Dávid és Ciba.

¹Alighogy túljutott Dávid a hegytetőn, ott jött vele szemben Ciba, Mifiboset szolgája, két fölnyergelt szamárral. Kétszáz kenyeret, száz mazsolás kalácsot, száz fügés kalácsot és egy tömlő bort hoztak.

²A király megkérdezte Cibától: „Mit akarsz ezzel?” Ciba ezt válaszolta: „A szamarak a király családja számára, hogy felüljenek rájuk, a kenyér és a gyümölcs eledelül a legényeknek, a bor meg azoknak inni, akik ellankadnak a pusztában.”

³A király tovább kérdezősködött: „De hát hol van urad fia?” Ciba így felelt a királynak: „Ott maradt Jeruzsálemben. Azt mondta ugyanis: Ma visszaadja nekem Izrael háza atyám királyságát.”

⁴Erre a király azt mondta Cibának: „Minden, ami a Mifiboseté, legyen a tied!” Ciba így felelt: „Leborulok előtted. Légy továbbra is kegyes hozzám, uram és királyom!”

Simi elátkozza Dávidot.

⁵Amikor Dávid király Bachurim közelébe ért, szembejött vele egy ember, ugyanabból a nemzetségből, amelyből Saul családja is származott. Siminek hívták és Gera fia volt. Egyfolytában átkozódott, ahogy jött,

⁶sőt köveket dobált Dávid után és Dávid király tisztjei után, noha a harcosok és a testőrök jobbról és balról közrefogták a királyt.

⁷Így hangzottak Simi átkai: „Ki innét, ki, te vérengző, elvetemült ember!

⁸Most rád hárította az Úr Saul egész házának vérét, akitől elvetted a királyságot, és fiadnak, Absalomnak kezére juttatta. Látod, most aztán bajba jutottál, amiért olyan vérengző vagy.”

⁹Ceruja fia, Abisáj megkérdezte a királytól: „Mit átkozza ez a döglött kutya uramat, királyomat? Engedd meg, hogy odamenjek és fejét vegyem!”

¹⁰De a király így válaszolt: „Mit akartok tőlem, Ceruja fia? Hagyjátok, hadd átkozódjék. Ha az Úr meghagyta neki: Átkozd meg Dávidot, akkor ki kérheti számon: miért teszel ilyet?”

¹¹Aztán azt mondta Dávid Abisájnak és tisztjeinek: „Ha a saját fiam, aki ágyékomból származik, az életemre tör, mennyivel inkább Benjaminnak ez a fia itt. Hagyjátok, hadd átkozzon! Mert az Úr hagyta meg neki.

¹²Talán majd megszán az Úr nyomorúságomban és jót ad a helyett az átok helyett, amely ma ér.”

¹³Ezzel Dávid ment embereivel együtt tovább az útján. Simi azonban szintén lement a lejtőn, s folyvást átkozta, kővel dobálta, és port szórt feléje.

¹⁴A király és az egész nép, amely vele tartott, kimerülten érkezett Ájefimba, de ott végre lélegzethez jutott.

Husai Absalomnál.

¹⁵Közben Absalom Izrael férfiaival Jeruzsálembe érkezett. Achitofel is vele volt.

¹⁶Amikor Dávid barátja, az archita Husai Absalomhoz ért, felkiáltott: „Éljen a király! Éljen a király!”

¹⁷Absalom megkérdezte tőle: „Ez a barátod iránti szeretet? Miért nem mentél el a barátoddal?”

¹⁸Husai így válaszolt Absalomnak: „Nem! Akit az Úr, ez a nép itt és Izrael fiai választottak, azzal kívánok tartani és élni.

¹⁹S másodszor: Kinek szolgáljak, ha nem a fiának? Amint atyádat szolgáltam, neked is szolgálatodra leszek.”

Absalom és Dávid mellékfeleségei.

²⁰Absalom Achitofelhez, fordult: „Adj tanácsot, mit tegyünk?”

²¹Achitofel azt mondta Absalomnak: „Menj be atyád ágyasaihoz, akiket itt hagyott, hogy őrizzék a palotát. Ha aztán egész Izrael meghallja, hogy gyűlöletessé tetted magad atyád előtt, azok, akik hozzád csatlakoztak, mind bátorságot merítenek.”

²²Így hát fölvertek Absalomnak a tetőn egy sátort, és Absalom egész Izrael szeme láttára bement atyja ágyasaihoz.

²³Achitofelnek a tanácsa ugyanis, amelyet azokban a napokban adott, annyit jelentett, mintha valaki az Istentől kapott volna intést. Ilyen sokat számított Achitofel tanácsa mind Dávidnak, mind Absalomnak.