Vágyakozás Isten után

¹Dávid zsoltára, amikor Júda sivatagjában tartózkodott.

²Isten, te vagy az én Istenem, már hajnalban előtted virrasztok.

Téged szomjaz a lelkem,

utánad sóvárog a testem,

mint a száraz, szomjas, víztelen föld.

³Bárcsak megjelenhetnék előtted szentélyedben,

és láthatnám hatalmadat és dicsőségedet!

⁴Hiszen irgalmad többet ér, mint az élet,

ajkam dicsérjen téged.

⁵Áldalak téged, amíg csak élek,

és nevedben emelem imára kezemet.

⁶Mint dús és bőséges lakomával eltelik a lelkem,

ujjong az ajkam és dicsér a szám.

⁷Még fekvőhelyemen is rólad elmélkedem,

hajnalban is rád gondolok.

⁸Hiszen te megsegítettél engem,

és szárnyad árnyékában örvendezhetek.

⁹Lelkem szorosan átölel téged,

és a jobbod szilárdan tart engem.

¹⁰Akik pedig el akarják veszíteni életemet,

lesüllyednek a föld mélységeibe,

¹¹kardélre hányják őket,

sakálok osztályrésze lesznek.

¹²Akkor majd örvendezik a király Istenben;

Akik rá esküsznek, diadalmaskodnak valamennyien,

mert elnémul az ajka azoknak, akik gonoszul beszélnek.