Beteg és magányos ember siralma
1Kóré fiainak éneke. Zsoltár. A karvezetőnek: a „Mahálát” szerint. Éneklésre.
2Uram, szabadításom Istene,
éjjel-nappal hozzád kiáltok.
3Jusson színed elé imádságom,
füledet hajtsd könyörgésemre.
4Mert fájdalommal van tele a lelkem
és életem az alvilághoz közeledik.
5A sírba szállók közé soroltak engem,
olyanná lettem, mint akinek nincsen segítsége.
6A holtak között van fekhelyem,
mint a halálra sebzettek, akik a sírban alszanak,
akikről nem emlékezel meg többé,
és akiket kitéptek kezedből.
7Letettél engem a verem mélyére,
a sötétségbe és a halál árnyékába.
8Rám nehezedett haragod,
rám zúdítottad minden hullámodat.
9Eltávolítottad tőlem ismerőseimet,
utálatossá tettél előttük;
fogoly vagyok, és nincs menekvésem.
10Szemem elbágyad a gyötrelemtől.
10Uram, egész nap tehozzád kiáltok,
feléd terjesztem kezemet:
11Vajon a holtakkal művelsz-e csodákat,
és fölkelnek-e az árnyak, hogy dicsérjenek téged?
12Vajon hirdeti-e valaki a sírban irgalmasságodat,
és hűségedet az enyészet helyén?
13Vajon a sötétség helyén ismerik-e csodáidat,
és igazságodat a feledés földjén?
14Uram, én hozzád kiáltok,
kora reggel eléd száll imádságom.
15Miért taszítasz el engem, Uram,
miért rejted el tőlem arcodat?
16Szegény és halálos beteg vagyok ifjúkorom óta,
a tőled való rettegés súlya nyom, bensőm összezavarodott.
17Átcsapott rajtam haragod,
és megrendítettek engem borzalmaid.
18Körülvesznek engem, mint a vizek, egész nap,
mindenünnen körülvesznek.
19Eltávolítottad tőlem a barátokat és a közelállókat,
csak a sötétség a társam.