¹Isten vezeti népétA karvezetőnek. Iditun szerint. Ászáf zsoltára.

²Hangosan kiáltok az Úrhoz, hangosan kérem Istent, hogy figyeljen rám.

³Szorongatásom napján Istent keresem, éjjel is hozzá emelem kezeimet: nem lankadnak el. Nem akar megvigasztalódni a lelkem.

⁴Sóhajtozom, ha Istenről elmélkedem, eleped a lelkem, ha rá gondolok.

⁵Szememet ébren tartod, nyugtalan vagyok, beszélni sem tudok.

⁶A hajdani időkre gondolok, a régmúlt esztendők járnak eszemben.

⁷Szívem elmélkedik éjszaka, gondolkodom és töpreng a lelkem.

⁸Vajon örökre elvet Isten, s nem kegyelmez többé?

⁹Végleg elfogyott irgalma, elmarad nemzedékről nemzedékre szálló ígérete?

¹⁰Elfelejtette Isten a könyörületességet, vagy haragjában visszatartja irgalmát?

¹¹Így szóltam: »Az az én bajom, hogy megváltozott a Fölségesnek jobbja.«

¹²Megemlékezem az Úr cselekedeteiről, megemlékezem csodáidról amelyeket kezdettől műveltél,

¹³Elmélkedem minden műveden, és végzéseiddel foglalkozom.

¹⁴Isten, szentséges a te utad; Ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?

¹⁵Te vagy az Isten! Te csodákat művelsz, megmutattad a népeknek hatalmadat.

¹⁶Karoddal megváltottad népedet, Jákob és József fiait.

¹⁷Láttak téged, Isten, a vizek, láttak téged a vizek és remegtek, és reszkettek a mélységek.

¹⁸A felhők ontották a vizet, megzendültek a fellegek, nyilaid repültek.

¹⁹Mennydörgésed zengett a forgószélben, villámaid beragyogták a földkerekséget, rengett a föld és remegett.

²⁰Tengeren vitt át utad, nagy vizeken vezetett át ösvényed és lábad nyoma nem volt látható.

²¹Mint juhnyájat vezetted népedet Mózes és Áron kezével.