¹Én, Nebukadnezár, nyugodtan éltem házamban és vidáman a palotámban.

²De álmot láttam, s az megijesztett, nyugvóhelyemen támadt gondolataim és a fejem látomásai megzavartak engem.

³Ezért megparancsoltam, hogy hozzák elém Babilon valamennyi bölcsét, hogy mondják meg nekem az álom jelentését.

⁴Be is jöttek a jósok, a bűbájosok, a káldeaiak meg a jövendőmondók, és én elmondtam előttük az álmot, de jelentését nem tudták megmondani nekem.

⁵Végül színem elé járult egyik társuk, Dániel, akit az én Istenem nevéhez hasonlóan Baltazárnak hívnak, és akiben a szent istenek lelke van. Elmondtam előtte az álmot:

⁶»Baltazár, te a jósok legkiválóbbja, mivel tudom, hogy benned a szent istenek lelke van, és semmiféle titok sem megfejthetetlen előtted, halld a látomást, amit álmomban láttam, és mondd meg a jelentését.

⁷Fejem a következőket látta nyugvóhelyemen: Azt láttam, hogy íme, egy igen magas fa áll a föld közepén.

⁸Nagy és erős fa volt,
a teteje az égig ért,
és látható volt az egész föld határáig.

⁹Lombja igen szép volt,
gyümölcse szerfölött sok,
és volt rajta eledel minden lény számára;
alatta jószágok és vadállatok tanyáztak,
ágai közt az ég madarai röpdöstek,
és róla táplálkozott minden élőlény.

¹⁰Láttam továbbá nyugvóhelyemen, fejem látomásában,
hogy íme, egy szent őr száll le az égből,

¹¹hangosan kiált, és mondja:
‘Vágjátok ki a fát és vágjátok le ágait,
verjétek le lombját és szórjátok szét gyümölcseit,
meneküljenek el alóla a vadállatok, és ágai közül a madarak.

¹²Gyökereinek törzsökét azonban hagyjátok meg a földben,
vas- és rézbilincsbe verve kinn a füvön;
öntözze az ég harmata,
s a vadállatokkal legyen része a föld füvében.

¹³A szíve vetkőzzék ki emberi mivoltából,
és állati szívet adjanak neki,
és hét idő múljék el fölötte.

¹⁴Ez az őrök határozott végzése,
és ez a szentek szava és kívánsága,
amíg megismerik az élők,
hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán,
és annak adhatja, akinek akarja,
s akár a legalacsonyabb rendű embert is föléje állíthatja.’

¹⁵Ezt az álmot láttam én, Nebukadnezár király. Te tehát, Baltazár, mondd meg hamar a jelentését, mert országomnak egyik bölcse sem tudja megmondani nekem a megfejtését; te azonban meg tudod mondani, mert a szent istenek szelleme van benned.«

¹⁶Erre Dániel, akit Baltazárnak neveztek, közel egy óráig csendesen gondolataiba merült, és gondolatai megrémítették őt. Megszólalt azonban a király és azt mondta: »Baltazár, ne rémítsen meg téged az álom és a jelentése!« Azt felelte erre Baltazár: »Uram, bárcsak szólna az álom azoknak, akik gyűlölnek téged, és jelentése azoknak, akik ellenségeid!

¹⁷Az a magas és hatalmas fa, amelyet láttál, amelynek teteje az égig ér, amely az egész földön látható,

¹⁸melynek ágai igen szépek és gyümölcse nagyon sok, amelyen étel van minden lény számára, amely alatt a mező vadjai tanyáznak és ágai közt az ég madarai laknak:

¹⁹te vagy, király! Te naggyá és hatalmassá lettél; nagyságod megnövekedett és eljutott az égig, és hatalmad az egész föld határáig.

²⁰Hogy pedig a király egy szent őrt látott leszállni az égből, aki így szólt: ‘Vágjátok ki a fát és pusztítsátok el, gyökereinek törzsökét azonban hagyjátok a földben, verjétek vas- és rézbilincsekbe kinn a füvön, hintse meg az ég harmata, s a vadállatokkal legyen étele, míg hét idő el nem múlik felette,’ –

²¹ez azt jelenti, ami a Fölséges határozatából uramra, királyomra következik:

²²kiűznek téged az emberek közül, és a jószágok meg a vadállatok közt lesz lakóhelyed; füvet eszel, mint az ökör, és az ég harmata öntöz meg téged, és hét idő múlik el feletted, amíg megérted, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és annak adhatja, akinek akarja.

²³Mivel azonban az volt a parancs, hogy hagyják meg annak – vagyis a fának – a gyökerét: országod megmarad számodra, ha elismered az ég hatalmát.

²⁴Ezért, király, legyen tetszésedre az én tanácsom: váltsd meg alamizsnával bűneidet és a szegények iránt való irgalommal gonoszságaidat; akkor talán Ő megbocsátja vétkeidet.«

²⁵Mindez be is következett Nebukadnezár királyon.

²⁶Tizenkét hónap múlva babiloni palotájában sétált,

²⁷és azt mondta a király: »Ugye ez az a nagy Babilon, amelyet erőm hatalmában és dicsőségem ragyogtatására én építettem ki országom székhelyévé?«

²⁸Még a király szájában volt a szó, amikor szózat hangzott alá az égből: »Mondom neked, Nebukadnezár király: királyi hatalmad megszűnik,

²⁹kivetnek az emberek közül, s jószágok és vadállatok közt lesz lakásod; füvet eszel majd, mint az ökör, és hét idő múlik el feletted, amíg megérted, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és annak adhatja, akinek akarja.«

³⁰Ugyanabban az órában beteljesedett a beszéd Nebukadnezáron: kivetették az emberek közül, füvet evett, mint az ökör, és az ég harmata öntözte testét, míg a szőre olyanná nem nőtt, mint a sas tolla, és körme, mint a madarak karma.

³¹»Az idő elmúltával azonban én, Nebukadnezár, fölemeltem szememet az égre, és visszanyertem értelmemet. Erre áldottam a Fölségest, és dicsőítettem és magasztaltam az örökké Élőt,
mert az ő hatalma örök hatalom,
és országa nemzedékről nemzedékre fennmarad.

³²Vele szemben a föld minden lakója olyan, mint a semmi,
mert ő akarata szerint jár el
az égi hatalmakkal és a föld lakóival,
és nincs senki sem, aki kezének ellenállhatna.
s azt mondhatná neki: ‘Miért tetted ezt?’

³³Ugyanabban az időben értelmem visszatért hozzám, és visszajutottam királyi hatalmam dicsőségébe és fényébe; visszanyertem alakomat, és főembereim meg hivatalnokaim felkerestek engem, visszahelyeztek királyságomba, és még nagyobb dicsőségre jutottam.

³⁴Ezért most én, Nebukadnezár, dicsérem, magasztalom és dicsőítem az ég királyát, mert minden cselekedete igaz és útjai igazságosak, és azokat, akik kevélységben járnak, meg tudja alázni.«