¹A karvezetőnek – Jedutun szerint – Aszafé – Hangszeres kísérettel

²Hangos szóval Istenhez kiáltok,

hangos szóval Istenhez, hogy meghallgasson engem.

³Nyomorúságom napján az Urat kerestem

kezem feléje tárva egész éjjel szüntelen,

de a lelkem nem akar vigasztalódni.

⁴Istenre gondolok, sóhajtozom,

elmélkedem, de elcsügged a lelkem. (Szela)

⁵Szemem nyitva tartod,

oly zavart vagyok, hogy szólni sem tudok.

⁶Fölidéztem a régi napokat,

a távoli éveket.

⁷Eszembe jutnak éjszaka dalaim,

a szívemet szólítgatom,

és választ keres a lelkem.

⁸Vajon az Úr eltaszít örökre,

jóindulatát többé nem mutatja?

⁹Végképp elfogyott jósága,

nem hallatja szavát nemzedékről nemzedékre?

¹⁰Megfeledkezett irgalmáról az Isten,

könyörületét elzárta a harag? (Szela)

¹¹Ezt mondtam: „Ez az én bajom:

a Magasságos jobbja megváltozott.”

¹²Emlékezetbe idézem az Úr tetteit,

¹²bizony, visszagondolok hajdani csodáira.

¹³Végiggondolom minden tetted,

elmélkedem dolgaidon.

¹⁴Isten, szent a te utad!

Melyik isten oly nagy, mint a mi Istenünk?

¹⁵Csak te vagy olyan Isten, aki csodákat tesz.

Ismertté tetted hatalmad a népek közt.

¹⁶Karoddal megváltottad néped,

Jákob és József fiait. (Szela)

¹⁷Isten, megláttak téged a vizek,

megláttak a vizek és remegtek,

még a mélységek is kavarogtak.

¹⁸A felhők ontották a vizet,

az ég dörgött,

nyilaid meg szerteszálltak.

¹⁹Mennydörgésed hangja a forgószélben;

villámaid fénybe borították a világot,

a föld rengett és reszketett.

²⁰Utad a tengeren keresztül,

ösvényeid a nagy vizeken át,

de lépteid nyoma nem látszott.

²¹Vezetted néped, mint a nyájat,

Mózes és Áron keze által.