SAUL ÉS DÁVID: 16,1-31,13

Sámuel királlyá keni Dávidot

¹Azt mondta azért az Úr Sámuelnek: „Meddig bánkódsz még Saul miatt, noha én elvetettem őt, hogy ne uralkodjon Izraelen? Töltsd meg szarudat olajjal, és menj, elküldelek a betlehemi Izájhoz, mert az ő fiai közül szemeltem ki magamnak királyt.”

²Azt mondta erre Sámuel: „Hogyan menjek? Hiszen meghallja Saul és megöl!” Azt mondta erre az Úr: „Vigyél magaddal egy borjút a csordából és mondd: Azért jöttem, hogy véres áldozatot mutassak be az Úrnak.

³Izájt pedig hívd meg a véres áldozatra és én majd értésedre adom, hogy mit cselekedj, s kend fel azt, akit majd mutatok neked.”

⁴Úgy is cselekedett Sámuel, ahogy az Úr azt mondta neki. Amikor megérkezett Betlehembe, elcsodálkoztak a város vénei és eléje mentek és megkérdezték: „Békés-e a jöveteled?”

⁵Ő azt mondta: „Békés! Azért jöttem, hogy véres áldozatot mutassak be az Úrnak. Tartsatok megszentelődést és gyertek velem, hogy bemutassam a véres áldozatot.” Megszentelődést tartatott tehát Izájjal s fiaival, és meghívta őket a véres áldozatra.

⁶Amikor aztán eljöttek, meglátta Eliábot és azt mondta magában: „Íme az Úr előtt áll az ő fölkentje!”

⁷Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: „Ne a külsejét nézd, se magas termetét, mert hisz elvetettem! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami a szeme előtt van, az Úr azonban a szívet.”

⁸Erre Izáj odahívta Abinádábot, és őt vezette Sámuel elé. Ám ő azt mondta: „Ezt sem választotta az Úr.”

⁹Erre Izáj Simát vitte oda, de őróla is azt mondta: „Ezt sem választotta az Úr.”

¹⁰Izáj hét fiát vezette oda Sámuel elé, de Sámuel azt mondta Izájnak: „Ezek közül nem választott az Úr!”

¹¹Sámuel akkor megkérdezte Izájtól: „Ez az összes fiad?” Ő azt felelte: „Hátra van még a legkisebbik, az a juhokat legelteti.” Azt mondta erre Sámuel Izájnak: „Küldj érte, és hozasd el, mert addig nem telepszünk le, amíg ide nem jön.”

¹²Érte küldött tehát, és elhozatta. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Azt mondta ekkor az Úr: „Kelj fel, kend föl, mert ő az!”

¹³Erre Sámuel vette az olajos szarut, és fölkente őt testvérei körében. Ettől a naptól az Úr lelke Dávidra szállt.

Sámuel aztán felkelt és elment Ramátába.

Dávid Saul szolgálatában

¹⁴Miután Saultól eltávozott az Úr lelke, az Úr egy gonosz lelket bocsátott rá, s az igen gyötörte.

¹⁵Azt mondták azért Saul szolgái uruknak: „Íme, Isten egyik gonosz lelke gyötör téged.

¹⁶Adja ki tehát urunk a parancsot, és előtted levő szolgáid keresnek valakit, aki ért a lantpengetéshez, hogy amikor elfog téged az Úrnak az a gonosz lelke, ő pengesse kezével a lantot és megkönnyebbülj.”

¹⁷Azt mondta erre Saul a szolgáinak: „Szerezzetek tehát nekem valakit, aki jól pengeti a lantot, s hozzátok ide hozzám.”

¹⁸Megszólalt ekkor egyik legénye és azt mondta: „Íme, én láttam, hogy a betlehemi Izáj egyik fia jól tudja pengetni a lantot, hozzá nagy erejű vitéz, hadra termett ember, értelmes szavú, szép férfi, s az Úr is vele van.”

¹⁹Erre Saul követeket küldött Izájhoz, ezzel az üzenettel: „Küldd hozzám Dávidot, azt a fiadat, aki a legelőn van.”

²⁰Erre Izáj vett egy szamarat, megrakta kenyérrel, meg egy korsó bort és egy kecskegödölyét és elküldte Dáviddal, a fiával Saulnak.

²¹Dávid el is jutott Saulhoz és szolgálatába állt, aki őt nagyon megszerette és fegyverhordozójává tette.

²²Éppen azért Saul elküldött Izájhoz, s ezt üzente: „Hadd maradjon Dávid a szolgálatomban, mert kedvet talált szememben.”

²³Így aztán valahányszor elfogta Sault az Úrnak az a gonosz lelke, Dávid elővette a lantot, s pengette kezével és Saul felüdült és megkönnyebbedett, mert a gonosz lélek eltávozott tőle.