A kímélet és a szeretet szavai.

¹Föltettem magamban, hogy nem szomorúságomban megyek ismét hozzátok.

²Ha ugyanis elszomorítlak titeket, ki fog engem fölvidítani? Csak az, akit elszomorítottam.

³Azért írtam nektek a levelet is, hogy amikor megérkezem, ne okozzanak szomorúságot azok, akiknek örülnöm kellene. Hiszen föltételezem rólatok, hogy az én örömöm a ti örömötök is, mindnyájatoké.

⁴Szorongó szívvel, nagy aggodalmak és sűrű könnyek között írtam, nem azért, hogy szomorúságot okozzak nektek, hanem hogy lássátok, irántatok való szeretetem mennyire szívből jön.

⁵Ha valaki szomorúságot okozott nekem, nem annyira nekem okozta, hanem – hogy ne túlozzak – bizonyos fokig mindnyájatoknak.

⁶De elég neki a büntetés, amellyel a többség sújtotta.

⁷Ti inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy nagy szomorúságában kétségbe essék.

⁸Arra kérlek benneteket, tanúsítsatok iránta szeretetet.

⁹Írni is azért írtam, hogy próbára tegyelek benneteket, és lássam, mindenben engedelmeskedtek-e.

¹⁰Akinek ti megbocsáttok, annak én is. Krisztus színe előtt már meg is bocsátottam neki kedvetekért, ha egyáltalán volt még mit megbocsátanom.

¹¹Másként megejtene a sátán, hiszen ismerjük szándékait.

¹²Amikor Troászba érkeztem, hogy Krisztus evangéliumát hirdessem, a kapu nyitva állt előttem az Úrban,

¹³de lelkemnek mégsem volt nyugta, mert Titusz testvéremet nem találtam ott. Elbúcsúztam hát tőlük, és átmentem Macedóniába.

¹⁴Hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindig győzelemre segít minket, és ismeretét jó illatként mindenütt elterjeszti általunk.

¹⁵Mert Krisztus jó illata vagyunk mi az Istennek, azok közt, akik elkárhoznak.

¹⁶Ezeknek a halál illata a halálra, azoknak az élet illata az életre. Ki képes erre?

¹⁷Mi nem tartozunk azok közé, akik Isten tanításával nyerészkednek, hanem őszintén, mintegy az Istenből beszélünk, az Isten színe előtt Krisztusban.