¹Majd elindultak Elimből, és az Egyiptom földjéről való kivonulásuktól számítva a második hónap tizenötödik napján eljutott Izrael fiainak egész sokasága a Szín-pusztába, amely Elim és a Sínai között van.

²Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában.

³Azt mondták nekik Izrael fiai: »Bárcsak meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ettünk kenyeret! Miért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy éhen veszítsétek ezt az egész sokaságot?«

⁴Azt mondta erre az Úr Mózesnek: »Íme, én majd kenyeret hullatok nektek az égből! Menjen ki a nép, és szedjen egy-egy napra valót, hogy próbára tegyem, vajon törvényem szerint jár-e el, vagy sem.

⁵A hatodik napon is készítsék el azt, amit bevisznek, de az kétszerannyi legyen, mint amennyit naponta szedni szoktak.«

⁶Azt mondta erre Mózes és Áron Izrael valamennyi fiának:
»Estére megtudjátok,
hogy az Úr hozott ki titeket
Egyiptom földjéről,

⁷Meghallotta ugyanis, hogy zúgolódtok az Úr ellen. Ugyan kik vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtatok?«
reggel pedig meglátjátok
az Úr dicsőségét!

⁸Azt mondta továbbá Mózes: »Estére az Úr húst ad nektek enni, reggelre pedig kenyeret jóllakásig, mert meghallotta zúgolódásotokat, mellyel ellene zúgolódtatok. Ugyan kik vagyunk mi? Nem mi ellenünk irányul zúgolódástok, hanem az Úr ellen!«

⁹Áronnak pedig azt mondta Mózes: »Mondd Izrael fiai egész közösségének: Járuljatok az Úr elé, mert meghallotta zúgolódástokat!«

¹⁰Amikor aztán Áron Izrael fiai egész közösségének elmondta ezt, ők a puszta felé tekintettek, és íme, megjelent az Úr dicsősége a felhőben.

¹¹Így szólt ekkor az Úr Mózeshez:

¹²»Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Mondd nekik: Estére húst fogtok enni, reggel pedig jóllaktok kenyérrel, hogy megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek!«

¹³És történt este, hogy fürjek szálltak fel, és ellepték a tábort, reggel pedig harmat szállt a tábor köré.

¹⁴Miután elborította a föld színét, apró, mozsárban tört dologhoz hasonló valami lett látható a pusztán, olyan, mint a földre hullott dér.

¹⁵Amikor Izrael fiai meglátták, azt mondták egymásnak: »Man-hu?«, ami azt jelenti, hogy: »Mi ez?« Nem tudták ugyanis, hogy micsoda. Mózes pedig azt mondta nekik: »Ez az a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek.

¹⁶Ezt parancsolja az Úr: ‘Szedjen belőle mindenki annyit, amennyi élelemre szüksége van: fejenként egy-egy ómernyit; a sátratokban lakó személyek számához mérten szedjétek!’«

¹⁷Úgy is cselekedtek Izrael fiai, és szedtek, ki többet, ki kevesebbet.

¹⁸Aztán megmérték az ómer mértékével, és sem azé nem lett több, aki többet szedett, sem azé nem lett kevesebb, aki kevesebbet szedett. Mindenki annyit gyűjtött, mint amennyit megehetett.

¹⁹Ekkor azt mondta nekik Mózes: »Senki se hagyjon belőle holnapra!«

²⁰Ám ők nem hallgattak rá, hanem közülük egyesek hagytak belőle másnapra, de az megférgesedett és megromlott. Erre Mózes megharagudott rájuk.

²¹Mindig reggel szedték, mindenki annyit, amennyi élelemre szüksége volt, mert ha a nap kisütött, elolvadt.

²²A hatodik napon azonban kétszerannyi eleséget szedtek össze, azaz két ómernyit egy-egy embernek. Erre elment a sokaság valamennyi vezetője, és jelentette ezt Mózesnek.

²³Ő azt mondta nekik: »Ezt mondta az Úr: Holnap az Úrnak szentelt szombati nyugalom van. Amit el akartok készíteni, készítsétek el, amit meg akartok főzni, főzzétek meg, ami pedig megmarad, azt tegyétek el holnapra!«

²⁴Úgy is cselekedtek, ahogy Mózes parancsolta, és nem romlott meg, sem féreg nem támadt benne.

²⁵Azt mondta ekkor Mózes: »Ezt egyétek ma, mert ma az Úr szombatja van, ma nincs belőle a mezőn.

²⁶Hat napon szedhettek, de a hetedik napon az Úr szombatja van, azért nem találni!«

²⁷A hetedik nap eljöttével is kimentek azonban néhányan a nép közül, hogy szedjenek, de nem találtak.

²⁸Azt mondta erre az Úr Mózesnek: »Meddig vonakodtok megtartani parancsaimat és törvényemet?

²⁹Láthatjátok, hogy az Úr adta nektek a szombatot, és ezért ad nektek kétszerannyi eledelt a hatodik napon! Maradjon tehát mindenki otthon, ne menjen ki senki a helyéről a hetedik napon!«

³⁰Erre szombati nyugalmat tartott a nép a hetedik napon.

³¹Az ételt pedig mannának nevezte Izrael háza. Olyan volt, mint a koriander magva, fehér, és olyan ízű, mint a mézeskalács.

³²Azt mondta ezután Mózes: »Ezt parancsolta az Úr: Tölts meg vele egy ómert, és őriztesd meg azt a jövendő nemzedékek számára, hogy lássák azt a kenyeret, amellyel tápláltalak titeket a pusztában, amikor kihoztalak titeket Egyiptom földjéről!«

³³Azt mondta azért Mózes Áronnak: »Végy egy edényt, tégy bele egy ómernyi mannát, és tedd az Úr elé, hogy őrizzék meg nemzedékeitek számára!«

³⁴Amint az Úr parancsolta Mózesnek, Áron be is tette a szent sátorba, hogy őrizzék meg.

³⁵Negyven esztendőn át ették a mannát Izrael fiai, addig, amíg lakott földre nem jutottak. Ezzel az eledellel táplálkoztak, amíg el nem érték Kánaán földjének határait. –

³⁶Az ómer tizedrésze az éfának.