Magára hagyott ember panasza és bizalma

¹A karvezetőnek: lantra. Tanítóköltemény Dávidtól.

²Hallgasd meg, Isten, könyörgésemet,

ne rejtőzz el esdeklésem elől;

³figyelj rám és hallgass meg engem.

Elcsüggedtem küzdelmemben, meggyötört

⁴az ellenség kiáltozása,

és a bűnösök szorongatása.

Hiszen veszedelmet zúdítanak rám,

haragjukban rám támadnak.

⁵Szívem remeg bennem,

halálos félelem szállt meg.

⁶Elfogott a reszketés és a félelem,

és sötétség borított el engem.

⁷Így szóltam: „Bár szárnyam volna, mint a galambnak,

hogy elszállhatnék és megpihenhetnék!

⁸Bizony messzire menekülnék,

és a pusztában laknék!

⁹Ott várnám azt, aki megszabadít

a szélvésztől és a vihartól.”

¹⁰Sújts le, Uram! Zavard össze nyelvüket,

mert gonoszságot és viszályt

látok a városban.

¹¹Éjjel-nappal körüljárnak falain,

¹²belül jogtalanság, nyomorúság és álnokság,

és utcáin nem szűnik meg a csalás és a cselszövés.

¹³Mert ha ellenségem szórna rám átkokat,

könnyedén elviselném.

Vagy ha gyűlölőm sértegetne,

előle talán elrejtőznék.

¹⁴Hanem te teszed, aki hozzám hasonló,

jó ismerősöm és bizalmas barátom voltál,

¹⁵akivel meghitt barátságban voltunk,

akivel együtt jártunk az Isten házába.

¹⁶Érje el az ilyeneket a halál,

elevenen szálljanak az alvilágba,

mert gonoszság lakik hajlékukban és szívükben.

¹⁷Én azonban Istenhez kiáltok,

és az Úr megszabadít engem.

¹⁸Este, reggel, délben

panaszkodom és sóhajtozom,

és ő meghallja szavamat.

¹⁹Békében megszabadítja lelkemet azoktól,

akik rám támadnak.

²⁰Isten, aki öröktől fogva létezik,

meghallgat és megalázza őket,

mert az ilyenek nem változnak meg,

nem félik Istent.

²¹Társaira emelte kezét,

szövetségét megszegte.

²²Ajka lágyabb mint a vaj,

de szíve háborúsággal teli.

Szavai simábbak az olajnál,

de olyanok mint a kivont kard.

²³Vesd az Úrra gondodat,

és ő majd gondoskodik rólad;

nem engedi soha, hogy az igaz ingadozzon.

²⁴Isten, te letaszítod őket

a pusztulás vermébe.

A vérengző és álnok emberek

életük felét sem érik el;

de én Uram tebenned bízom!