Jób panasza: 3,1-26
Az élet terhe
1Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját
2és mondta:
3»Vesszen a nap, amelyen születtem,
az éj, amelyen mondták: ‘Fiú fogantatott.’
4Legyen az a nap sötétség,
Isten odafenn ne törődjék vele,
napfény azon ne világítson.
5Lepje el sötétség s a halál árnya,
ülje meg sűrű felleg,
és borítsa keserűség!
6Sötét förgeteg vegye ez éjjelt birtokába;
az év napjai közé be ne tudják,
s a hónapokhoz ne számítsák!
7Maradjon az az éjjel magtalan,
vígság azon ne legyen;
8átkozzák el azok, akik napot átokkal illetnek,
akik készek felkelteni a Leviatánt!
9Öltözzenek sötétbe hajnalának csillagai,
várja a világosságot, de hiába,
ne lássa hajnal hasadását,
10mert nem zárta el az engem hordozó méhnek kapuját,
mert nem tartotta távol szememtől a nyomorúságot!
11Miért nem haltam meg a méhben?
Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből?
12Térd engem miért fogadott,
miért tápláltak emlők?
13Így most csendben aludnék,
békességben szenderegnék együtt
14királyokkal, országok tanácsosaival,
akik pusztaságot építettek maguknak,
15vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek,
akik ezüsttel töltötték meg házaikat.
16Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé,
mint a magzat, amely nem látott napvilágot.
17Ott felhagynak a gonoszok a tombolással,
és pihennek az erőben megfogyottak;
18együtt vannak bántódás nélkül, akik hajdan foglyok voltak,
nem hallják többé a börtönőr szavát.
19Együtt van ott kicsiny és nagy egyaránt,
s a szolga már nem függ urától.
20Mire való világosság a nyomorultnak
és élet a keseredett léleknek?
21Azoknak, akik várják a halált, de nem jő,
és ásva keresik, jobban mint a kincset;
22akik örülnének mérték nélkül,
ha a sírt végre megtalálnák?
23Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve,
akit Isten homályba burkolt?
24Sóhajjal kezdem étkezésemet,
mint víz árja ömlik hangos zokogásom;
25mert amitől félve féltem, az elért engem,
s amitől rettegtem, eljött reám.
26Nem voltam álnok, nem hallgattam,
nem nyugodtam, mégis rámborult a harag!«