1Azaf tanítása. Miért vetettél el minket Isten, mindvégig, fölindúlván haragod a te legelőd juhaira?
2Emlékezzél meg gyűlekezetedről, melyet kezdettől bírtál, és megváltottál, mint örökséged osztályrészét; ki Sion hegyén laktál.
3Emeld föl az ő kevélységök ellen kezeidet mindvégig. Mennyi gonoszt tőn az ellenség a szent helyen!
4És dicsekedtek, a kik gyűlöltek téged, ünnepeid között. Az ő jeleiket jelekűl tették
5a magasokra, mint a kapukra, és nem értették. Mint a fák erdejében fejszékkel
6vágták szét annak ajtait mindegyütt, fejszével és bárddal döntötték le azt,
7felgyújtották tűzzel a te szentélyedet, a földön megfertőztették a te neved hajlékát.
8Mondák szivökben ők és nemzetségök együtt: Szűntessük meg az Isten minden ünnepnapját a földön.
9Jeleinket nem látjuk, már nincs próféta; s minket ő nem ismer többé.
10Isten! meddig szidalmaz az ellenség, s boszantja nevedet az ellenkező mindvégig?
11Miért tartod vissza kezedet és jobbodat? vond ki kebledből, és végezz.
12Isten a mi királyunk öröktől fogva, szabadúlást szerzett a föld közepett.
13Te tetted erősséggé erőddel a tengert, összezúztad a sárkányfőket a vizekben.
14Te törted össze a sárkány fejeit, eledelűl adtad őt a szerecsenek népeinek.
15Te fakasztottál forrásokat és patakokat; te szárasztottad meg Étán folyóvizeit.
16Tied a nap, és tied az éj; te alkottad a hajnalt és a napot.
17Te rendezted a föld minden határát; a nyarat és tavaszt te teremtetted.
18Emlékezzél meg erről: Az ellenség szidalmazta az Urat, és az esztelen nép ingerlette a te nevedet.
19Ne add a vadaknak a téged dicsérő lelkeket; és szegényeid lelkeit ne feledd el egészen.
20Tekints a te szövetségedre; mert kik homályban voltak a földön, házakat birnak tele igaztalansággal.
21Ne térjen vissza a megalázott szégyennel; a szegény és szűkölködő dicsérni fogják a te nevedet.
22Kelj föl, Isten! itélj a te ügyedben; emlékezzél meg gyalázatodról, melylyel az esztelen téged egész nap illet.
23Ne feledkezzél el a te ellenségeid szavairól; azok kevélysége, kik téged gyülölnek, mindenkor növekedik.