Az ősatyák

Az ősatyák hite: 11,1-12,3

1A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk.

Az ősatyák hite: 11,1-12,3

2A régiek erről tettek tanúságot.

3A hit által ismerjük meg, hogy a világot Isten igéje alkotta, s a nem látható dolgokból lett mindaz, ami látható.

4Mivel hitt, azért mutatott be Ábel nemesebb áldozatot Istennek, mint Káin, így bizonyságot nyert arról, hogy igaz, mert Isten tanúságot tett az ő ajándékai mellett; s hite által még holta után is beszél.
(Ter 4,4)

5Mivel hitt, azért ragadtatott el Hénok, hogy halált ne lásson; nem találták, mert Isten elragadta őt. Elragadtatása előtt ugyanis bizonyságot nyert, hogy Istennek tetsző volt.

6Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket.
(Ter 5,24G)

7Mivel hitt, azért épített Noé isteni félelemmel bárkát családja megmentésére, miután kinyilatkoztatást kapott a még nem látható dolgokról,; s hite által elítélte a világot, és az igazságosság örököse lett, amely hitből fakad.
(Ter 6,13-22)

A pátriárkák

8A hite által engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elköltözött, bár nem tudta, hová megy.
(Ter 12,1.4)

9Mivel hitt, azért tartózkodott az ígéret földjén, mint idegen földön, sátrakban lakvaIzsákkal és Jákobbal, az ígéretek társörököseivel;(Ter 26,3)

10várta ugyanis a szilárd alapokon álló várost, amelynek Isten az építője és alkotója.

11Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette.

12Ezért származtak egy embertől – és pedig egy ereje vesztettől – olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a tengerpart megszámlálhatatlan homokszemei.
(Ter 22,17)

13Ők mindannyian hitben haltak meg, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak messziről szemlélték és üdvözölték azokat, és megvallották, hogy zarándokok és jövevények a földön.

14Mert akik így beszélnek, azt jelzik, hogy hazát keresnek.

15Ha ugyanarra gondoltak volna, amelyből kiköltöztek, lett volna még idejük visszatérni,

16ők azonban egy jobb haza felé törekszenek, a mennyei felé. Ezért Isten nem szégyelli, hogy őt az ő Istenüknek hívják, hisz várost készített nekik.

17Mivel hitt, azért ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett; felajánlotta egyszülöttjétő, aki az ígéreteket kapta,(Ter 22,1-2)

18mikor azt mondták neki: »Akik Izsáktól származnak, azokat hívják majd utódaidnak«.(Ter 21, 12G)

19Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes bárkit a halottak közül is feltámasztani; ezért fiát – előképül – vissza is nyerte.

20Mivel hitt az eljövendő dolgokban, azért áldotta meg Izsák is Jákobot és Ézsaut.

21Mivel hitt, azért áldotta meg a haldokló Jákob József mindkét fiát, és imádkozva borult rá botjának végére.
(Ter 47,31G)

22Mivel hitt, azért emlékezett meg a haldokló József Izrael fiainak kivonulásáról, és rendelkezett csontjairól.

A hit többi tanúja

23Mivel hittek, azért rejtegették szülei az újszülött Mózest három hónapig, mikor látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától.
(Kiv 2,2)

24Mivel hitt, azért utasította el Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.

25Inkább azt választotta, hogy gyötrelmet szenvedjen Isten népével, mint hogy az ideig-óráig tartó bűn gyönyörűségét élvezze.

26Az egyiptomiak kincsénél nagyobb gazdagságnak tartotta Krisztus gyalázatát, mert a jutalomra tekintett.
(Zsolt 89,51-52)

27Mivel hitt, azért hagyta el Egyiptomot, s nem félt a király haragjától; mintegy látva a Láthatatlant, állhatatos maradt.

28Mivel hitt, azért ünnepelte a pászkát és a vérrel való meghintést, hogy ne érintse őket az, aki az elsőszülötteket megölte.
(Kiv 12,11.13.22-23)

29Mivel hittek, azért mentek át a Vörös-tengeren mint szárazföldön; mikor ezt az egyiptomiak is megkísérelték, elnyelte őket.

30Mivel hittek, azért omlottak le Jerikó falai, miután hét nap körüljárták azt.

31Mivel hitt, azért nem veszett el a hitetlenekkel a parázna Ráháb, aki békével befogadta a kémeket.

32És kit említsek még? Kifogynék az időből, ha beszélnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról,

33akik, mivel hittek, legyőztek országokat, igazságosságot cselekedtek, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be,

34elfojtották a tűz erejét, megmenekültek a kard élétől, felgyógyultak betegségükből, diadalmaskodtak a harcban, megfutamították az idegenek táborát;

35asszonyok feltámadás által visszanyerték halottaikat. Másokat viszont kínpadra vontak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy jobb feltámadást nyerjenek,

36mások meg gúnyt és megvesszőzést szenvedtek, ezenfelül még bilincseket és börtönt is;

37megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányva megölték őket, szerte bujdostak juhok és kecskék bőrében, szűkölködve, szorongatást szenvedve, nyomorogva,

38akikre nem volt méltó a világ, sivatagokban bolyongtak, hegyek közt, barlangokban és a föld üregeiben.

39És mindezeken, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem teljesült be az ígéret,

40mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre.