk hát neki…

²⁰Azt jelentsük talán: „Szólni akarok!”? S mondja-e valaki, hogy pusztulni akar?

²¹Hisz nem lehet a nap fényét sem látni, amikor a felhők mögött fényesedik. Lám, szélroham jön, s elkergeti őket,

²²észak felől fényesség ragyog fel. Félelmetes ragyogás van az Isten körül,

²³sohasem érjük el mi a Mindenhatót. Hatalma s igaza mérhetetlenül nagy, az igazság teljességét nem ferdíti el.

²⁴Ezért kell Őt félniük az embereknek. Tiszteljék mind, akikben van értelem!