¹Dávid zsoltára, a hét negyedik napjára. Isten a boszúállás Ura, a boszúállás Istene szabadon cselekszik.

²Emelkedjél föl, ki a földet itéled; fizesd meg a díjt a kevélyeknek.

³Meddig fognak, Uram, a bűnösök, meddig fognak a bűnösök örvendezni,

⁴beszélni és gonoszságot szólani, szólani mind, kik igaztalanságot mívelnek?

⁵A te népedet, Uram, megalázzák, és örökségedet nyomorgatják;

⁶az özvegyet és jövevényt megölik, és az árvákat meggyilkolják,

⁷és azt mondják: Nem látja az Úr, és nem veszi észre Jákob Istene.

⁸Értsétek meg, esztelenek, a nép között, és bolondok, valahára okúljatok.

⁹Ki a fület plántálta, nem hall-e? vagy ki a szemet alkotta, nem lát-e?

¹⁰Ki megdorgálja a népeket, nem fedd-e meg? ki tudományra tanítja az embert?

¹¹Az Úr tudja az emberek gondolatait, hogy hiábavalók.

¹²Boldog ember az, kit te oktatsz, Uram! és törvényedre tanítasz.

¹³Hogy megnyugtasd őt a rosz napokon, míg a bűnösnek verem ásatik.

¹⁴Mert az Úr nem veti meg népét, és örökségét nem hagyja el,

¹⁵mignem az igazság itéletté változik, és mellette lesznek mind, kik igaz szívűek.

¹⁶Ki kel föl érettem a gonoszok ellen? vagy ki áll mellém a gonosztevők ellen?

¹⁷Ha akkor az Úr nem segít engem, csakhamar pokolban lakott volna az én lelkem.

¹⁸Ha mondottam: Lábam ingadoz, a te irgalmasságod, Uram, megsegített engem.

¹⁹Szivem fájdalmainak sokasága között a te vigasztalásaid örvendeztették az én lelkemet.

²⁰Vajjon a gonoszság székével tartasz-e? s a törvény örve alatt nyomorgatás-e a te szándékod?

²¹Ők kapkodnak az igaz lelkén, és az ártatlan vért elkárhoztatják;

²²de az Úr nekem oltalmam lett, és az én Istenem reményem segítsége;

²³és megfizeti nekik gonoszságukat, és roszaságukban elveszti őket, elveszti őket a mi Urunk Istenünk.