Ima a bölcsességért

¹»Atyáim Istene, irgalom Ura,
aki szavaddal teremtettél mindeneket,

²és bölcsességeddel alkottad az embert,
hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál,

³hogy igazgassa a földkerekséget szentségben és igazságban,
és egyenes lélekkel igazságot tegyen:

⁴add meg nekem a veled együtt trónoló bölcsességet,
és ne zárj ki engem gyermekeid közül!

⁵Hiszen szolgád vagyok, szolgálód gyermeke,
gyenge, rövidéltű ember,
elégtelen a jog s a törvények értésére.

⁶Mert legyen bár valaki
mégoly tökéletes is az emberek fiai között,
a tőled eredő bölcsesség nélkül számba sem jöhet.

⁷Te szemeltél ki engem néped királyává,
fiaid és leányaid bírájává,

⁸te mondtad, hogy templomot építsek szent hegyeden,
és oltárt lakóhelyed városában,
hasonmását a szent sátornak,
amelyet kezdettől fogva készítettél.

⁹Veled van bölcsességed, amely ismeri műveidet,
s amely jelen volt akkor is, amikor a világot teremtetted,
és tudja, mi kedves a szemed előtt,
és mi felel meg parancsaidnak.

¹⁰Küldd el azt szent egedből,
dicsőséged trónusától,
hogy velem legyen és velem munkálkodjék,
és megtudjam, mi kedves előtted!

¹¹Mert ő mindezeket tudja és érti,
ezért józanul vezérel majd tetteimben,
és megőriz engem hatalmával.

¹²Akkor majd kedvesek lesznek cselekedeteim,
igazságban vezérlem népedet,
és méltó leszek atyám trónjára.

¹³Mert melyik ember ismerheti Isten akaratát,
és ki tudná elgondolni, mit kíván Isten?

¹⁴Hiszen a halandók gondolatai bátortalanok,
és terveink ingatagok,

¹⁵mert a romlandó test teher a léleknek,
s a földi sátor lehúzza a sokat tűnődő elmét.

¹⁶Alig sejtjük azokat, amik a földön vannak,
csak fáradsággal értjük meg azt, ami szemünk előtt van,
az égieket pedig ki tudná kifürkészni?

¹⁷Ki ismerte meg akaratodat,
hacsak te nem adtál bölcsességet,
s el nem küldted szent lelkedet a magasból?

¹⁸Így lettek egyenessé a földön levők útjai,
s így tanulták meg az emberek, mi tetszik neked,
hisz a bölcsesség által menekültek meg, Uram,
akik neked kezdettől fogva kedvesek voltak.«