Krisztus példája.

1Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés,

2akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek és egy lélekként ugyanarra törekedtek.

3Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak.

4Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.

5Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.

6Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell,

7hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.

8Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

9Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek,

10hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban,

11s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

12Kedveseim, ti mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket, nemcsak amikor köztetek vagyok, hanem sokkal inkább most, hogy távol kell lennem.

13Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.

14Zúgolódás és huzavona nélkül tegyetek meg mindent,

15hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben.

16Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz, hogy Krisztus Jézus napján dicsőségemre váljatok. Akkor nem futottam hiába, és nem fáradtam fölöslegesen.

17Sőt, ha hitetek szent szolgálatáért áldozatként véremet ontják is, örülök, együtt örülök mindnyájatokkal.

18Örüljetek hát ti is, örüljetek velem!

Munkatársainak ajánlása.

19Remélem Urunk Jézusban, hogy nemsokára elküldhetem Timóteust, és megnyugodhatom, hallva hogylétetekről.

20Nincs senkim ugyanis, aki annyira hozzám hasonló lelkületű volna, s oly őszintén szívén viselné ügyeteket.

21A többiek mind a maguk javát keresik, nem Krisztus Jézusét.

22Róla azonban tudjátok, mennyire megbízható, hiszen, mint a gyermek apja mellett, úgy szolgált mellettem az evangélium ügyében.

23Remélem tehát, hogy elküldhetem, mihelyt megtudom, hogyan áll az ügyem.

24Sőt bízom az Úrban, hogy nemsokára magam is indulhatok hozzátok.

25Addig is szükségesnek tartom, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditusz testvéremet, munka­ és küzdőtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen.

26Nagyon vágyott már utánatok, és nyugtalankodott, hogy betegségéről értesültetek.

27Valóban halálos beteg volt, de Isten megkönyörült rajta. Nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy bánatra bánat ne érjen.

28Igyekszem hamarosan útnak indítani, hogy viszontlátva újra örüljetek neki, s nekem se kelljen szomorkodnom.

29Fogadjátok nagy örömmel az Úrban, és becsüljétek meg az ilyen embert.

30Hiszen Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, az életét kockáztatta, hogy a nekem tett szolgálattal pótolja, amit ti nem tehettek.