Beteg ember panasza

¹Zsoltár Dávidtól. Emlékezésül.

²Uram, ne vádolj engem bosszúságodban,
ne fenyíts meg haragodban.

³Mert nyilaid belém hatoltak,
és kezed rám nehezedik.

⁴Haragod miatt nincs ép hely a testemen,
bűneim miatt nincs nyugalma csontjaimnak.

⁵Mert gonoszságaim elborítják fejemet,
és súlyos teherként nehezednek rám.

⁶Rothadnak és üszkösödnek sebeim,
oktalanságom miatt.

⁷Nyomorult lettem, egészen meggörnyedtem,
szomorkodva járok-kelek naphosszat.

⁸Ágyékomat gyulladás lepte el,
nincs ép hely testemen.

⁹Nagyon elgyötört és elcsigázott vagyok,
szívem fájdalmában kiáltozom.

¹⁰Uram, előtted van minden vágyódásom,
sóhajom nincs elrejtve előtted;

¹¹Szívem vergődik, erőm elhagyott,
még szemem világa sincs velem.

¹²Ha közelednek felém barátaim és társaim, megállnak,
akik velem tartottak, messze maradnak.

¹³Tőrt vetnek, akik életemre törnek,
akik vesztemet akarják, álnokságot beszélnek,
s naphosszat cselt szőnek.

¹⁴Én azonban, mint a süket, nem hallok,
olyan vagyok mint a néma, aki nem nyitja ki száját;

¹⁵Olyanná lettem, mint az, aki nem hall,
mint akinek nincs védekező szó a szájában.

¹⁶Mert reményemet, Uram, beléd vetem,
te meghallgatsz, Uram, én Istenem!

¹⁷Hisz azt mondom: »Miattam sohase örvendjenek,
és ha lábam meginog, ne kérkedjenek fölöttem.«

¹⁸Mert közel vagyok az eleséshez,
fájdalmam mindenkor előttem van.

¹⁹Mert megvallom gonoszságomat,
és bánkódom bűnöm miatt.

²⁰De ellenségeim élnek és fölém kerekednek,
sokan vannak, akik igazságtalanul gyűlölnek,

²¹akik a jóért rosszal fizetnek,
és bántanak, mert jóra törekszem.

²²Ne hagyj el engem, Uram, én Istenem,
ne távozzál el tőlem!

²³Siess segítségemre,
Uram, én szabadítóm!

²⁴

Beteg ember panasza

²⁵Uram, ne vádolj engem bosszúságodban, ne fenyíts meg haragodban.

²⁶Mert nyilaid belém hatoltak, és kezed rám nehezedik.

²⁷Haragod miatt nincs ép hely a testemen, bűneim miatt nincs nyugalma csontjaimnak.

²⁸Mert gonoszságaim elborítják fejemet, és súlyos teherként nehezednek rám.

²⁹Rothadnak és üszkösödnek sebeim, oktalanságom miatt.

³⁰Nyomorult lettem, egészen meggörnyedtem, szomorkodva járok-kelek naphosszat.

³¹Ágyékomat gyulladás lepte el, nincs ép hely testemen.

³²Nagyon elgyötört és elcsigázott vagyok, szívem fájdalmában kiáltozom.

³³Uram, előtted van minden vágyódásom, sóhajom nincs elrejtve előtted;

³⁴Szívem vergődik, erőm elhagyott, még szemem világa sincs velem.

³⁵Ha közelednek felém barátaim és társaim, megállnak, akik velem tartottak, messze maradnak.

³⁶Tőrt vetnek, akik életemre törnek, akik vesztemet akarják, álnokságot beszélnek, s naphosszat cselt szőnek.

³⁷Én azonban, mint a süket, nem hallok, olyan vagyok mint a néma, aki nem nyitja ki száját;

³⁸Olyanná lettem, mint az, aki nem hall, mint akinek nincs védekező szó a szájában.

³⁹Mert reményemet, Uram, beléd vetem, te meghallgatsz, Uram, én Istenem!

⁴⁰Hisz azt mondom: »Miattam sohase örvendjenek, és ha lábam meginog, ne kérkedjenek fölöttem.«

⁴¹Mert közel vagyok az eleséshez, fájdalmam mindenkor előttem van.

⁴²Mert megvallom gonoszságomat, és bánkódom bűnöm miatt.

⁴³De ellenségeim élnek és fölém kerekednek, sokan vannak, akik igazságtalanul gyűlölnek,

⁴⁴akik a jóért rosszal fizetnek, és bántanak, mert jóra törekszem.

⁴⁵Ne hagyj el engem, Uram, én Istenem, ne távozzál el tőlem!

⁴⁶Siess segítségemre, Uram, én szabadítóm!