1Hangszeres kísérettel – Aszafé
Bizony jó az Isten Izraelhez,
azokhoz, kiknek szíve tiszta.
2Én meg majdnem megbotlottam,
lábam kis híján elcsúszott,
3mert megirigyeltem a kérkedőket,
s a gonoszok jólétére sóvárogtam.
4Halálukig nincs részük fájdalomban,
testük erőtől duzzad.
5Nem ismerik a halandó ínségét,
nem gyötrődnek, mint a többi ember.
6Ezért kevélység a nyakékszerük,
s mint köpeny takarja őket az erőszak.
7Gonoszságuk szivárog, mint a zsír,
szívük fondorkodástól csordul.
8Gúnyolódnak, rosszindulattal szólnak,
fennhéjázva elnyomással fenyegetőznek.
9Szájuk az eget éri,
nyelvük a földet járja.
10Ezért fordul hozzájuk a nép,
s issza szavaikat, mint a vizet.
11Ezt mondják: „Hogy tudna erről Isten,
hogy lenne fogalma róla a Magasságosnak?”
12Íme, ilyenek a gonoszok,
kényelemben egyre nő gazdagságuk.
13Bizony hiába őriztem tisztán a szívem,
mostam ártatlanságban a kezem,
14hisz minden napom gyötrődés,
és fenyíték minden reggel.
15De ha ezt mondtam volna: „Én is így beszélek”,
elárultam volna fiaid nemzedékét.
16Végigondoltam, hogy mindezt megértsem,
de csak küszködésnek látszott szememben,
17míg be nem mentem Isten szentélyébe,
és meg nem értettem sorsuk.
18Bizony síkos talajra állítod,
és romlásba taszítod őket.
19Milyen hirtelen elpusztulnak,
egy pillanat, s végez velük a csapás.
20Eltűnnek, Uram, mint ébredéskor az álom,
mint egy nyomasztó lidérc ébredéskor!
21Amikor kesergett a szívem,
s fájdalom hasogatta bensőm,
22amikor ostoba és értetlen voltam,
s úgy voltam veled, mint egy oktalan állat;
23akkor is mindig veled voltam,
te fogtad jobbomat.
24Tanácsoddal vezetsz,
s azután dicsőségedbe fogadsz.
25Hiszen kim van rajtad kívül a mennyben?
S a földön is csak te vagy örömöm.
26Bár testem és szívem elenyészik,
szívem kősziklája s osztályrészem mindörökké az Isten.
27Íme, akik eltávolodnak tőled, elpusztulnak,
megsemmisíted mindazokat, akik hűtlenül elhagynak.
28Nekem azonban jó Isten közelsége,
és Uramban, az Istenben, menedékem,
hogy hirdessem minden művedet.