¹Jaj neked, pusztító, aki még nem pusztultál el,
rabló, akit még nem raboltak ki!
Ha befejezed a pusztítást, el fogsz pusztulni,
ha bevégzed a rablást, ki fognak rabolni!

²Uram, kegyelmezz nekünk,
benned reménykedünk!
Légy karunk ereje reggelenként,
és szabadításunk bajaink idején!

³Dörgő hangodtól elfutnak a népek,
ha te felemelkedsz, szétszóródnak a nemzetek.

⁴Összeszedik a zsákmányt, ahogy begyűjtik a sáskát,
ahogy ugrik a szöcske, úgy ugranak rá.

⁵Fenséges az Úr, mert a magasságban lakik,
betölti Siont joggal és igazsággal.

⁶Biztonság lesz a te idődben,
bőséges jólét, bölcsesség és tudás;
az Úr félelme lesz a kincse.

⁷Íme, hírnökök kiáltoznak kint,
a béke követei keservesen sírnak.

⁸Elhagyatottak az utak,
nincsen, aki az ösvényen járna;
megszegték a szövetséget,
megvetették a tanúkat,
nem becsülték az embereket.

⁹Gyászol és bágyadozik az ország,
megszégyenül a Libanon, és hervadozik;
a Sáron olyan lett, mint a sivatag,
és lombját vesztette a Básán és a Kármel.

¹⁰»Most fölkelek – mondja az Úr –,
most felállok, most felemelkedem!

¹¹Száraz füvet fogantok, pelyvát szültök;
leheletem, mint a tűz, megemészt titeket.

¹²A népek égetett mésszé lesznek,
mint levágott tövisek, tűzben égnek el.

¹³Halljátok meg, távollevők, mit tettem,
és ismerjétek meg, közellevők, hatalmamat!«

¹⁴Megrettentek Sionban a vétkesek,
remegés fogta el az istenteleneket.
Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel?
Ki élhet közülünk az örök izzással?

¹⁵Aki igazságban jár, és igazat beszél,
aki megveti a zsarolással szerzett nyereséget,
és legyint a kezével, mert nem kell neki az ajándék,
aki bedugja fülét, hogy ne halljon vérontásról,
és bezárja szemét, hogy ne lásson rosszat:

¹⁶az magasságban fog lakni,
sziklaerőd lesz a fellegvára;
kenyerét megkapja, vize nem fogy el.

¹⁷Szemed a királyt szépségében nézi majd,
és messzire terjedő földet lát.

¹⁸Szíved emlékezik még a rémületre:
»Hol van az összeíró? Hol van, aki méricskélt?
Hol van, aki összeírta a tornyokat?«

¹⁹Az arcátlan népet nem látod már,
a homályos, érthetetlen beszédű népet,
melynek nyelve dadogó, értelmetlen.

²⁰Nézd a Siont, ünnepeink városát!
Szemed látja Jeruzsálemet,
a nyugodt lakóhelyet,
a sátrat, melyet nem bontanak le,
cövekeit nem húzzák ki soha,
és egyetlen kötele sem szakad el!

²¹Az Úr fenséges lesz ott előttünk,
azon a helyen, ahol folyók hömpölyögnek,
mindenfelé széles folyamok;
nem jár rajtuk evezős hajó,
és hatalmas gálya nem szeli át őket.

²²Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a törvényhozónk,
az Úr a mi királyunk: ő szabadít meg minket.

²³Meglazultak köteleid,
nem tartják árbocuk keresztrúdját,
nem feszítik ki a vitorlát.
Akkor majd osztoznak a vakok a sok prédán,
és a sánták zsákmányt zsákmányolnak.

²⁴Nem mondja egy lakó sem: »Beteg vagyok.«
A nép, mely ott lakik, elnyeri bűne bocsánatát.

²⁵Az ellenség pusztulása Jaj neked, pusztító, aki még nem pusztultál el, rabló, akit még nem raboltak ki! Ha befejezed a pusztítást, el fogsz pusztulni, ha bevégzed a rablást, ki fognak rabolni!

²⁶Imádság a veszély idején Uram, kegyelmezz nekünk, benned reménykedünk! Légy karunk ereje reggelenként, és szabadításunk bajaink idején!

²⁷Dörgő hangodtól elfutnak a népek, ha te felemelkedsz, szétszóródnak a nemzetek.

²⁸Összeszedik a zsákmányt, ahogy begyűjtik a sáskát, ahogy ugrik a szöcske, úgy ugranak rá.

²⁹Fenséges az Úr, mert a magasságban lakik, betölti Siont joggal és igazsággal.

³⁰Biztonság lesz a te idődben, bőséges jólét, bölcsesség és tudás; az Úr félelme lesz a kincse.

³¹A pusztuló ország Íme, hírnökök kiáltoznak kint, a béke követei keservesen sírnak.

³²Elhagyatottak az utak, nincsen, aki az ösvényen járna; megszegték a szövetséget, megvetették a tanúkat, nem becsülték az embereket.

³³Gyászol és bágyadozik az ország, megszégyenül a Libanon, és hervadozik; a Sáron olyan lett, mint a sivatag, és lombját vesztette a Básán és a Kármel.

³⁴Ítélet a bűnösök felett »Most fölkelek – mondja az Úr –, most felállok, most felemelkedem!

³⁵Száraz füvet fogantok, pelyvát szültök; leheletem, mint a tűz, megemészt titeket.

³⁶A népek égetett mésszé lesznek, mint levágott tövisek, tűzben égnek el.

³⁷Halljátok meg, távollevők, mit tettem, és ismerjétek meg, közellevők, hatalmamat!«

³⁸Megrettentek Sionban a vétkesek, remegés fogta el az istenteleneket. Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel? Ki élhet közülünk az örök izzással?

³⁹Aki igazságban jár, és igazat beszél, aki megveti a zsarolással szerzett nyereséget, és legyint a kezével, mert nem kell neki az ajándék, aki bedugja fülét, hogy ne halljon vérontásról, és bezárja szemét, hogy ne lásson rosszat:

⁴⁰az magasságban fog lakni, sziklaerőd lesz a fellegvára; kenyerét megkapja, vize nem fogy el.

⁴¹A csodálatos jövő Szemed a királyt szépségében nézi majd, és messzire terjedő földet lát.

⁴²Szíved emlékezik még a rémületre: »Hol van az összeíró? Hol van, aki méricskélt? Hol van, aki összeírta a tornyokat?«

⁴³Az arcátlan népet nem látod már, a homályos, érthetetlen beszédű népet, melynek nyelve dadogó, értelmetlen.

⁴⁴Nézd a Siont, ünnepeink városát! Szemed látja Jeruzsálemet, a nyugodt lakóhelyet, a sátrat, melyet nem bontanak le, cövekeit nem húzzák ki soha, és egyetlen kötele sem szakad el!

⁴⁵Az Úr fenséges lesz ott előttünk, azon a helyen, ahol folyók hömpölyögnek, mindenfelé széles folyamok; nem jár rajtuk evezős hajó, és hatalmas gálya nem szeli át őket.

⁴⁶Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a törvényhozónk, az Úr a mi királyunk: ő szabadít meg minket.

⁴⁷Meglazultak köteleid, nem tartják árbocuk keresztrúdját, nem feszítik ki a vitorlát. Akkor majd osztoznak a vakok a sok prédán, és a sánták zsákmányt zsákmányolnak.

⁴⁸Nem mondja egy lakó sem: »Beteg vagyok.« A nép, mely ott lakik, elnyeri bűne bocsánatát.