¹Ének-zsoltár, szombatnapra.

²Jó az Urat dicsérni, és éneket mondani a te nevednek, oh Fölséges!

³Hogy reggel hirdettessék irgalmasságod, és igazvoltod éjjel,

⁴tizhúrú lanton, hárfán, énekkel, czitarával.

⁵Mert örömet szereztél nekem, Uram, a te alkotmányidban; és kezeid műveiben örvendezek.

⁶Mely nagyok, Uram, a te munkáid! Igen mélységesek a te gondolataid.

⁷Az esztelen ember nem veszi észre, és a bolond nem érti ezeket:

⁸hogy midőn kikelnek a bűnösök, mint a fű, és kitűnnek mindnyájan, kik gonoszt mívelnek, örökön örökre elvesznek.

⁹Te pedig, Uram, fölséges vagy mindörökké.

¹⁰Mert íme, Uram, a te ellenségeid, mert íme a te ellenségeid elvesznek; és széthányatnak mindnyájan, kik gonoszságot cselekesznek.

¹¹De az én szarvam föl fog emelkedni, mint az egyszarvúé, és bőséges irgalomban lesz öregségem.

¹²És szemem lenéz majd ellenségeimre; és a rám támadó gonosztevőkről hallani fog fülem.

¹³Az igaz, mint a pálmafa, virágzik, növekedni fog, mint a Libanon czedrusa.

¹⁴Kik az Úr házában vannak ültetve, a mi Istenünk háza tornáczaiban virágzani fognak.

¹⁵Még öregségökben is hajtani fognak, és jó állapotban lesznek,

¹⁶hogy hirdessék: Mely igaz a mi Urunk Istenünk, és igaztalanság nincs őbenne.