Ének az Úr szőlőjéről

1Hadd énekeljem el barátomnak szőlője iránti szerelme énekét. A barátomnak volt egy szőlőskertje, termékeny domboldalon.

2Felásta földjét, a köveket kiszedte belőle, és nemes szőlőfajtákkal ültette be. A közepére tornyot épített, és sajtót is vágott benne. Aztán várta, hogy szőlőt teremjen, de csak vadszőlőt hozott.

3Most hát Jeruzsálem lakói és ti, Júda férfiai: Tegyetek igazságot köztem és szőlőm között!

4Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit nem tettem meg vele? Azt vártam, hogy szőlőt teremjen, hát miért hozott csak vadszőlőt?

5Most azért tudtotokra adom, mit fogok tenni szőlőmmel: Lebontom sövényét, hadd legeljék le, lerombolom falát, hadd tapossák össze.

6Parlaggá teszem, amit metszetlen hagynak, és nem kapálnak meg, hadd verje föl a bozót és a gaz. És megparancsolom a felhőknek: ne hullassanak rá esőt.

7Igen, a Seregek Urának szőlője Jeruzsálem háza, és Júda népe dédelgetett ültetvénye. Azt várta, hogy igaz tetteket vigyenek végbe, s lám, gaztetteket követnek el. Azt várta, hogy igazság terem náluk, de csak jajkiáltás hallik és siralom.

Jajkiáltások

8Jaj azoknak, akik házat házhoz sorakoztatnak, szántóföldet szántóföldhöz ragasztanak, míg az övék nem lesz minden hely, s nem csak ők lakják az egész országot.

9Megesküdött a Seregek Ura fülem hallatára: „Bizony, rommá lesz a sok ház, és a szép nagy paloták lakatlanná válnak.

10Tíz hold szőlő csak egy korsóra valót hoz majd, és tíz véka vetőmag csak egy vékát terem.”

11Jaj azoknak, akik kora reggeltől fogva mámorító italokat hajhásznak, és esténként sokáig fennmaradnak, mert a bor hevíti őket.

12Citera és hárfa, dob és fuvola – az van, meg bor a lakomáikon, de az Úr tetteire nem ügyelnek, és kezének művét észre sem veszik.

13Bizony, fogságba hurcolják majd népemet, mert nincsen benne érteni akarás. A hatalmasok éhen vesznek, maga a nép meg szomjúságtól eped el.

14Feltárja torkát az alvilág, és végtelen szélesre nyitja a száját, hogy elnyelje népemből a hatalmasokat, akik most oly vígan vannak.

15Akkor majd meggörnyed az ember, megalázzák a büszke férfit, és a kevélyek lesütik szemüket.

16Ám a Seregek Ura megdicsőül ítéletében, s a szent Isten felragyogtatja szentségét igazságossága által.

17Bárányok legelnek ott mint legelőjükön, és a gazdagok romjai közt kosok tanyáznak.

18Jaj azoknak, akik a büntetést ökörlánccal vonják magukra, és a bűnt úgy húzzák, mint a kötél a szekeret.

19Akik így szólnak: „Rajta! Igyekezzék művével, hadd lássuk! Közeledjék és valósuljon meg, amit Izrael Szentje tervez, hadd érjük meg!”

20Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak. Akik a sötétséget világosságnak teszik meg, s a világosságot sötétségnek, ami keserű, azt édesnek, az édeset meg keserűnek.

21Jaj azoknak, akik bölcsek a tulajdon szemükben, és okosaknak hiszik saját magukat.

22Jaj azoknak, akik hősök a borivásban, és bátrak, ha mámorító italt kevernek.

23Jaj azoknak, akik ha megvesztegetik őket, fölmentik a gonoszt, és attól, akinek igaza van, elveszik igazát.

24Amint a tarlót felfalják a lángok, és az aszott fű elhamvad a tűzben, az ő gyökerük is hamuvá válik, virágjuk elszáll, mint a por. Mert elvetették a Seregek Urának törvényét, s megvetették Izrael Szentjének szavát.

Az Úr haragja

25Ezért az Úr haragja fölgerjedt népe ellen, fölemelte kezét és lesújtott rá. Megölte fejedelmeit, s hulláik úgy hevernek, mint a szemét az utcán. De ezzel még nem csillapult le haragja, keze továbbra is ki van nyújtva.

Az asszírok betörése

26Jelt ad egy távoli nemzetnek, és füttyszóval elhívja a föld határairól. S lám, el is jön sietve, gyorsan.

27Nincs közte fáradt, sem beteg, egyik sem álmos, egyik sem alszik. Derekán egyiknek sincs oldva az öve, s nem szakad el sarujának szíja.

28Nyilai hegyesek, s íjai mind kifeszítve. Lovainak patája akár a kovakő, s mint a forgószél, olyanok harci szekereinek kerekei.

29Ordítása olyan, mint az oroszláné, úgy bömböl, mint egy oroszlánkölyök. Ordít és megragadja a zsákmányt, s ha elviszi, nincs, aki elvegye tőle.

30Azon a napon úgy bömböl majd fölötte, mint ahogy a tenger bömböl. S ha az ember a földre néz: lám, szorongást keltő sötétség van rajta, és világosságát homály fedi.