¹Példázatokban kezdett beszélni hozzájuk.
– Egy ember szőlőt ültetett. Körülkerítette, borsajtót ásott, őrtornyot épített, majd bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott.

²Amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből.

³De azok megfogták a szolgát, megverték, és üres kézzel küldték el.

⁴Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát. Ezt agyonverték és meggyalázták.

⁵Egy másikat küldött. Ezt megölték. Azután sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek.

⁶Egyvalakije volt még, a szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: „A fiamat majd tiszteletben tartják.”

⁷Azok a munkások azonban ezt mondták maguk között:
„Ez az örökös. Rajta, öljük meg, és miénk lesz az örökség!”

⁸Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.

⁹Mit tesz majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, és másoknak adja a szőlőt.

¹⁰Nem olvastátok ezt az Írást? A kő, melyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő.

¹¹Az Úrtól lett ez, és csodálatos a szemünkben.

¹²Szívesen elfogták volna, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Otthagyták, és elmentek.

¹³Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy a saját szavaival állítsanak neki csapdát.

¹⁴Odamenvén így szóltak hozzá:
– Mester, tudjuk, hogy becsületes ember vagy, nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek véleményét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?

¹⁵Felismerve álnokságukat ezt mondta nekik:
– Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok egy dénárt, hadd lássam!

¹⁶Hoztak egyet. Ezt mondta nekik:
– Kinek a képe és kinek a felirata ez?
– A császáré – felelték.

¹⁷Jézus ezt mondta nekik:
– Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
Módfelett csodálkoztak rajta.

¹⁸Ezután szadduceusok jöttek hozzá – akik azt mondják, hogy nincs feltámadás –, és ezt kérdezték tőle:
–

¹⁹Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének.

²⁰Volt hét testvér. Az első megnősült, és amikor meghalt, nem hagyott utódot.

²¹A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy ő sem hagyott utódot. A harmadik hasonlóképpen.

²²És a hét közül egy sem hagyott utódot. Végül meghalt az asszony is.

²³A feltámadáskor [amikor majd feltámadnak] melyiké lesz az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.

²⁴Jézus ezt mondta nekik:
– Vajon nem azért tévelyegtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát?

²⁵Mert amikor feltámadnak, nem nősülnek és nem mennek férjhez, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.

²⁶Arról pedig, hogy a halottak feltámadnak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?

²⁷Ő nem a holtak Istene, hanem az élőké. Nagy tévedésben vagytok.

²⁸Ekkor odament hozzá egy írástudó, aki hallotta őket vitázni, és látta, hogy jól válaszolt nekik, és megkérdezte tőle:
– Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?

²⁹Jézus így válaszolt:
– A legfőbb ez: Halljad, Izrael, az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr!

³⁰Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!

³¹A második ez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.

³²Az írástudó így szólt hozzá:
– Jól van, Mester, helyesen mondtad. Ő az egyetlen, és rajta kívül nincsen más.

³³Szeretni őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és szeretni felebarátunkat, mint önmagunkat sokkal többet ér minden égő- és véres áldozatnál.

³⁴Jézus pedig, amikor látta, hogy bölcsen válaszolt, ezt mondta neki:
– Nem vagy messze Isten országától. Többé senki sem merte kérdezni.

³⁵Amikor Jézus a Templomban tanított, így szólt:
„Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid fia?

³⁶Maga Dávid mondta a Szentlélek által: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj a jobbom felől, amíg ellenségeidet lábad alá nem vetem.

³⁷Ha tehát maga Dávid mondja őt Urának, akkor hogyan lehet a fia?”
A nagy sokaság szívesen hallgatta.

³⁸Tanítás közben így szólt: „Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken.

³⁹Szeretnek a fő helyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon.

⁴⁰Felemésztik az özvegyek vagyonát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.”

⁴¹Leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a sokaság a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele.

⁴²Jött egy szegény özvegyasszony, és két fillért – azaz egy krajcárt – dobott bele.

⁴³Odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik:
„Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe.

⁴⁴Ugyanis mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész megélhetését.”

⁴⁵Példázatokban kezdett beszélni hozzájuk.
– Egy ember szőlőt ültetett. Körülkerítette, borsajtót ásott, őrtornyot épített, majd bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott.

⁴⁶Amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből.

⁴⁷De azok megfogták a szolgát, megverték, és üres kézzel küldték el.

⁴⁸Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát. Ezt agyonverték és meggyalázták.

⁴⁹Egy másikat küldött. Ezt megölték. Azután sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek.

⁵⁰Egyvalakije volt még, a szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: „A fiamat majd tiszteletben tartják.”

⁵¹Azok a munkások azonban ezt mondták maguk között:
„Ez az örökös. Rajta, öljük meg, és miénk lesz az örökség!”

⁵²Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.

⁵³Mit tesz majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, és másoknak adja a szőlőt.

⁵⁴Nem olvastátok ezt az Írást? A kő, melyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő.

⁵⁵Az Úrtól lett ez, és csodálatos a szemünkben.

⁵⁶Szívesen elfogták volna, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Otthagyták, és elmentek.

⁵⁷Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy a saját szavaival állítsanak neki csapdát.

⁵⁸Odamenvén így szóltak hozzá:
– Mester, tudjuk, hogy becsületes ember vagy, nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek véleményét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?

⁵⁹Felismerve álnokságukat ezt mondta nekik:
– Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok egy dénárt, hadd lássam!

⁶⁰Hoztak egyet. Ezt mondta nekik:
– Kinek a képe és kinek a felirata ez?
– A császáré – felelték.

⁶¹Jézus ezt mondta nekik:
– Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
Módfelett csodálkoztak rajta.

⁶²Ezután szadduceusok jöttek hozzá – akik azt mondják, hogy nincs feltámadás –, és ezt kérdezték tőle:
–

⁶³Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének.

⁶⁴Volt hét testvér. Az első megnősült, és amikor meghalt, nem hagyott utódot.

⁶⁵A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy ő sem hagyott utódot. A harmadik hasonlóképpen.

⁶⁶És a hét közül egy sem hagyott utódot. Végül meghalt az asszony is.

⁶⁷A feltámadáskor [amikor majd feltámadnak] melyiké lesz az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.

⁶⁸Jézus ezt mondta nekik:
– Vajon nem azért tévelyegtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát?

⁶⁹Mert amikor feltámadnak, nem nősülnek és nem mennek férjhez, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.

⁷⁰Arról pedig, hogy a halottak feltámadnak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?

⁷¹Ő nem a holtak Istene, hanem az élőké. Nagy tévedésben vagytok.

⁷²Ekkor odament hozzá egy írástudó, aki hallotta őket vitázni, és látta, hogy jól válaszolt nekik, és megkérdezte tőle:
– Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?

⁷³Jézus így válaszolt:
– A legfőbb ez: Halljad, Izrael, az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr!

⁷⁴Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!

⁷⁵A második ez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.

⁷⁶Az írástudó így szólt hozzá:
– Jól van, Mester, helyesen mondtad. Ő az egyetlen, és rajta kívül nincsen más.

⁷⁷Szeretni őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és szeretni felebarátunkat, mint önmagunkat sokkal többet ér minden égő- és véres áldozatnál.

⁷⁸Jézus pedig, amikor látta, hogy bölcsen válaszolt, ezt mondta neki:
– Nem vagy messze Isten országától. Többé senki sem merte kérdezni.

⁷⁹Amikor Jézus a Templomban tanított, így szólt:
„Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid fia?

⁸⁰Maga Dávid mondta a Szentlélek által: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj a jobbom felől, amíg ellenségeidet lábad alá nem vetem.

⁸¹Ha tehát maga Dávid mondja őt Urának, akkor hogyan lehet a fia?”
A nagy sokaság szívesen hallgatta.

⁸²Tanítás közben így szólt: „Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken.

⁸³Szeretnek a fő helyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon.

⁸⁴Felemésztik az özvegyek vagyonát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.”

⁸⁵Leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a sokaság a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele.

⁸⁶Jött egy szegény özvegyasszony, és két fillért – azaz egy krajcárt – dobott bele.

⁸⁷Odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik:
„Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe.

⁸⁸Ugyanis mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész megélhetését.”