Mózes éneke

¹Akkor Mózes és Izrael fiai ezt az éneket énekelték az Úrnak:
»Énekeljünk az Úrnak, mert fenségeset művelt,
lovat és lovast a tengerbe vetett!

²Az Úré az én erőm és dicsérő énekem,
mert ő lett az én szabadulásom.
Ő az én Istenem, hadd dicsőítsem,
Atyámnak Istene, hadd magasztaljam!

³Olyan az Úr, mint hős harcos: Mindenható az ő neve,

⁴a fáraó szekereit és seregét a tengerbe vetette,
válogatott vezérei elmerültek a Vörös-tengerben.

⁵Hullámok borították el őket,
miként a kő, a mélységbe süllyedtek.

⁶Jobbodat, Uram, megdicsőíti ereje,
jobbod, Uram, az ellenséget megverte.

⁷Dicsőséged nagyságában elgáncsoltad ellenfeleidet,
elengedted haragodat, s az mint tarlót, megemésztette őket.

⁸Haragod kiáradt, s a vizek feltorlódtak,
a hömpölygő hullámok falként megálltak,
s a tenger közepén a mélységek megdermedtek.

⁹Szólt az ellenség: ‘Üldözöm és elérem,
zsákmányt osztok, és megelégszik a lelkem,
kirántom kardomat, s megöli őket a kezem.’

¹⁰De leheleted ráfújtad, és tenger borította el őket,
a hatalmas vizekben, mint ólom, elmerültek.

¹¹Ki olyan, mint Te, Uram, az istenek között,
ki olyan, mint Te, szentségben dicső,
félelmetes, dicsérendő és csodatevő?

¹²Kinyújtottad jobbodat, s a föld elnyelte őket.

¹³A népet, melyet megváltottál, irgalmasan vezetted,
szent lakóhelyedre hatalmaddal elvitted.

¹⁴A népek felkeltek és haragra gerjedtek:
Filisztea lakóit gyötrelem szállta meg,

¹⁵Edom fejedelmei megrökönyödtek,
Moáb erőseit remegés szállta meg,
Kánaán minden lakója megdermedt.

¹⁶Szakadjon is rájuk félelem és rettegés,
karod erejétől kővé meredjenek,
míg átvonul közöttük, Uram, a te néped,
míg átvonul néped, melyet a sajátoddá tettél!

¹⁷Vidd be és ültesd őket örökséged hegyére,
erős lakóhelyedre, melyet, Uram, te készítettél,
szent helyedre, melyet kezed erősített meg,

¹⁸s uralkodjék az Úr mindenkor, örökre!«

¹⁹Bement ugyanis a fáraó lovassága, szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, az Úr pedig visszabocsátotta rájuk a tenger vizeit, míg Izrael fiai szárazon keltek át a tenger közepén.

²⁰Ekkor Mirjám próféta asszony, Áron nővére a dobot kezébe vette, kiment utána az összes asszony dobokkal, táncoló karokban,

²¹és ő így énekelt előttük:
»Énekeljünk az Úrnak, mert fenségeset művelt,
lovat és lovast a tengerbe vetett!«

A Sínai hegyre vezető úton

²²Mózes ezután elindította Izraelt a Vörös-tengertől. Kimentek a Súr pusztába, és három napig jártak a pusztában anélkül, hogy vízre akadtak volna.

²³Így jutottak el Márába, de Mára vizét sem ihatták, mert keserű volt. Ezért nevezték el azt a helyet Márának (azaz Keserűségnek).

²⁴Ekkor a nép zúgolódni kezdett Mózes ellen. Azt kérdezték: »Mit igyunk?«

²⁵Erre ő az Úrhoz kiáltott, és az Úr egy fadarabot mutatott neki. Amikor ő beledobta azt a vízbe, az édessé változott. Az Úr ott adott nekik parancsokat és rendeleteket, és ott tette őket próbára.

²⁶Azt mondta: »Ha hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, ha azt cselekszed, ami helyes a szemében, ha engedelmeskedsz parancsainak, és megtartod minden rendeletét: azon betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, egyet sem bocsátok rád: mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód!«

²⁷Izrael fiai ezután Elimbe jutottak, ahol tizenkét forrás és hetven pálmafa volt, és tábort ütöttek a vizek mellett.

²⁸

Mózes éneke

²⁹Az Úré az én erőm és dicsérő énekem, mert ő lett az én szabadulásom. Ő az én Istenem, hadd dicsőítsem, Atyámnak Istene, hadd magasztaljam!

³⁰Olyan az Úr, mint hős harcos: Mindenható az ő neve,

³¹a fáraó szekereit és seregét a tengerbe vetette, válogatott vezérei elmerültek a Vörös-tengerben.

³²Hullámok borították el őket, miként a kő, a mélységbe süllyedtek.

³³Jobbodat, Uram, megdicsőíti ereje, jobbod, Uram, az ellenséget megverte.

³⁴Dicsőséged nagyságában elgáncsoltad ellenfeleidet, elengedted haragodat, s az mint tarlót, megemésztette őket.

³⁵Haragod kiáradt, s a vizek feltorlódtak, a hömpölygő hullámok falként megálltak, s a tenger közepén a mélységek megdermedtek.

³⁶Szólt az ellenség: ‘Üldözöm és elérem, zsákmányt osztok, és megelégszik a lelkem, kirántom kardomat, s megöli őket a kezem.’

³⁷De leheleted ráfújtad, és tenger borította el őket, a hatalmas vizekben, mint ólom, elmerültek.

³⁸Ki olyan, mint Te, Uram, az istenek között, ki olyan, mint Te, szentségben dicső, félelmetes, dicsérendő és csodatevő?

³⁹Kinyújtottad jobbodat, s a föld elnyelte őket.

⁴⁰A népet, melyet megváltottál, irgalmasan vezetted, szent lakóhelyedre hatalmaddal elvitted.

⁴¹A népek felkeltek és haragra gerjedtek: Filisztea lakóit gyötrelem szállta meg,

⁴²Edom fejedelmei megrökönyödtek, Moáb erőseit remegés szállta meg, Kánaán minden lakója megdermedt.

⁴³Szakadjon is rájuk félelem és rettegés, karod erejétől kővé meredjenek, míg átvonul közöttük, Uram, a te néped, míg átvonul néped, melyet a sajátoddá tettél!

⁴⁴Vidd be és ültesd őket örökséged hegyére, erős lakóhelyedre, melyet, Uram, te készítettél, szent helyedre, melyet kezed erősített meg,

⁴⁵s uralkodjék az Úr mindenkor, örökre!«

⁴⁶Bement ugyanis a fáraó lovassága, szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, az Úr pedig visszabocsátotta rájuk a tenger vizeit, míg Izrael fiai szárazon keltek át a tenger közepén.

⁴⁷Ekkor Mirjám próféta asszony, Áron nővére a dobot kezébe vette, kiment utána az összes asszony dobokkal, táncoló karokban,

⁴⁸és ő így énekelt előttük: »Énekeljünk az Úrnak, mert fenségeset művelt, lovat és lovast a tengerbe vetett!«

⁴⁹

A Sínai hegyre vezető úton

⁵⁰Így jutottak el Márába, de Mára vizét sem ihatták, mert keserű volt. Ezért nevezték el azt a helyet Márának (azaz Keserűségnek).

⁵¹Ekkor a nép zúgolódni kezdett Mózes ellen. Azt kérdezték: »Mit igyunk?«

⁵²Erre ő az Úrhoz kiáltott, és az Úr egy fadarabot mutatott neki. Amikor ő beledobta azt a vízbe, az édessé változott. Az Úr ott adott nekik parancsokat és rendeleteket, és ott tette őket próbára.

⁵³Azt mondta: »Ha hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, ha azt cselekszed, ami helyes a szemében, ha engedelmeskedsz parancsainak, és megtartod minden rendeletét: azon betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, egyet sem bocsátok rád: mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód!«

⁵⁴Izrael fiai ezután Elimbe jutottak, ahol tizenkét forrás és hetven pálmafa volt, és tábort ütöttek a vizek mellett.