Istenítélet a Kármel hegyen

¹Hosszú idő múltán, a harmadik esztendőben szózatot intézett az Úr Illéshez, ezekkel a szavakkal: »Eredj, s mutasd meg magadat Áchábnak, hogy esőt adhassak a föld színére.«

²Elment tehát Illés, hogy megmutassa magát Áchábnak.
Szamariában már olyan nagy volt az éhség,

³hogy Ácháb elhívatta háza sáfárát, Abdiást – Abdiás igen félte az Urat,

⁴s amikor Jezabel megölette az Úr prófétáit, vett száz prófétát, s elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, s ellátta őket kenyérrel s vízzel –

⁵és ezt mondta Ácháb Abdiásnak: »Menj el az országban minden vízforráshoz s minden patakhoz, hátha találunk füvet, s életben tarthatjuk a lovakat s az öszvéreket, s nem pusztul el mindenestül a jószág.«

⁶Majd felosztották maguk között a bejárandó vidékeket: Ácháb ment az egyik irányban, Abdiás a másik irányban, külön-külön.

⁷Útközben Abdiás egyszer csak találkozott Illéssel; amikor megismerte, arcra borult, és megkérdezte: »Te vagy-e az, uram, Illés?«

⁸Ő ezt felelte neki: »Én. Eredj, s mondd meg uradnak: ‘Itt van Illés.’«

⁹Erre ő így szólt: »Mit vétettem, hogy Ácháb kezébe adsz engem, szolgádat, hogy megöljön engem?

¹⁰Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs olyan nemzet vagy királyság, ahova ne küldött volna uram, hogy téged megkeressen, s amikor megannyi azt felelte: ‘Nincs itt’ – meg is esketett minden királyságot és nemzetet, hogy csakugyan nem találtak meg téged.

¹¹S most te azt mondod nekem: ‘Eredj, s mondd uradnak: Itt van Illés!’

¹²Ha távozásom után téged olyan helyre visz az Úr lelke, amelyet én nem tudok, s én bemegyek és értesítem Áchábot, s ő nem talál meg téged, akkor megölet engem: pedig szolgád féli az Urat gyermeksége óta.

¹³Nem beszélték-e el neked, uramnak, mit cselekedtem, amikor Jezabel megölette az Úr prófétáit, hogy elrejtettem az Úr prófétái közül száz embert, ötvenet-ötvenet egy-egy barlangba, s elláttam őket kenyérrel s vízzel?

¹⁴S te most azt mondod nekem: ‘Eredj, s mondd uradnak: Itt van Illés’ – hogy megöljön engem.«

¹⁵Azt mondta erre Illés: »A Seregek Urának életére mondom, akinek színe előtt szolgálok, hogy még ma megjelenek előtte.«

¹⁶Elment tehát Abdiás Ácháb elé és jelentette neki.
Erre Ácháb elment Illés elé,

¹⁷s amikor meglátta, azt mondta: »Te vagy-e az, te, aki bajba döntötted Izraelt?«

¹⁸Erre ő azt mondta: »Nem én döntöttem bajba Izraelt, hanem te s apád háza, akik elhagytátok az Úr parancsait s a Baálokat követtétek.

¹⁹Nos, küldj csak el, s gyűjtsd egybe nekem egész Izraelt a Kármel hegyére, valamint Baál négyszázötven prófétáját s a berkek négyszáz prófétáját, akik Jezabel asztaláról esznek.«

²⁰Ácháb elküldött Izrael valamennyi fiához, s egybegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyére.

²¹Ekkor Illés odalépett az egész nép elé és azt mondta: »Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt.« A nép azonban egy szót sem felelt neki.

²²Erre Illés azt mondta a népnek: »Én maradtam meg egyedül az Úr prófétái közül: Baál prófétái pedig négyszázötvenen vannak.

²³Adjatok nekünk két fiatal bikát, aztán ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, s vágják darabokra, s tegyék a fára, de tüzet ne tegyenek alája: én pedig majd a másik bikát készítem el és teszem a fára, s tüzet szintén nem teszek alája.

²⁴Hívjátok segítségül isteneitek nevét, én meg majd segítségül hívom az én Uram nevét, s amelyik Isten tűz által meghallgat, az legyen az Isten.« Erre az egész nép azt felelte: »Helyes indítvány!«

²⁵Azt mondta tehát Illés Baál prófétáinak: »Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát, s készítsétek el – elsőknek, mert ti vagytok többen –, s hívjátok segítségül isteneitek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.«

²⁶Miután ők átvették a bikát, amelyet nekik odaadott, elkészítették, s reggeltől délig hívogatták Baál nevét, s azt mondták: »Baál, hallgass meg minket.« De nem jött egy hang sem, s nem felelt senki sem, hiába ugrándoztak az oltár körül, amelyet készítettek.

²⁷Amikor aztán már délre járt, így gúnyolódott velük Illés: »Hangosabban kiáltsatok, hiszen isten ő!Talán éppen beszélget, vagy a fogadóban van, vagy úton, vagy bizony tán alszik, hadd ébredjen fel.«

²⁸Hangosabban kiáltoztak tehát és szokásuk szerint késekkel s tőrökkel vagdalták magukat, amíg el nem borította őket a vér.

²⁹Amikor aztán elmúlt a dél és prófétálásuk közben eljött az az idő, amikor az ételáldozatot szokták bemutatni, s nem hallatszott egy hang sem és nem felelt és nem hallgatta meg az imádkozókat senki sem,

³⁰azt mondta Illés az egész népnek: »Gyertek hozzám.« Amikor aztán a nép eléje járult, helyreállította az Úr lerombolt oltárát –

³¹vett ugyanis tizenkét követ, Jákob fiai törzseinek száma szerint, akihez szólt az Úr szava: »Izrael legyen a neved,«

³²és oltárt épített e kövekből az Úr nevében – s mintegy két barázda széles vízárkot készített az oltár köré,

³³aztán elrendezte a fát, földarabolta a bikát, rátette a fára

³⁴és azt mondta: »Töltsetek meg négy vedret vízzel, s öntsétek rá az egészen elégetendő áldozatra, meg a fára.« Aztán ismét azt mondta: »Másodszor is tegyétek meg ezt.« Amikor másodszor is megtették, azt mondta: »Harmadszor is tegyétek meg ugyanezt.« Megtették harmadszor is,

³⁵úgyhogy folyt a víz az oltár körül, s az árok medre is megtelt.

³⁶Amikor aztán eljött az egészen elégő áldozat bemutatásának ideje, odalépett Illés próféta, s azt mondta: »Uram, Ábrahámnak, Izsáknak s Izraelnek Istene, mutasd meg ma, hogy te vagy Izrael Istene, meg hogy én a te szolgád vagyok és hogy a te parancsodra cselekedtem mindezt.

³⁷Hallgass meg, Uram, hallgass meg engem, hogy megtanulja e nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, s hogy te térítetted vissza ismét szívüket.«

³⁸Ekkor lecsapott az Úr tüze, és megemésztette az egészen elégő áldozatot, meg a fát, a köveket és a port, s felitta a vizet, amely az árokban volt.

³⁹Amikor látta ezt az egész nép, arcára borult, s azt mondta: »Az Úr az Isten, az Úr az Isten!«

⁴⁰Azt mondta erre nekik Illés: »Fogjátok meg Baál prófétáit, egy se szaladjon el közülük!« Miután megfogták őket, Illés levitte őket a Kíson patakhoz, s ott megölette őket.

⁴¹Majd azt mondta Illés Áchábnak: »Menj fel, egyél, s igyál, mert nagy eső zuhogása hallatszik.«

⁴²Fölment Ácháb, hogy egyen, s igyon, Illés pedig felment a Kármel csúcsára, lekuporodott a földre, arcát térdei közé tette,

⁴³s azt mondta legényének: »Menj fel, s nézz a tenger felé.« Ez, miután felment és arrafelé tekintett, azt mondta: »Nincs semmi sem.« Erre ő ismét szólt neki: »Menj vissza, hétszer.«

⁴⁴Hetedik alkalommal aztán íme, egy kis felhőcske szállt fel a tengerből, akkora, mint az ember lábnyoma. Erre ő így szólt: »Eredj fel és mondd Áchábnak: Fogass be szekeredbe, s menj le, hogy meg ne akadályozzon az eső.«

⁴⁵Alighogy egyet-kettőt fordult, íme, elsötétedett az ég, s felhő, szél és hatalmas eső támadt. Felült tehát Ácháb és elment Jezreelbe,

⁴⁶Illést pedig megszállta az Úr ereje, s ő felövezte derekát, s futott Ácháb előtt, amíg Jezreelbe nem ért.