Ének az Úr szőlőjéről

¹Hadd énekeljem el barátomnak szőlője iránti szerelme énekét. A barátomnak volt egy szőlőskertje, termékeny domboldalon.

²Felásta földjét, a köveket kiszedte belőle, és nemes szőlőfajtákkal ültette be. A közepére tornyot épített, és sajtót is vágott benne. Aztán várta, hogy szőlőt teremjen, de csak vadszőlőt hozott.

³Most hát Jeruzsálem lakói és ti, Júda férfiai: Tegyetek igazságot köztem és szőlőm között!

⁴Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit nem tettem meg vele? Azt vártam, hogy szőlőt teremjen, hát miért hozott csak vadszőlőt?

⁵Most azért tudtotokra adom, mit fogok tenni szőlőmmel: Lebontom sövényét, hadd legeljék le, lerombolom falát, hadd tapossák össze.

⁶Parlaggá teszem, amit metszetlen hagynak, és nem kapálnak meg, hadd verje föl a bozót és a gaz. És megparancsolom a felhőknek: ne hullassanak rá esőt.

⁷Igen, a Seregek Urának szőlője Jeruzsálem háza, és Júda népe dédelgetett ültetvénye. Azt várta, hogy igaz tetteket vigyenek végbe, s lám, gaztetteket követnek el. Azt várta, hogy igazság terem náluk, de csak jajkiáltás hallik és siralom.

Jajkiáltások

⁸Jaj azoknak, akik házat házhoz sorakoztatnak, szántóföldet szántóföldhöz ragasztanak, míg az övék nem lesz minden hely, s nem csak ők lakják az egész országot.

⁹Megesküdött a Seregek Ura fülem hallatára: „Bizony, rommá lesz a sok ház, és a szép nagy paloták lakatlanná válnak.

¹⁰Tíz hold szőlő csak egy korsóra valót hoz majd, és tíz véka vetőmag csak egy vékát terem.”

¹¹Jaj azoknak, akik kora reggeltől fogva mámorító italokat hajhásznak, és esténként sokáig fennmaradnak, mert a bor hevíti őket.

¹²Citera és hárfa, dob és fuvola – az van, meg bor a lakomáikon, de az Úr tetteire nem ügyelnek, és kezének művét észre sem veszik.

¹³Bizony, fogságba hurcolják majd népemet, mert nincsen benne érteni akarás. A hatalmasok éhen vesznek, maga a nép meg szomjúságtól eped el.

¹⁴Feltárja torkát az alvilág, és végtelen szélesre nyitja a száját, hogy elnyelje népemből a hatalmasokat, akik most oly vígan vannak.

¹⁵Akkor majd meggörnyed az ember, megalázzák a büszke férfit, és a kevélyek lesütik szemüket.

¹⁶Ám a Seregek Ura megdicsőül ítéletében, s a szent Isten felragyogtatja szentségét igazságossága által.

¹⁷Bárányok legelnek ott mint legelőjükön, és a gazdagok romjai közt kosok tanyáznak.

¹⁸Jaj azoknak, akik a büntetést ökörlánccal vonják magukra, és a bűnt úgy húzzák, mint a kötél a szekeret.

¹⁹Akik így szólnak: „Rajta! Igyekezzék művével, hadd lássuk! Közeledjék és valósuljon meg, amit Izrael Szentje tervez, hadd érjük meg!”

²⁰Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak. Akik a sötétséget világosságnak teszik meg, s a világosságot sötétségnek, ami keserű, azt édesnek, az édeset meg keserűnek.

²¹Jaj azoknak, akik bölcsek a tulajdon szemükben, és okosaknak hiszik saját magukat.

²²Jaj azoknak, akik hősök a borivásban, és bátrak, ha mámorító italt kevernek.

²³Jaj azoknak, akik ha megvesztegetik őket, fölmentik a gonoszt, és attól, akinek igaza van, elveszik igazát.

²⁴Amint a tarlót felfalják a lángok, és az aszott fű elhamvad a tűzben, az ő gyökerük is hamuvá válik, virágjuk elszáll, mint a por. Mert elvetették a Seregek Urának törvényét, s megvetették Izrael Szentjének szavát.

Az Úr haragja

²⁵Ezért az Úr haragja fölgerjedt népe ellen, fölemelte kezét és lesújtott rá. Megölte fejedelmeit, s hulláik úgy hevernek, mint a szemét az utcán. De ezzel még nem csillapult le haragja, keze továbbra is ki van nyújtva.

Az asszírok betörése

²⁶Jelt ad egy távoli nemzetnek, és füttyszóval elhívja a föld határairól. S lám, el is jön sietve, gyorsan.

²⁷Nincs közte fáradt, sem beteg, egyik sem álmos, egyik sem alszik. Derekán egyiknek sincs oldva az öve, s nem szakad el sarujának szíja.

²⁸Nyilai hegyesek, s íjai mind kifeszítve. Lovainak patája akár a kovakő, s mint a forgószél, olyanok harci szekereinek kerekei.

²⁹Ordítása olyan, mint az oroszláné, úgy bömböl, mint egy oroszlánkölyök. Ordít és megragadja a zsákmányt, s ha elviszi, nincs, aki elvegye tőle.

³⁰Azon a napon úgy bömböl majd fölötte, mint ahogy a tenger bömböl. S ha az ember a földre néz: lám, szorongást keltő sötétség van rajta, és világosságát homály fedi.