¹ahogyan a láng meggyújtja a rőzsét,

és a vizet felforralja a tűz.

Ismertesd meg nevedet ellenségeiddel,

hogy színed előtt megremegjenek a nemzetek,

²amikor félelmetes dolgokat cselekszel,

amilyeneket nem vártunk!

Ha leszállnál, színed előtt megrendülnének a hegyek!

³Ősidők óta senki sem hallotta,

fülével fel nem fogta,

és szem nem látta, hogy volna isten rajtad kívül,

aki ilyet tenne a benne bízókért.

⁴Te elébe sietsz az örvendezőnek,

annak, aki igazságot cselekszik,

és azoknak, akik útjaidon járva megemlékeznek rólad.

Lám megharagudtál ránk, mert vétkeket követtünk el,

ezek közt vagyunk régóta; bárcsak megszabadulnánk!

⁵Olyanok lettünk mind, mint a tisztátalan,

és minden igazságunk, mint a beszennyezett ruha.

Elhervadtunk, mint a falevél,

és bűneink, mint a szél, elsodornak minket.

⁶Nincs, aki szólítaná nevedet,

aki felkelne, hogy beléd kapaszkodjék;

mert elrejtetted előlünk arcodat,

és bűneink hatalmába adtál minket.

⁷De mégis, Uram, te vagy a mi atyánk!

Mi vagyunk az agyag, és te, aki formálsz,

a te kezed alkotása vagyunk mindannyian.

⁸Ne haragudj ránk annyira, Urunk,

és ne emlékezz örökké bűneinkre!

Tekints ránk, és lásd meg, mindnyájan a te néped vagyunk!

⁹Szent városaid pusztasággá lettek,

a Sion pusztasággá lett,

Jeruzsálem elhagyatottá.

¹⁰A ház, mely szentélyünk és ékességünk volt,

ahol atyáink dicsértek téged,

tűz martaléka lett,

és romba dőlt minden, ami drága volt nekünk.

¹¹Vajon ezek ellenére visszafogod magad, Uram?

Hallgatsz, és még jobban megalázol minket?