Ima a bölcsességért

¹„Atyáim Istene, irgalom Ura,

Ima a bölcsességért

aki szavaddal teremtettél mindeneket,

²és bölcsességeddel alkottad az embert,

hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál,

³hogy igazgassa a földkerekséget szentségben és igazságban,

és egyenes lélekkel igazságot tegyen:

⁴add meg nekem a veled együtt trónoló bölcsességet,

és ne zárj ki engem gyermekeid közül!

⁵Hiszen szolgád vagyok, szolgálód gyermeke,

gyenge, rövidéltű ember,

elégtelen a jog s a törvények értésére.

⁶Mert legyen bár valaki

mégoly tökéletes is az emberek fiai között,

a tőled eredő bölcsesség nélkül számba sem jöhet.

⁷Te szemeltél ki engem néped királyává,

fiaid és leányaid bírájává,

⁸te mondtad, hogy templomot építsek szent hegyeden,

és oltárt lakóhelyed városában,

hasonmását a szent sátornak,

amelyet kezdettől fogva készítettél.

⁹Veled van bölcsességed, amely ismeri műveidet,

s amely jelen volt akkor is, amikor a világot teremtetted,

és tudja, mi kedves a szemed előtt,

és mi felel meg parancsaidnak.

¹⁰Küldd el azt szent egedből,

¹⁰dicsőséged trónusától,

hogy velem legyen és velem munkálkodjék,

és megtudjam, mi kedves előtted!

¹¹Mert ő mindezeket tudja és érti,

ezért józanul vezérel majd tetteimben,

és megőriz engem hatalmával.

¹²Akkor majd kedvesek lesznek cselekedeteim,

igazságban vezérlem népedet,

és méltó leszek atyám trónjára.

¹³Mert melyik ember képes felismerni Isten akaratát,

és ki tudná elgondolni, mit kíván az Úr?

¹⁴Hiszen a halandók gondolatai bátortalanok,

és terveink ingatagok,

¹⁵mert a romlandó test teher a léleknek,

és a földi sátor lehúzza a sokat tűnődő elmét.

¹⁶Alig sejtjük azokat a dolgokat, amik a földön vannak,

csak fáradsággal értjük meg azt, ami kézenfekvő,

az égieket ki tudná kifürkészni?

¹⁷Ki ismerte meg akaratodat,

hacsak te nem adtál neki bölcsességet,

és a magasból el nem küldted szent lelkedet?

¹⁸Így lettek egyenessé a földön lakók útjai,

és így tanulták meg az emberek, mi tetszik neked.

A bölcsesség által menekültek meg.”