Jób elbizakodottsága.
1Tehát, Jób, figyelj most minden egyes szómra, minden beszédemet jegyezd meg magadnak!
2Lám, szólásra nyitottam a számat, nyelvem máris forog a szám üregében.
3Bölcs mondásokat súg majd a szívem, ajkam a színtiszta igazat beszéli.
4Istennek éltető lelke teremtett meg, a Magasságbeli lehelete éltet.
5Hogyha képes vagy rá, adj nekem választ, adj magyarázatot és szállj velem szembe!
6Olyan vagyok, mint te, lásd, nem mint az Isten, én is csak agyagból vétettem.
7Tőlem nem kell félned, ne rémítsen semmi, még a kezem sem nehezedik rád.
8Valóban, te fülem hallatára mondtad, tisztán ki is vettem szavaidnak hangját:
9„Tiszta vagyok és nincsen semmi bűnöm, mocsoktalan vagyok, nincsen bennem vétek.
10Csakhogy ő ürügyet keres ellenem, úgy tekint rám, mintha ellensége volnék.
11Kalodába zárta a lábamat, és szemmel tartotta minden utamat.”
12Nézd, én mondom neked, ebben nincs igazad, mert nagyobb az Isten, mint bármelyik ember.
13Azért hát ellene miért háborogtál, hogy minden szavadra nem ad feleletet?
14Mert egyszer az Isten ily módon beszél, máskor meg másképpen szól, de nem vesszük észre.
15Álomlátásokban, éjjeli képekben, amikor még álom borul az emberre, és akkor, amikor ágyában szendereg.
16Ilyenkor megnyitja az emberek fülét, felriasztja őket ijesztő jelekkel,
17hogy tettétől visszatartsa az embert, hogy az emberekből kiűzze a gőgöt;
18hogy az alvilágtól megmentse a lelkét, attól, hogy életét dárda oltsa ki.
19Fekvőhelyén fájdalom figyelmezteti, szüntelen háborgás van a tagjaiban.
20A kenyértől undorral fordul el élete, kedvenc ételétől undorodik lelke.
21A húsa elalszik, már nem is látható, nem látható egyéb, mint csupasz csontváza.
22Máris közeledik lelke a sírjához, élete a helyhez, hol a holtak laknak.
23Ha aztán egy angyal odaáll melléje, egy az ezrek közül közvetítő gyanánt, s közli az emberrel a kötelességét,
24aztán megkönyörül rajta és azt mondja: „Szabadítsd meg attól, hogy a sírba szálljon, mert a váltságdíját megtaláltam”,
25teste akkor üdén felvirágzik, maga meg visszatér ifjú napjaihoz.
26Istenhez esdekel, s ő megkegyelmez neki, engedi, hogy arcát ujjongva szemlélje. Másoknak is hirdeti feloldoztatását,
27az embereknek énekelve mondja: „Vétkeztem és az igazat elferdítettem, mégsem a bűneimért fizetett meg nekem.
28Megmentett attól, hogy sírba kelljen szállnom, örülhet életem a világosságnak.”
29Nézd, így szokott tenni az Isten, kétszer-háromszor is az emberrel,
30hogy a sírgödörtől megmentse a lelkét, és az élet fényével megvilágítsa.
31Ügyelj, Jób, szentelj nekem figyelmet! Amíg beszélek, hallgass és légy csöndben!
32Ha van mit mondanod, akkor felelj nekem! Szólj, mert én szívesen helyeselnék neked!
33Ha azonban nincsen, akkor hallgass rám! Légy csöndben, s én bölcsességre tanítalak.