Az ember mulandósága

¹A karvezetőnek. Kóré fiainak zsoltára.

²Halljátok meg ezt, nemzetek, mindnyájan,
vegyétek fületekbe, földkerekség lakói, mindannyian:

³mind alacsonysorsúak és nemesek,
gazdagok, szegények egyaránt!

⁴Bölcsességet mond a szám,
okosságot a szívem elmélkedése.

⁵Példabeszédre hajtom fülemet,
hárfaszóval tárom föl rejtélyemet.

⁶Miért félnék a balszerencse napján,
ha körülvesz a gáncsoskodók gonoszsága?

⁷Ők saját erejükben bíznak,
vagyonuk nagyságával kérkednek.

⁸Pedig az ember nem válthatja meg magát,
senki sem adhat Istennek váltságdíjat magáért.

⁹Igen drága lelkének váltsága:
soha meg nem fizetheti,

¹⁰hogy örökké éljen és ne jusson az enyészetre.

¹¹Hisz láthatja, meghalnak a bölcsek;
Ugyanúgy elvesznek, mint a balgák és az esztelenek,
és másokra hagyják gazdagságukat.

¹²Sírjuk lesz lakóhelyük mindörökre;
Hajlékuk nemzedékről nemzedékre,
noha nevet szereztek maguknak földjükön.

¹³Az ember, övezze bár tisztelet,
nem marad meg;
Olyan, mint az igavonó állat, amely kimúlik,
bizony hasonló hozzá.

¹⁴Ez az útja azoknak, akik önmagukban bíznak,
és azoknak a vége, akik saját beszédükben gyönyörködnek.

¹⁵Mint a juh, úgy terelődnek az alvilágba,
a halál legelteti őket.
Leszállnak a sírba sietve, alakjuk megsemmisül,
az alvilág lesz lakásuk.

¹⁶De az én lelkemet Isten megváltja,
az alvilág hatalmából kiragad engem.

¹⁷Ne félj, ha valaki meggazdagszik,
ha megnövekszik háza dicsősége,

¹⁸mert ha meghal, semmit sem visz magával,
és dicsősége nem száll le utána.

¹⁹Mondja bár áldottnak magát életében:
»Dicsérni fognak téged, amiért magadnak tetted a jót«,

²⁰mégis csak elmegy atyái nemzetségéhez,
amely soha többé nem látja a világosságot.

²¹Az ember, övezze bár tisztelet,
okosságot nem tanúsít;
olyan, mint az igavonó állat, amely kimúlik
– bizony hasonló hozzá.

²²

Az ember mulandósága

²³Halljátok meg ezt, nemzetek, mindnyájan, vegyétek fületekbe, földkerekség lakói, mindannyian:

²⁴mind alacsonysorsúak és nemesek, gazdagok, szegények egyaránt!

²⁵Bölcsességet mond a szám, okosságot a szívem elmélkedése.

²⁶Példabeszédre hajtom fülemet, hárfaszóval tárom föl rejtélyemet.

²⁷Miért félnék a balszerencse napján, ha körülvesz a gáncsoskodók gonoszsága?

²⁸Ők saját erejükben bíznak, vagyonuk nagyságával kérkednek.

²⁹Pedig az ember nem válthatja meg magát, senki sem adhat Istennek váltságdíjat magáért.

³⁰Igen drága lelkének váltsága: soha meg nem fizetheti,

³¹hogy örökké éljen és ne jusson az enyészetre.

³²Hisz láthatja, meghalnak a bölcsek; Ugyanúgy elvesznek, mint a balgák és az esztelenek, és másokra hagyják gazdagságukat.

³³Sírjuk lesz lakóhelyük mindörökre; Hajlékuk nemzedékről nemzedékre, noha nevet szereztek maguknak földjükön.

³⁴Az ember, övezze bár tisztelet, nem marad meg; Olyan, mint az igavonó állat, amely kimúlik, bizony hasonló hozzá.

³⁵Ez az útja azoknak, akik önmagukban bíznak, és azoknak a vége, akik saját beszédükben gyönyörködnek.

³⁶Mint a juh, úgy terelődnek az alvilágba, a halál legelteti őket. Leszállnak a sírba sietve, alakjuk megsemmisül, az alvilág lesz lakásuk.

³⁷De az én lelkemet Isten megváltja, az alvilág hatalmából kiragad engem.

³⁸Ne félj, ha valaki meggazdagszik, ha megnövekszik háza dicsősége,

³⁹mert ha meghal, semmit sem visz magával, és dicsősége nem száll le utána.

⁴⁰Mondja bár áldottnak magát életében: »Dicsérni fognak téged, amiért magadnak tetted a jót«,

⁴¹mégis csak elmegy atyái nemzetségéhez, amely soha többé nem látja a világosságot.

⁴²Az ember, övezze bár tisztelet, okosságot nem tanúsít; olyan, mint az igavonó állat, amely kimúlik – bizony hasonló hozzá.