I. Demetriusz uralma.

¹A 151. esztendőben Szeleukosz fia, Demetriusz Rómából menekülve kevés emberrel egy tengerparti városban szállt partra, s ott királyként uralkodott.

²Amikor aztán bevonult ősei királyi palotájába, a csapatok elfogták Antiochuszt és Liziászt, hogy elé vigyék.

³Jelentették neki a dolgot, de ő azt mondta: „Színüket se lássam!”

⁴Erre a katonák megölték őket, Demetriusz pedig birodalma trónjára lépett.

⁵Akkor Alkimusz vezetésével, aki főpap szeretett volna lenni, hitüktől elpártolt, istentelen emberek járultak elé Izraelből.

⁶Panaszt emeltek a nép ellen a király előtt. „Júdás és testvérei minden hívedet megölték – mondták –, és bennünket is elűztek hazánkból.

⁷Küldj ezért oda egy férfit, akiben megbízol! Menjen és győződjék meg minden bajról, amit nekünk és a király országának okozott, és büntesse meg (a tetteseket) és azokat is mind, akik támogatták őket.”

⁸A király kiválasztotta a királyi ház barátai közül Bakchideszt, aki a folyón túl uralkodott, nagy tekintélynek örvendett a birodalomban, és hűséges embere volt a királynak.

⁹Elküldte az istentelen Alkimusszal, akinek megadta a főpapságot. Megparancsolta, álljon bosszút Izrael fiain.

¹⁰Útra keltek, és nagy haderővel Júda földjére értek. Követeket küldött Júdáshoz és testvéreihez, álnok módon békét ajánlva.

¹¹De nem hittek szavuknak, mert látták, hogy nagy haderővel érkeztek.

¹²Alkimusznál és Bakchidesznél összegyűltek az írástudók, hogy meghányják-vessék a helyzetet.

¹³Izrael fiai közül az asszideusok voltak az elsők, akik a békekötés mellett emeltek szót.

¹⁴Azt mondták: „Egy Áron törzséből való pap is érkezett a sereggel, az nem fog ellenünk igazságtalanságot elkövetni.”

¹⁵Az biztosította a békét és megesküdött neki: „Semmi bajt nem hozunk rátok és barátaitokra!”

¹⁶Bíztak benne. De ő hatvan férfit elfogatott közülük és egyetlen nap mind kivégeztette őket, amint az Írás mondja:

¹⁷„Szentjeid testét szétszórták, vérüket kiontották Jeruzsálem körül, és nem volt senki, aki eltemette volna őket!”

¹⁸Félelem és rettegés fogta el miattuk az egész népet. Így beszéltek: „Nincs bennük sem hűség, sem igazságosság, lám, megszegték az egyezséget és az esküt, amit tettek.”

¹⁹Bakchidesz visszavonult Jeruzsálemből, és Betzet mellett ütött tábort. Azok közül a férfiak közül, akik elpártoltak tőle, sokat elfogatott, kivégeztetett, és a ciszternába dobatta őket, és a népből is néhányat.

²⁰Az országot Alkimuszra bízta, és védelmére mellette hagyott seregéből egy csapatot. Maga Bakchidesz pedig visszatért a királyhoz.

²¹Alkimusz küzdött a főpapi méltóságért.

²²Mind köré gyűltek saját népük szorongatói. Hatalmukba kerítették Júda földjét, és nagy bajt hoztak Izraelre.

²³Amikor Júdás látta a bajt, amelyet Alkimusz és hívei hoztak Izrael fiaira – nagyobbat még, mint a pogány népek –,

²⁴bejárta Júdea minden részét, körbe, és bosszút állt a hitehagyottakon. Így megakadályozták, hogy végigjárják az országot.

²⁵Amikor Alkimusz látta, hogy Júdás és pártja megerősödött, s nem képes nekik ellenállni, visszatért a királyhoz, és még gonoszabb dolgokkal vádolta őket.

Nikanor Júdeában.

²⁶A király most Nikanort küldte el, egyik leghíresebb vezérét, Izrael ellenségét és gyűlölőjét azzal a megbízatással, hogy irtsa ki a népet.

²⁷Nikanor hatalmas sereggel érkezett Jeruzsálembe, és álnok módon ezt a békeüzenetet küldte Júdásnak és testvéreinek:

²⁸„Ne legyen közted és köztem háború! Csak csekély kísérettel érkezem, hogy békésen tárgyaljak veletek.”

²⁹Elment Júdáshoz és békésen üdvözölték egymást, de az ellenséges emberek közben készen álltak rá, hogy Júdást elhurcolják.

³⁰Júdás azonban világosan látta, hogy cselből ment el hozzá. Ezért gondosan kerülte, nem akarta többé látni.

³¹Nikanor észrevette, hogy tervét fölfedezték. Ezért Kafarszalamába vonult, hogy fölvegye Júdással a harcot.

³²Nikanor emberei közül mintegy ötszáz férfi elesett, a többiek Dávid városába menekültek.

Nikanor fenyegetőzései.

³³Ezután Nikanor felvonult Sion hegyére. A szentély néhány papja és a nép vénei közül is néhányan elé mentek, hogy békésen üdvözöljék, megmutassák neki az égőáldozatot, amelyet a királyért mutattak be.

³⁴Ő azonban kinevette és kigúnyolta, és tisztátalanná tette őket és gőgösen beszélt velük.

³⁵Haraggal eltelve megesküdött nekik: „Ha nem adjátok Júdást és seregét azonnal a kezemre, felgyújtom ezt a házat, ha szerencsésen visszatérek.” Ádáz haraggal eltelve ment el.

³⁶A papok bementek, és az oltár és a templom elé álltak. Sírtak és így szóltak:

³⁷„Te választottad ki ezt a házat, hogy nevednek szenteljük, és az imádság és könyörgés háza legyen népednek.

³⁸Állj bosszút ezen az emberen és seregén: hulljanak el a kardnak élétől! Jusson eszedbe káromlásuk, és ne adj nekik nyugalmat!”

Nikanor veresége.

³⁹Nikanor kivonult Jeruzsálemből és Bet-Horon mellett vert tábort. Itt még egy szíriai csapat is csatlakozott hozzá.

⁴⁰Júdás háromezer férfival Adaza mellett táborozott, és így szólt:

⁴¹„Amikor hajdan az asszír király követei káromoltak, megjelent angyalod, és 185 000 férfira lesújtott közülük.

⁴²Így tipord el ma is előttünk ezt a sereget. Hadd tudják meg a többiek is, hogy gyalázkodva beszélt szentélyedről. Ítélkezz fölötte gonoszsága szerint!”

⁴³Adar hónap 13-án a seregek összecsaptak. Nikanor serege vereséget szenvedett, maga pedig elsőként esett el a harcban.

⁴⁴Amikor a sereg észrevette, hogy Nikanor elesett, eldobálták fegyverüket és menekültek.

⁴⁵Adazától egynapi járásnyira üldözték őket, egészen Gézer vidékéig. Mögöttük fújták a kürtöket.

⁴⁶Erre Júdea falvaiból mind előjöttek az emberek, és oldalba támadták őket. Ellenük fordultak ugyan, de mind kardélre hányták őket. Nem maradt közülük élve egy sem.

⁴⁷Összeszedték a zsákmányt meg a szerzett holmit, aztán levágták Nikanor fejét és jobbját, amelyet oly gőgösen kinyújtott; magukkal vitték, és Jeruzsálem mellett kitűzték.

⁴⁸A nép nagyon örült. Úgy ünnepelték ezt a napot, mint valami nagy örömünnepet.

⁴⁹Elhatározták, hogy Adar hónap 13-án minden évben megülik ezt a napot!

⁵⁰Most egy kis ideig nyugalom uralkodott Júda földjén.