Dávid Keilában.

¹Jelentették Dávidnak: „A filiszteusok ostrom alá fogták Keilát és fosztogatják a szérűket.”

²Dávid megkérdezte az Urat: „Kivonuljak ellenük és megverjem a filiszteusokat?” Az Úr ezt válaszolta Dávidnak: „Vonulj ki, verd meg a filiszteusokat és szabadítsd fel Keilát!”

³De emberei így szóltak Dávidhoz: „Nézd, már itt Júdában is folyvást rettegünk. Hát még ha kivonulunk Keila alá a filiszteusok csapatai ellen!”

⁴Dávid újra megkérdezte az Urat, s az Úr ezt a választ adta neki: „Indulj, és menj le Keilába, mert a kezedbe adom a filiszteusokat!”

⁵Dávid tehát Keilába vonult embereivel és harcba bocsátkozott a filiszteusokkal. Zsákmányul ejtette jószágukat, és súlyos vereséget mért rájuk. Így Dávid fölszabadította Keila lakóit.

⁶Amikor ugyanis Achimelech fia, Ebjatár Dávidhoz menekült, magával vitte az efodot, és szintén lement Keilába.

⁷Amikor Saulnak hírül vitték, hogy Dávid levonult Keilába, Saul kijelentette: „Isten a kezembe adta, hiszen maga vágta el az útját, amikor kapukkal és zárakkal ellátott városba ment.”

⁸Ezért Saul az egész népet hadba szólította, hogy vonuljon Keila alá, s vegye ostrom alá Dávidot és embereit.

⁹Amikor Dávid megtudta, hogy Saul gonoszságot forral ellene, azt mondta Ebjatár papnak: „Hozd ide az efodot!”

¹⁰Aztán imádkozott Dávid: „Uram, Izraelnek Istene! Szolgád azt hallotta, hogy Saul Keilába szándékozik jönni, hogy miattam lerombolja a várost.

¹¹Csakugyan kivonul Saul, amint hallotta szolgád? Uram, Izraelnek Istene, add tudtára szolgádnak!” Az Úr ezt felelte: „Kivonul.”

¹²Dávid megkérdezte: „Kiszolgáltatnak engem és embereimet Saulnak Keila lakói?” Az Úr így válaszolt: „Kiszolgáltatnak.”

¹³Akkor Dávid elindult embereivel – mintegy hatszázan voltak –, elhagyta Keilát, és erre-arra portyáztak. Amikor Saulnak jelentették, hogy Dávid kivonult Keilából, felhagyott a hadjárattal.

¹⁴Dávid a pusztában, barlangokban tanyázott; Szif pusztáinak hegyei közt élt. Saul folyvást a nyomában volt, de az Úr nem adta kezére.

Dávid Horsában.

¹⁵Dávidot félelem fogta el, mert Saul kivonult és az életére tört. Dávid Horsában volt, Szif pusztájában.

¹⁶Jonatán, Saul fia elindult, elment Horsába és bátorságot öntött bele, Isten nevében.

¹⁷Azt mondta neki: „Ne félj, nem ér utol atyám keze. Te leszel Izrael királya, s én csak a második (személy) leszek. Atyám is tudja ezt jól.”

¹⁸Aztán mind a ketten szövetséget kötöttek az Úr előtt. Dávid ott maradt Horsában, Jonatán meg elment haza.

Dávidnak sikerül elmenekülni Saul elől.

¹⁹Szif lakói azonban elmentek Saulhoz Gibeába, és jelentették neki: „Dávid nálunk rejtőzködik, Horsa közelében, Hachilla dombján, a pusztától délre.

²⁰Azért hát, király, mihelyt le akarsz vonulni, vonulj le. Aztán a mi dolgunk lesz, hogy a királynak a kezére adjuk.”

²¹Saul így válaszolt: „Áldjon meg érte benneteket az Úr, hogy részvéttel vagytok irántam.

²²Menjetek és tudakozódjatok tovább, aztán tartsátok szemmel azt a környéket, amerre jár. Azt mondják, hogy nagyon ravasz.

²³Kutassatok ki gondosan minden zugot, ahol rejtőzik és térjetek vissza biztos hírekkel. Aztán elmegyek, és akárhol lesz is az országban, rátalálok Júda összes nemzetsége közt is.”

²⁴Elindultak hát, és Saul előtt haladva Szifbe mentek. De Dávid akkor Maon pusztájában tartózkodott embereivel, a pusztától délre elterülő síkságon.

²⁵Saul kivonult embereivel, hogy felkutassa. Amikor ezt hírül vitték Dávidnak, felhúzódott arra a sziklára, amely Maon pusztájában található. Saul megtudta, és utánament Dávidnak Maon pusztájára.

²⁶Saul a hegy egyik oldalán vonult embereivel, Dávid meg a másik oldalán az embereivel. Dávid félelemmel futott, hogy elmenekülhessen Saul elől. Amikor Saul és emberei már azon fáradoztak, hogy átérjenek Dávidnak és embereinek az oldalára, s elfogják őket,

²⁷futár érkezett Saulhoz ezzel az üzenettel: „Gyere gyorsan, mert a filiszteusok betörtek az országba.”

²⁸Erre Saul abbahagyta Dávid üldözését és a filiszteusok ellen fordult. Azért hívják azt a helyet az Elválás sziklájának.