¹Hosszú háborúság lett aztán Saul háza és Dávid háza között, de Dávid egyre gyarapodott és erősödött, Saul háza pedig napról-napra gyengült.

²Dávidnak a következő fiai születtek Hebronban: elsőszülötte Ámnon volt, a jezreeli Ahinoámtól;

³utána Keleáb, Abigailtól, a kármeli Nábál volt feleségétől; a harmadik Absalom, Maákának, Talmáj, gessúri király lányának fia;

⁴a negyedik Adoniás, Haggit fia; az ötödik Safárja, Abitál fia;

⁵a hatodik Jetraám, Eglától, Dávid feleségétől. Ezek születtek Dávidnak Hebronban.

⁶Tehát, amíg folyt a harc Saul háza és Dávid háza között, Ábner, Nér fia vezette Saul házát.

⁷Volt azonban Saulnak egy mellékfelesége, név szerint Reszfa, Ája lánya. Azt mondta egyszer Isbaál Ábnernek:

⁸»Miért mentél be apám mellékfeleségéhez?« Erre ő nagyon megharagudott Isbaál szavaiért, és azt mondta: »Hát Júda felé fordult kutyafej vagyok-e én ma, én, aki irgalmasságot cselekedtem apád, Saul házával, testvéreivel és hozzátartozóival, s nem adtalak Dávid kezébe? S te ma belém kötsz, s megdorgálsz azért az asszonyért?

⁹Büntesse Isten Ábnert most és mindenkor, ha úgy nem teszek Dáviddal, amint az Úr megesküdött Dávidnak:

¹⁰‘Elveszem a királyságot Saul házától, s Dávid trónját állítom Izrael és Júda fölé, Dántól Beersebáig.’«

¹¹Ő erre semmit sem mert felelni neki, mivel félt tőle.

¹²Ábner csakugyan követeket küldött maga helyett Dávidhoz, hogy mondják: »kié ez az ország«, és hogy mondják: »köss velem barátságot, s veled lesz a kezem, s hozzád térítem egész Izraelt.«

¹³Ő azt mondta: »Jó, barátságot kötök veled, de egy dolgot megkövetelek tőled; azt mondom: Ne kerülj a színem elé, amíg el nem hozod Míkolt, Saul lányát: úgy jöjj, és úgy kerülj elém.«

¹⁴Majd követeket küldött Dávid Isbaálhoz, Saul fiához is, és ezt üzente: »Add vissza feleségemet, Míkolt, akit száz filiszteus előbőre árán jegyeztem el magamnak.«

¹⁵Isbaál el is küldött érte, és elvetette őt a férjétől, Fáltieltől, Lais fiától.

¹⁶Férje ugyan siránkozva követte őt egész Bahurimig, de Ábner rászólt: »Eredj, térj vissza«, s akkor visszatért.

¹⁷Ábner aztán beszédet intézett Izrael véneihez, s ezeket mondta: »Tegnap is, tegnapelőtt is azt kívántátok, hogy Dávid uralkodjék rajtatok.

¹⁸Most tehát cselekedjetek, mert az Úr így szólt Dávidhoz: ‘Szolgámnak, Dávidnak a keze által mentem meg népemet, Izraelt, a filiszteusok és minden ellensége kezéből.’«

¹⁹Ugyanígy szólt Ábner a benjaminitákhoz is. Aztán elment, hogy közölje Hebronban Dáviddal mindazt, amit Izrael s egész Benjamin határozott.

²⁰El is jutott Dávidhoz Hebronba húsz emberrel, s Dávid lakomát szerzett Ábnernek s embereinek, akik vele jöttek.

²¹Aztán azt mondta Ábner Dávidnak: »Hadd menjek el, hogy egybegyűjtsem eléd, uram-királyom elé, egész Izraelt és szövetséget kössek veled, s uralkodj mindeneken, miként lelked kívánja.«
Amikor aztán Dávid elkísérte Ábnert, s az békességgel elment,

²²legott megjöttek Joábbal Dávid legényei, akik megverték a portyázókat, s igen nagy zsákmányt hoztak. Ábner ekkor már nem volt Dávidnál Hebronban, mert az elbocsátotta, és ő békében elment.

²³Joáb és az egész sereg, amely vele volt, csak azután érkezett. Elbeszélték azonban Joábnak: »Eljött Ábner, Nér fia a királyhoz. Az elbocsátotta, és ő békében elment.«

²⁴Bement erre Joáb a királyhoz és azt mondta: »Mit műveltél? Íme, Ábner idejött hozzád, miért engedted tehát elmenni és távozni?

²⁵Nem ismered-e Ábnert, Nér fiát? Hiszen csak azért jött hozzád, hogy megcsaljon, s tudja, mit teszel-veszel, s tudomása legyen mindenről, amit cselekszel.«

²⁶Amikor aztán Joáb kiment Dávidtól, követeket küldött Ábner után, s visszahozatta őt Szír vízvermétől, anélkül azonban, hogy Dávid tudta volna.

²⁷Amikor aztán Ábner visszatért Hebronba, Joáb álnokul félrevitte őt a kapuközbe, mintha beszélni akarna vele: s ott, bosszúból Aszaélnek, a fivérének a véréért, úgy lágyékon sújtotta, hogy meghalt.

²⁸Amikor Dávid a már megtörtént dolgot meghallotta, azt mondta: »Ártatlan vagyok én és országom az Úr előtt mindörökké Ábnernek, Nér fiának vérétől.

²⁹Szálljon az Joáb fejére és apja egész házára, s ne fogyjon ki Joáb házából a folyásban szenvedő, a leprás, a mankóval járó, a kard alatt elhulló, a kenyérben szűkölködő!«

³⁰Így ölte meg Joáb és Abisáj, a fivére, Ábnert, azért, mert megölte Aszaélt, a fivérüket Gibeonban, a harcban.

³¹Majd azt mondta Dávid Joábnak és az egész vele levő népnek: »Szaggassátok meg ruháitokat, övezzétek fel magatokat zsákkal és jajveszékeljetek Ábner temetési menetének élén.« Dávid király maga a halotti kerevet után haladt,

³²s amikor eltemették Ábnert Hebronban, Dávid király hangos sírásra fakadt Ábner sírja felett és sírt az egész nép is.

³³Majd gyászdalra zendített a király, és gyászolva Ábnert, azt mondta:
»Nem úgy halt meg Ábner, mint a gyávák szoktak halni,

³⁴kezedet nem kötötték össze,
lábadat béklyó nem terhelte,
hanem miként álnok emberek által szoktak elesni, úgy estél el te!«
Felzokogott erre az egész nép és még inkább siratta.

³⁵Mindazonáltal még fényes nappal eljött az egész sokaság, hogy eledelt vegyen magához Dáviddal. Ám Dávid megesküdött, és azt mondta: »Büntessen engem az Úr most és mindenkor, ha naplemente előtt kenyeret vagy valami mást ízlelek.«

³⁶Tudomásul vette ezt az egész nép, és tetszett nekik mindaz, amit a király az egész nép előtt cselekedett,

³⁷és meggyőződött az egész nép és egész Izrael azon a napon, hogy nem a király intézkedésére ölték meg Ábnert, Nér fiát.

³⁸Sőt, a király azt mondta szolgáinak: »Nem tudjátok-e, hogy vezér és nagy ember esett el ma Izraelben?

³⁹Én azonban még gyenge vagyok, csak most kentek királlyá, azok az emberek pedig, azaz Száruja fiai hatalmasabbak nálam. Ezért az Úr fizessen meg a gonosztevőnek gonoszsága szerint.«