Mardokeus és Eszter szembenéznek a veszedelemmel.

¹Mardokeus is megtudta mind, ami történt. Akkor Mardokeus megszaggatta ruháját, hamuval és szőrzsákkal födte be magát, aztán bejárta az egész várost, és keservesen jajgatott.

²A királyi kapuval szemben megállt, mert szőrzsákba öltözve nem léphette át senki a király kapuját.

³Minden egyes tartományban, ahol csak kihirdették a király rendeletét és parancsát, nagy gyász borult a zsidókra, böjtöltek, sírtak és jajgattak. Sokaknak hamu meg szőrzsák lett a fekvőhelye.

⁴Eszterhez bementek szolgálólányai és eunuchjai, és elbeszélték neki a dolgot. A királyné mélyen megrendült, s ruhát küldött Mardokeusnak, hogy öltse magára, a szőrzsákot meg vesse le.

⁵De nem fogadta el. Akkor Eszter hívatta a király által szolgálatára rendelt eunuchok közül az egyiket, Hatakot, s elküldte Mardokeushoz, kérdezze meg tőle, mi történt és miért viselkedik így.

⁶Hatak elment és fölkereste Mardokeust, aki egész nap ott volt a királyi kapu előtti téren.

⁷Mardokeus elbeszélt neki mindent, ami történt, azt is, mennyi ezüstöt ígért Ámán a királyi kincstárnak a zsidók kiirtása fejében.

⁸Aztán átadott neki egy másolatot is a kiirtásukról szóló, s Szuzában is kifüggesztett rendeletről azzal, hogy mutassa meg Eszternek, és tájékoztassa felőle. Egyúttal meghagyta, hogy menjen be a királyhoz, járjon közbe irgalomért és könyörögjön népéért.

⁹Ezt üzente neki: „Emlékezzél kicsiséged napjaira, amikor még kezemmel tápláltalak. Ámán ugyanis, aki második ember a királyságban, ellenünk beszélt és halálunkat kérte a királytól.

¹⁰Könyörögj az Úrhoz, s beszélj a királlyal, hogy szabadítson meg minket a haláltól.”

¹¹Hatak visszatért és átadta Eszternek Mardokeus üzenetét.

¹²Eszter azt felelte Hataknak, meghagyva neki, hogy mondja meg Mardokeusnak:

¹³„A király szolgái és a tartományok lakói mind tudják, hogy aki – férfi vagy nő – hívatlanul bemegy a királyhoz a belső udvarba, az a könyörtelen törvény szerint halállal lakol, hacsak a király feléje nem nyújtja aranyjogarát, mert akkor életben marad. Engem meg már harminc napja nem hívatott a király.”

¹⁴Amikor Mardokeus Eszter szavait meghallotta, ezt az üzenetet küldte neki:

¹⁵„Ne gondold, hogy a király palotájában te majd megmenekülsz, egyedül a zsidók közül.

¹⁶Mert ha te most hallgatsz, más helyről jön segítség és szabadulás a zsidóknak, de te és atyád háza elpusztultok. Ki tudja, vajon nem éppen ilyen időre jutottál-e királyi méltósághoz?”

Mardokeus imája.

¹⁷Erre Eszter azt üzente Mardokeusnak:

¹⁸„Menj, és gyűjtsd össze a Szuzában található összes zsidót, s böjtöljetek értem! Három nap és három éjjel semmit se egyetek és ne is igyatok! Magam is ugyanígy böjtölök szolgálólányaimmal. Akkor aztán nem törődve a törvénnyel, bemegyek a királyhoz, s ha el kell pusztulnom, hát elpusztulok.”

¹⁹Mardokeus elment és aszerint járt el, amint Eszter meghagyta neki.

²⁰Mardokeus – felidézve az Úrnak minden tettét – így könyörgött az Úrhoz:

²¹„Uram, Uram, mindenható Király! A te hatalmadban van a mindenség, és senki sem tud neked ellenállni, ha meg akarod Izraelt menteni.

²²Te alkottad az eget és a földet, s az összes csodálatos dolgot, amely az égbolt alatt található. Te vagy a mindenség Ura, és nincs senki, aki ellenállhatna neked, Uram.

²³Te mindenről tudsz, tudod azt is, Uram, hogy nem gőgből, kevélységből vagy dicsőségvágyból tettem, hogy nem borultam le a fennhéjázó Ámán előtt. Izrael szabadulásáért szívesen megcsókoltam volna még a lába nyomát is.

²⁴Azért tettem, hogy ne helyezzem ember dicsőségét Isten dicsősége fölé. Nem borulok le, Uram, senki más előtt, csak teelőtted, s ezt nem kevélységből teszem.

²⁵Most pedig, Uram, Istenem, Királyom, Ábrahám Istene, könyörülj népeden! Ránk vetették ugyanis szemüket, hogy elveszítsenek bennünket. Azon vannak, hogy örökségedet, amely kezdettől fogva a tiéd, elpusztítsák.

²⁶Ne fordulj el tulajdonodtól, amelyet kiszabadítottál Egyiptom földjéről!

²⁷Hallgasd meg imámat, légy irgalmas örökségedhez, fordítsd gyászunkat örömre, hogy életben maradhassunk és dicsőítsük a nevedet, Uram! Ne engedd, hogy elnémuljon azoknak ajka, akik téged dicsőítenek!”

²⁸Egész Izrael könyörgött minden erejéből, mert a halál már a szemük előtt lebegett.

²⁹Eszter királyné is az Úrnál keresett menedéket a ránehezedő halálveszedelemben. Levetette díszes öltözékét, s a szorongás és gyász ruháját öltötte magára. Illatos kenetek helyett hamut és szemetet tett a fejére. Keményen megsanyargatta testét, s minden részét, amelyet azelőtt szívesörömest ékesített, most befödte hajával. Az Úrhoz, Izrael Istenéhez könyörgött, ezekkel a szavakkal:

³⁰„Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok és rajtad kívül nincs segítségem, s életemet kockáztatom.

³¹Tudom már a bölcsőtől, családom ölétől, hogy te, Uram, kiválasztottad Izraelt minden nép közül és atyáinkat is őseik közül, hogy örökrészed legyenek örök időkre, és amit ígértél, azt mind megadtad.

³²De vétkeztünk ellened, azért ellenségeink kezébe adtál minket, mert az ő isteneiket imádtuk. Igazságos vagy, Uram!

³³Nem elég nekik keserű szolgaságunk – kezüket bálványaik kezébe tették, hogy eltörlik szád parancsait, megsemmisítik örökségedet, bezárják azok ajkát, akik téged dicsőítenek, kioltják házad és oltárod fényét,

³⁴és megnyitják a pogányok száját, hogy magasztalják az üres bálványokat, és ujjongjanak egy testi király színe előtt, örökké.

³⁵Ne engedd át, Uram, jogarodat azoknak, akik nincsenek. Ne nevessenek romlásunkon! Fordítsd vissza tervüket ellenük, s aki ellenünk fordult, azt példásan büntesd meg!

³⁶Emlékezzél, Uram és nyilvánítsd ki magadat szorongatásunk idején! Adj bátorságot, te isteneknek királya és minden hatalomnak Ura.

³⁷Adj ajkamra ékes szavakat, amikor az oroszlán színe előtt leszek. Szívében kelts gyűlöletet ellenségünk ellen, hogy elpusztuljon azokkal egyetemben, akik egyetértenek vele.

³⁸Minket meg szabadíts meg karoddal, és siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs senkim, Uram.

³⁹Te mindenről tudsz, tudod azt is, hogy gyűlöltem a gonoszok dicsőségét, s borzadok a körülmetéletleneknek és minden idegennek ágyától.

⁴⁰Ismered szorultságomat, hogy dicsőségem jelvényét, amelyet homlokomon hordok azokon a napokon, amikor meg kell jelennem, mennyire szégyellem. Utálom, mint a havi tisztuláskor beszennyezett ruhát, s nem is viselem nyugalmam napjaiban.

⁴¹Szolgálód nem evett Ámán asztalánál, nem tartotta sokra a király lakomáit, s nem ivott az italáldozatok borából.

⁴²Szolgálód nem találta örömét másban, attól a naptól kezdve, hogy idehozták, mind a mai napig, csak tebenned, Uram.

⁴³Ábrahám Istene! Ó Istenem, te erősebb vagy mindenkinél, hallgasd meg a kétségbeesettek szavát, szabadíts ki minket a gonoszok kezéből! Szabadíts meg a félelemtől!”