¹Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának a túlsó partjára.

²Nagy sokaság követte, mert látták azokat a jeleket, amelyeket a betegeken tett.

³Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült tanítványaival együtt.

⁴Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe.

⁵Amikor Jézus körültekintett, és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöphöz:
– Hol vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?

⁶Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye, mert ő maga jól tudta, hogy mire készül.

⁷Fülöp így válaszolt neki:
– Kétszáz dénár árú kenyér sem lenne elég, hogy mindenki kapjon valami keveset.

⁸Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá:
–

⁹Van itt egy gyerek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?
–

¹⁰Ültessétek le az embereket! – mondta Jézus. Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát az emberek, szám szerint mintegy ötezren.

¹¹Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek. Ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak.

¹²Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz:
– Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi ne vesszen kárba!

¹³Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér maradék darabkáival, amit az étkező sokaság meghagyott, tizenkét kosarat töltöttek meg.

¹⁴Az emberek látva a jelet, amelyet tett, ezt mondták:
– Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba!

¹⁵Akkor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult távolabb a hegyre, egyedül.

¹⁶Estefelé lementek tanítványai a tengerhez,

¹⁷bárkába szálltak és elindultak a tenger túlsó partjára, Kafarnaumba. Sötét volt már, és Jézus még mindig nem ment oda hozzájuk.

¹⁸A tenger pedig háborgott, mert erős szél fújt.

¹⁹Amikor mintegy huszonöt-harminc stadiumnyira jártak a parttól, látják ám, hogy Jézus a tengeren járva közeledik a bárkához. Megrémültek,

²⁰de Jézus így szólt hozzájuk:
– Én vagyok, ne féljetek!

²¹Ekkor fel akarták venni a bárkába, de a bárka egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.

²²Másnap a tenger túlsó partján maradt sokaság megállapította, hogy ott nem volt más bárka, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a bárkába, hanem csupán a tanítványai mentek el.

²³De Tibériásból jöttek bárkák annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután az Úr hálát adott.

²⁴Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a bárkákba, elmentek Kafarnaumba, és keresték Jézust.

²⁵Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle:
– Rabbi, mikor jöttél ide?

²⁶Jézus ezt válaszolta nekik:
– Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből, és jóllaktatok.

²⁷Ne veszendő táplálékért fáradozzatok, hanem azért a táplálékért, amelyik megmarad az örök életre, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert ő az, akit az Atya, Isten, pecséttel jelölt meg.

²⁸Ekkor megkérdezték tőle:
– Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző munkát végezzünk?

²⁹Jézus ezt felelte nekik:
– Az az Istennek tetsző munka, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.

³⁰Erre megkérdezték:
– És te milyen jelet teszel, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mi a te műved?

³¹A mi atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni.

³²Jézus így válaszolt nekik:
– Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek a mennyei kenyeret, az igazit.

³³Mert az Isten kenyere az, aki a mennyből száll le, és életet ad a világnak.

³⁴– Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret! – mondták neki.

³⁵Jézus ezt mondta nekik:
– Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik meg többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik meg többé soha.

³⁶De megmondtam nektek: láttatok ugyan, mégsem hisztek.

³⁷Mindaz, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, azt nem vetem ki.

³⁸Mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki küldött engem.

³⁹Annak pedig, aki küldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.

⁴⁰Atyámnak ugyanis az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom az utolsó napon.

⁴¹A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amelyik a mennyből szállt le” –

⁴²és azt kérdezték:
– Nem Jézus ez, a József fia, akinek apját-anyját jól ismerjük? Hogyan mondhatja hát: „A mennyből szálltam le”?

⁴³Jézus így válaszolt nekik:
– Ne zúgolódjatok egymás között!

⁴⁴Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki küldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon.

⁴⁵Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájukat Isten tanítja majd. Mindaz, aki hallgatta az Atyát, és tanítást kapott tőle, hozzám jön.

⁴⁶Nem mintha bárki is látta volna az Atyát: csak aki Istentől van, az látta az Atyát.

⁴⁷Bizony, bizony, mondom nektek, aki hisz, annak örök élete van.

⁴⁸Én vagyok az élet kenyere.

⁴⁹Atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.

⁵⁰A kenyér, amely a mennyből száll le, ilyen: aki eszik belőle, nem hal meg.

⁵¹Én vagyok az az életet adó kenyér, amelyik a mennyből szállt le. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, élni fog örökké. Sőt a kenyér, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.

⁵²A zsidók erre vitatkozni kezdtek egymás közt, és ezt kérdezgették:
– Hogyan adhatja ez nekünk a testét eledelül?

⁵³Jézus így szólt hozzájuk:
– Bizony, bizony, mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, akkor az élet nincs bennetek.

⁵⁴Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.

⁵⁵Ugyanis az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital.

⁵⁶Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.

⁵⁷Ahogyan engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog általam.

⁵⁸Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le. Ez nem olyan, mint amilyet az atyák ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.

⁵⁹Ezeket mondta, amikor a kafarnaumi zsinagógában tanított.

⁶⁰Miután ezt hallották, tanítványai közül sokan így szóltak:
– Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja?

⁶¹Mivel pedig Jézus magától is tudta, hogy ezért zúgolódnak tanítványai, így szólt hozzájuk:
– Ez megbotránkoztat titeket?

⁶²Hát ha majd látjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol előzőleg volt?

⁶³A Lélek az, aki éltet, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet.

⁶⁴De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek.
Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt.
–

⁶⁵Ezért mondtam nektek – tette hozzá –, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya.

⁶⁶Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.

⁶⁷Jézus ekkor így szólt a Tizenkettőhöz:
– Talán ti is el akartok menni?

⁶⁸Simon Péter így felelt:
– Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.

⁶⁹Mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.

⁷⁰Jézus így válaszolt nekik:
– Ugye én választottalak ki benneteket, a Tizenkettőt? Egy közületek mégis ördög!

⁷¹Júdásról, Simonnak, a Kariótinak a fiáról mondta ezt. Ő volt ugyanis az, akinek el kellett árulnia, pedig egy volt a Tizenkettő közül.