Magára hagyott ember panasza és bizalma

¹A karvezetőnek. Lantra. Maszkíl Dávidtól.

²Hallgasd meg, Isten, könyörgésemet,
ne rejtőzz el esdeklésem elől;

³Figyelj rám és hallgass meg engem.
Elcsüggedtem küzdelmemben, meggyötört

⁴az ellenség kiáltozása,
a bűnösök szorongatása.
Hiszen veszedelmet zúdítanak rám,
haragjukban ellenségeskednek velem.

⁵Szívem remeg bennem,
halálos félelem szállt meg engem.

⁶Elfogott a reszketés és a félelem,
és sötétség borított el engem.

⁷Így szóltam: »Bár szárnyam volna, mint a galambnak,
hogy elszállhatnék s megpihenhetnék!

⁸Bizony messzire menekülnék,
s a pusztában ütném fel lakóhelyemet!

⁹Ott várnám azt, aki megszabadít
a szélvésztől és a vihartól.«

¹⁰Sújts le, Uram! Zavard össze nyelvüket,
mert gonoszságot és viszályt
látok a városban.

¹¹Éjjel-nappal körüljárnak falain,

¹²Benne pedig jogtalanság, nyomorúság és álnokság,
és utcáin nem szűnik meg a csalás és a rászedés.

¹³Mert ha ellenségem szórna rám átkokat,
azt elviselném könnyedén;
És ha gyűlölőm sértegetne,
előle talán elrejtőznék.

¹⁴Hanem te teszed, aki velem egyet akartál,
jó ismerősöm és bizalmas barátom voltál,

¹⁵aki velem együtt etted az édes étkeket:
akivel együtt jártunk az Isten házába.

¹⁶Érje el az ilyeneket a halál,
elevenen szálljanak az alvilágba,
mert gonoszság lakik hajlékukban és szívükben.

¹⁷Én azonban Istenhez kiáltok,
s az Úr megszabadít engem.

¹⁸Este, reggel, délben
panaszkodom, sóhajtok,
s ő meghallja szavamat.

¹⁹Békességben megszabadítja lelkemet azoktól,
akik rámtámadnak.

²⁰Isten, aki öröktől fogva létezik,
meghallgat és megalázza őket,
mert az ilyenek meg nem változnak,
nem félik Istent.

²¹Társaira emelte kezét,
szövetségét meggyalázta.

²²Ajkai a vajnál lágyabbak,
de szíve háborúsággal teli.
Szavai simábbak az olajnál,
ugyanakkor azonban kivont kardok.

²³Vesd az Úrra gondodat,
s ő majd gondoskodik rólad;
Nem engedi soha, hogy ingadozzék az igaz.

²⁴Isten, te letaszítod őket
a pusztulás vermébe.
A vérengző és álnok emberek
életük felét sem érik el;
Ezért bízom én, Uram, tebenned!

²⁵

Magára hagyott ember panasza és bizalma

²⁶Hallgasd meg, Isten, könyörgésemet, ne rejtőzz el esdeklésem elől;

²⁷Figyelj rám és hallgass meg engem. Elcsüggedtem küzdelmemben, meggyötört

²⁸az ellenség kiáltozása, a bűnösök szorongatása. Hiszen veszedelmet zúdítanak rám, haragjukban ellenségeskednek velem.

²⁹Szívem remeg bennem, halálos félelem szállt meg engem.

³⁰Elfogott a reszketés és a félelem, és sötétség borított el engem.

³¹Így szóltam: »Bár szárnyam volna, mint a galambnak, hogy elszállhatnék s megpihenhetnék!

³²Bizony messzire menekülnék, s a pusztában ütném fel lakóhelyemet!

³³Ott várnám azt, aki megszabadít a szélvésztől és a vihartól.«

³⁴Sújts le, Uram! Zavard össze nyelvüket, mert gonoszságot és viszályt látok a városban.

³⁵Éjjel-nappal körüljárnak falain,

³⁶Benne pedig jogtalanság, nyomorúság és álnokság, és utcáin nem szűnik meg a csalás és a rászedés.

³⁷Mert ha ellenségem szórna rám átkokat, azt elviselném könnyedén; És ha gyűlölőm sértegetne, előle talán elrejtőznék.

³⁸Hanem te teszed, aki velem egyet akartál, jó ismerősöm és bizalmas barátom voltál,

³⁹aki velem együtt etted az édes étkeket: akivel együtt jártunk az Isten házába.

⁴⁰Érje el az ilyeneket a halál, elevenen szálljanak az alvilágba, mert gonoszság lakik hajlékukban és szívükben.

⁴¹Én azonban Istenhez kiáltok, s az Úr megszabadít engem.

⁴²Este, reggel, délben panaszkodom, sóhajtok, s ő meghallja szavamat.

⁴³Békességben megszabadítja lelkemet azoktól, akik rámtámadnak.

⁴⁴Isten, aki öröktől fogva létezik, meghallgat és megalázza őket, mert az ilyenek meg nem változnak, nem félik Istent.

⁴⁵Társaira emelte kezét, szövetségét meggyalázta.

⁴⁶Ajkai a vajnál lágyabbak, de szíve háborúsággal teli. Szavai simábbak az olajnál, ugyanakkor azonban kivont kardok.

⁴⁷Vesd az Úrra gondodat, s ő majd gondoskodik rólad; Nem engedi soha, hogy ingadozzék az igaz.

⁴⁸Isten, te letaszítod őket a pusztulás vermébe. A vérengző és álnok emberek életük felét sem érik el; Ezért bízom én, Uram, tebenned!