Az ember tettei nem közömbösek az Isten számára

¹Elihu ekkor folytatta és így szólt:

²Tán helyesnek tartottad, amikor azt mondtad: „Inkább nekem van igazam, nem az Istennek?”

³Hisz kijelentetted: „Nos, hát mi van abban? Mit ártottam neked, amikor vétkeztem?”

⁴Erre most megfelelek neked, s veled együtt a barátaidnak is.

⁵Tekints föl az égre, nyisd ki a szemedet! Nézz föl az égboltra, magasan fölötted!

⁶Ha bűnt követsz el, hogyan árthatsz neki, és ha sok a bűnöd, mivel károsítod?

⁷Ha meg igaz vagy, mit adsz ezzel neki, mi az, amit kezedből kaphatna?

⁸Csak a magadfajtáknak számít gonoszságod, az ember fiának erényes életed.

⁹Jajveszékelnek az elnyomók miatt, segítséget hívnak a hatalmasok ellen,

¹⁰de azt nem kérdezik: „Hol az én Teremtőm, ki éjnek idején is dalt fakaszt ajkamon?

¹¹Többre tanított minket, mint az állatokat, az ég madarainál okosabbá tett!”

¹²Kiáltoznak, de ő nem ad feleletet, amikor a hatalmasok gőgjét nézik.

¹³Hiú kiáltásra nem hallgat az Isten, azzal nem törődik a Mindenható.

¹⁴És ha azt mondod: „Hiszen nem is lát, ügyem előtte van, s folyvást rá várok”,

¹⁵aztán folytatod: „Haragja nem büntet, úgy látszik, az ember bűne nem érdekli”,

¹⁶akkor Jób a száját fecsegésre nyitja, és értelem nélkül szaporítja a szót.