Az ember a mindentudó Isten előtt

¹A karvezetőnek: Dávid zsoltára.

Az ember a mindentudó Isten előtt

Uram, te megvizsgáltál és ismersz engem,

²tudod, ha leülök és ha fölkelek.

Messziről ismered gondolataimat,

³számontartod, ha járok-kelek, vagy pihenek.

Előre ismered minden utamat.

⁴Még nyelvemen sincs a szó,

és te már érted egészen, Uram.

⁵Minden oldalról körülveszel engem,

és fölöttem tartod kezedet.

⁶Oly nagy, oly csodálatos nekem ez a tudás:

ésszel föl sem érhetem!

⁷Hová mehetnék lelked elől,

hová bújhatnék színed elől?

⁸Ha fölmennék az ég magasába, te ott vagy,

ha alászállnék az alvilágba, jelen vagy.

⁹Ha felölteném a hajnal szárnyát,

és a tenger szélső határára szöknék,

¹⁰ott is a te kezed vezetne,

és jobbod tartana engem.

¹¹Mondhatnám: „Borítson be a sötétség,

és váljon éjszakává köröttem a fény”,

¹²de neked nem sötét a sötétség,

és az éj, mint a nappal, oly világos előtted.

Fény és sötétség neked ugyanaz.

¹³Bizony te formáltad bensőm,

¹³és anyám méhében te szőtted a testem.

¹⁴Dicsőítelek téged, mert olyan csodálatosan alkottál,

tudom jól, milyen csodálatos minden műved!

¹⁵Létem nem volt titokban előtted,

amikor a föld ölén rejtve formálódtam.

¹⁶Még alakot sem nyertek tagjaim, és szemed már látott engem.

Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam:

napjaim már eltervezted,

mielőtt egy is eltelt volna belőlük.

¹⁷Milyen tiszteletre méltók előttem gondolataid, Istenem,

milyen hatalmas a számuk!

¹⁸Megszámlálnám őket, de számosabbak a homokszemeknél,

ha végükre is érnék, még mindig csak nálad tartanék.

¹⁹Bárcsak megsemmisítenéd a gonoszokat, Istenem,

és eltávolítanád tőlem a vérszomjas embereket,

²⁰akik gonoszul beszélnek:

hiába kelnek föl ellened.

²¹Ne gyűlöljem, Uram, azokat, akik gyűlölnek téged,

ne utáljam ellenségeidet?

²²Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket,

ellenségeim lettek.

²³Vizsgálj meg Istenem, és ismerd meg szívemet;

tégy próbára, és ismerd meg utaimat,

²⁴lásd, vajon nem járok-e a gonoszok útján,

és vezess engem az örökkévalóság útján!