Isten vezeti népét

¹A karvezetőnek: Iditun szerint. Ászáf zsoltára.

²Hangosan kiáltok az Úrhoz,

hangosan kérem Istent, hogy figyeljen rám.

³Szorongatásom napján Istent keresem,

éjjel is hozzá emelem kezeimet,

nem lankadnak el.

Nem akar megvigasztalódni a lelkem.

⁴Sóhajtozom, ha Istenről elmélkedem,

eleped a lelkem, ha rá gondolok.

⁵Szememet ébren tartod,

nyugtalan vagyok, beszélni sem tudok.

⁶A hajdani időkre gondolok,

a régmúlt esztendők járnak eszemben.

⁷Szívem elmélkedik éjszaka,

gondolkodom és töpreng a lelkem.

⁸Vajon örökre elvet Isten,

és nem kegyelmez többé?

⁹Végleg elfogyott irgalma,

elmarad nemzedékről nemzedékre szálló ígérete?

¹⁰Elfelejtette Isten a könyörületességet,

vagy haragjában visszatartja irgalmát?

¹¹Így szóltam: „Az az én bajom,

hogy megváltozott a Fölségesnek jobbja.”

¹²Megemlékezem az Úr cselekedeteiről,

¹²megemlékezem csodáidról, amelyeket kezdettől műveltél.

¹³Elmélkedem minden műveden,

és végzéseiddel foglalkozom.

¹⁴Isten, szent a te utad;

ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?

¹⁵Te vagy az Isten! Te csodákat művelsz,

megmutattad a népeknek hatalmadat.

¹⁶Karoddal megváltottad népedet,

Jákob és József fiait.

¹⁷Láttak téged, Isten, a vizek,

láttak téged a vizek és remegtek,

és reszkettek a mélységek.

¹⁸A felhők ontották a vizet,

megzendültek a fellegek,

nyilaid repültek.

¹⁹Mennydörgésed zengett a forgószélben,

villámaid beragyogták a földkerekséget,

rengett a föld és remegett.

²⁰Tengeren vitt át utad,

nagy vizeken vezetett át ösvényed,

és lábad nyoma nem volt látható.

²¹Mint juhnyájat vezetted népedet

Mózes és Áron kezével.