Debora és Bárák éneke.

¹Debora és Abinoám fia, Bárák azon a napon így énekeltek:

²Izraelben a harcosok kibontották hajukat, a nép nagylelkűen viselkedett. Áldjátok az Urat!

³Halljátok királyok, figyeljetek fejedelmek! Az Úr dicsőségére énekelek. Magasztalom az Urat, Izraelnek Istenét.

⁴Amikor kivonultál, Uram, Szeirből, és átvonultál Edom mezein, a föld megrendült, az egek megindultak, a felhők vizet ontottak.

⁵A hegyek megremegtek az Úr előtt, az Úr, Izrael Istene előtt.

⁶Samgarnak, Ánát fiának napjaiban, Jáel napjaiban néptelenné váltak az utak. Akik útra keltek, ösvényekre tértek.

⁷A falvak kihaltak Izraelben. S kihaltak is maradtak, míg te, Debora nem jöttél, föl nem keltél, Izraelnek anyja.

⁸Isten harcosai elnémultak, öt városnak sem volt egyetlen pajzsa, sem lándzsája negyvenezernek Izraelben.

⁹Szívem Izrael vezéreiért dobog, s azokért, akik oly készségesek a népben. Áldjátok az Urat!

¹⁰Ti, akik fehér szamárra szálltok és szőnyegre ültök, s ti, akik az utakon jártok, énekeljetek,

¹¹csatlakozzatok az itatóvályúknál ujjongókhoz. Ott ünneplik az Úr jótetteit, uralma jótéteményeit Izraelben. [Az Úr népe levonult a kapukhoz.]

¹²Kelj föl, kelj föl, Debora! Kelj föl, kelj föl, zengj éneket! Bátorság, rajta, Bárák! Fogd el, akik téged elfogtak, Abinoám fia!

¹³Izrael levonult a kapukhoz, az Úr népe a hőshöz.

¹⁴Efraim vezérei a völgyben vannak. Testvéred, Benjamin a tieid között. Machirból levonultak a vezérek, és Zebulunból is, akik a parancsnoki pálcát tartják.

¹⁵Isszachár vezérei Deborával tartanak, Naftali meg Bárákkal, nyomában halad a völgyben. Ruben patakjai mellett hosszasan tanácskoznak.

¹⁶Miért maradtál ott az akolban, furulyát hallgatni nyájad körében? [Ruben patakjai mellett hosszasan tanácskoznak.]

¹⁷Gileád miért marad túl a Jordánon, s Dán miért tölti idejét idegen hajókon? Áser a tenger partján rostokol, nyugodtan éldegél kikötőiben.

¹⁸Zebulun olyan nép, amely szembenéz a halállal, s Naftali is a dombvidéken.

¹⁹Királyok jöttek és csatasorba álltak, Kánaán királyai harcba szálltak Megiddó vizei mellett Tanachnál, de ezüstöt zsákmányul nem szereztek.

²⁰Az ég magasából harcoltak a csillagok, s pályájukon küzdöttek Sziszera ellen.

²¹A Kison-patak elsodorta őket, a szent patak, a Kison-patak. Éledj, lelkem, kapj erőre!

²²A lovak patái vágták a földet, száguldoztak, száguldoztak paripáik.

²³Átkozzátok meg Méroszt, mondja az Úr angyala, szórjatok átkot lakóira, mert nem siettek az Úr segítségére, az Úr segítségére a hősök közé.

²⁴Legyen áldott az asszonyok közül Jáel, [a kenita Héber felesége], az asszonyok közül, akik a sátrakban laknak, legyen áldott.

²⁵Vizet kért, s ő tejet adott neki, drága kancsóból tejszínnel kínálta.

²⁶Kezével megragadta a cöveket és jobbjával a kalapácsot. Leütötte Sziszerát, összezúzta a fejét, átfúrta, szétverte halántékát.

²⁷Lába elé zuhant, odaroskadt, ott terült el, lába elé rogyott, odaomlott. Ahova esett, ott maradt, ott múlt ki.

²⁸Kihajolt az ablakon és nézelődött Sziszera anyja a rács mögül. „Hol késik szekere, miért nem jön? Miért érkezik késve fogata?”

²⁹Legokosabb udvarhölgye így felelt, e szavakkal válaszolt neki:

³⁰„Bizonyára összegyűjtik és elosztják a zsákmányt: egy leányt, két leányt minden katonának, egy tarka ruhát, két tarka ruhát Sziszerának, egy kendőt, két kendőt az én nyakamra!”

³¹Így vesszen el, Uram, minden ellenséged, akik pedig szeretnek, legyenek olyanok, mint a nap, amikor teljes fényében fölkel. Az ország nyugton élt negyven esztendeig.