Jób vitába száll: 9,1-10,22

Isten hatalma

¹Felelt Jób, és így szólt:

²»Bizony tudom, hogy úgy van,
és hogy nem lehet igaza az embernek Istennel szemben;

³ha vele pörbe szállni kíván,
ezer közül egyre sem tud neki megfelelni.

⁴Bölcs szívű ő és hatalmas erejű;
ki maradhat bántódás nélkül, ha ellene szegül?

⁵Elmozdít ő hegyeket, úgyhogy észre sem veszik,
felforgatja őket haragjában;

⁶kimozdítja helyéből a földet,
úgyhogy megrendülnek oszlopai;

⁷meghagyja a napnak és fel nem kel,
és pecsét alá helyezi a csillagokat;

⁸egyedül feszítette ki az égboltot
és taposott a tenger hullámain;

⁹ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszást,
a Fiastyúkot és a Dél Csillagát;

¹⁰nagyokat cselekszik, amiket nem lehet kifürkészni,
csodás dolgokat, amelyeket nem lehet megszámlálni.

¹¹Ha eljön hozzám, nem látom;
ha elmegy, nem veszem észre.

¹²Ha hirtelen számon kér, ki tud neki megfelelni?
Vagy ki mondhatja neki: ‘Ezt miért teszed?’

Jób panasza

¹³Isten nem vonja vissza haragját,
és alatta meghajolnak Rahab szolgái.

Az ember tehetetlensége

¹⁴Mi vagyok tehát én,
hogy megfelelhetnék neki,
és szavakat találhatnék vele szemben?

¹⁵Ha igazam volna, sem tudnék neki megfelelni,
hanem inkább kérlelnem kellene bírámat.

¹⁶Ha pedig velem, aki hozzá kiáltok, szóba állna,
nem hinném, hogy hallgatna szavamra;

¹⁷mert fergeteggel zúz össze engem,
és sokasítja sebeimet ok nélkül is;

¹⁸nem enged lélegzethez jutni,
és betölt engem keservekkel.

¹⁹Ha erőről van szó: ő a legerősebb,
ha az ítélet igazságáról: senki sem mer mellettem tanúskodni.

²⁰Ha igazolni akarnám magamat, saját szám kárhoztatna,
ha megmutatnám ártatlanságomat, engem bűnösnek bizonyítana.

²¹Ha ártatlan is vagyok, nem veszek erről tudomást.
Meguntam életemet!

²²Egyre megy! mondom ezért magamban,
ő jámbort és bűnöst egyaránt elemészt!

²³Ha ostorral sújt, öljön meg egyszerre,
és ne nevessen ártatlanok bűnhődésén!

²⁴Bűnös kézre került a föld,
bírái arcát betakarja;
kicsoda tenné ezt, ha nem ő?

²⁵Napjaim futárnál is gyorsabbak voltak,
elrohantak és nem láttak boldogságot!

²⁶Repülnek, mint a nádcsónak,
mint a sas, amely lecsap étkére.

²⁷Ha felteszem magamban: Dehogy beszélek így!
Más arcot öltök és vidám leszek:

²⁸akkor is iszonnyal gondolok minden kínomra,
és tudom, hogy nem kíméled a bűnöst.

²⁹Ha úgyis bűnösnek kell lennem,
miért fáradok hiába?

³⁰Mosakodnám bár a hó levében,
és még oly tisztán ragyogna is kezem,

³¹akkor is szennybe mártanál,
úgyhogy ruháim undorodnának tőlem.

³²Mert nem ember ő, mint én, akinek megfelelnék,
sem olyan, hogy velem egy sorban mehetne törvény elé;

³³nincs, aki mindegyikünket felelősségre vonja,
aki kezét tehetné mindkettőnkre.

³⁴Távoztassa csak tőlem pálcáját,
hogy félelme ne rémítsen,

³⁵akkor beszélnék én és nem félnék tőle,
mert félelem közepette nem tudok felelni.