¹Aztán Dávid fölállt és elment, Jonatán meg visszatért a városba.

²Dávid elment Nobba Achimelech paphoz. Ez reszketve ment elé, és megkérdezte: „Miért vagy egyedül, miért nincs veled senki?”

³Dávid így válaszolt Achimelech papnak: „A király parancsot adott, s azt mondta: Nem szabad senkinek se tudnia arról, amivel megbíztalak s amit megparancsoltam neked. Ezért megbeszéltem embereimmel, hogy hol találkozunk.

⁴Hanem ha van kéznél öt kenyered, add ide, vagy azt, amid van.”

⁵A pap e szavakkal válaszolt Dávidnak: „Rendes kenyerem nincs kéznél, csak fölszentelt kenyér. Tartózkodtak az emberek az asszonyoktól?”

⁶Dávid ezt a feleletet adta a papnak: „Egészen biztos! Az asszonyok el voltak tőlünk tiltva, mint mindig, amikor kivonulunk, így tiszták az embereim. Ez ugyan csak közönséges út, de azért ma is biztosan tiszták ebben a tekintetben.”

⁷Így a pap fölszentelt kenyeret adott neki, mert nem volt más kenyér, csak az áldozati kenyér, amelyet elvettek az Úr színe elől, hogy friss kenyeret tegyenek oda helyette azon a napon, amelyen elvették.

⁸Azon a napon épp ott volt Saulnak egy embere – az Úr tartotta vissza. Doegnek hívták, edomita volt és Saul fullajtárainak volt a feje.

⁹Dávid megkérdezte Achimelechtől: „Van itt kéznél egy lándzsa vagy egy kard? Sem a kardomat, sem egyéb fegyveremet nem hoztam ugyanis magammal, mert olyan sürgős volt, amivel a király megbízott.”

¹⁰„A filiszteus Góljátnak a kardja – felelte a pap –, akit a Terebint-völgyben legyőztél, még itt van. Be van kötve egy kendőbe, és ott van az efod mögött. Ha akarod, hát csak vedd el magadnak, más nincs ott.” „Olyan nincs is több – mondta Dávid –, add hát ide nekem!”

¹¹Dávid útra kelt, elmenekült azon a napon Saul elől, és Gát királyához, Achishoz ment.

¹²Szolgái így szóltak Achishoz: „De hiszen ez Dávid, az ország királya! Az ő dicsőségét zengték körtáncot járva: Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit.”

¹³Dávid elgondolkodott ezeken a szavakon, és félelem fogta el Achistól, Gát királyától.

¹⁴Ezért eszelősnek színlelte magát előttük, és úgy viselkedett a kezük közt, mint egy őrjöngő. Dobolt a kapuszárnyakon, s hagyta, hogy a nyála szakállába folyjon.

¹⁵Erre Achis azt mondta szolgáinak: „Nem látjátok, hogy ez az ember eszelős? Miért hozzátok hát elém?

¹⁶Tán híjával vagyok az eszelősöknek, hogy idehozzátok nekem, csak hogy terhemre legyen a bolondságaival? Vagy be akar tán térni a házamba?”