¹Zsoltár-ének, Kóre fiainak, végig Maheletre feleletűl, az ezrahi Éman oktatása.

²Én szabadúlásom Ura Istene! éjjel nappal kiáltok teelőtted.

³Jusson színed elé az én imádságom; hajtsd füledet könyörgésemre.

⁴Mert lelkem eltelt roszakkal; és életem közelget a pokolhoz.

⁵A sírgödörbe lemenőkhöz számláltatom; olyan lettem, mint a segítség nélkül való ember,

⁶a halottak közé bocsátva, mint a sírokban alvó megsebesűltek, kikről többé meg nem emlékezel, és kik a te kezedből kiszakasztattak.

⁷Mély verembe tettek engem, sötétségbe és a halál árnyékába.

⁸Rám nehezűlt a te haragod, és rám hoztad minden hullámodat.

⁹Eltávolítottad tőlem ismerőimet, utálatosságúl tettek engem magoknak. Kézbe adattam, és nincs menekvésem;

¹⁰szemeim elbágyadnak az inség miatt; hozzád kiáltok, Uram, napestig, hozzád terjesztem ki kezeimet.

¹¹Vajjon a holtakon mívelsz-e csodákat? vagy az orvosok fognak föltámasztani, hogy magasztaljanak tégedet?

¹²Beszéli-e valaki a sírban irgalmasságodat, és igazságodat az enyészetben?

¹³Tudják-e a sötétségben csodatételeidet, és igazságodat a feledés földén?

¹⁴Én azért, Uram, hozzád kiáltok, és reggel megelőz téged imádságom.

¹⁵Miért veted meg, Uram, imádságomat, s fordítod el tőlem orczádat?

¹⁶Szegény vagyok és megterhelt ifjúságomtól fogva; ha fölmagasztaltattam is, de megaláztattam és megszégyeníttettem.

¹⁷Keresztűl megy rajtam a te haragod, és rettentéseid megháborítanak engem.

¹⁸Körűlvesznek engem, mint a víz egész nap, körűlvesznek engem egyetemben.

¹⁹Eltávolítottad tőlem barátomat és társamat, és ismerőimet nyomorúságomtól.