¹Végig, Iditunnak, Dávid zsoltára.

²Nemde az Istennek lesz alávetve az én lelkem, miután tőle vagyon szabadúlásom?

³Mert ő Istenem és szabadítóm; én oltalmazóm, s nem fogok többé ingadozni.

⁴Meddig rohantok az emberre, mint egy meghajlott falra és eldőlt kerítésre, hogy megöljétek őt mindnyájan?

⁵Meg akarnak fosztani becsületemtől, én szomjazva futok; ők szájokkal áldanak, és szivökben átkoznak.

⁶Mindazáltal, én lelkem! engedelmeskedjél az Istennek; mert tőle vagyon az én béketűrésem.

⁷Mert ő Istenem és üdvözítőm; én segítőm, nem fogok eltérni.

⁸Istenben az én szabadúlásom és dicsőségem, ő segítségem Istene; és reményem Istenben vagyon.

⁹Bízzatok benne, a nép minden gyülekezete! öntsétek ki előtte sziveteket; Isten a mi segítőnk mindörökké.

¹⁰De hiúk az emberek fiai hazugok az emberek fiai a mérlegben; úgy hogy önmagokat csalják meg a hiúságban.

¹¹Ne bízzatok a gonoszságban, és ne kivánjátok meg a ragadományokat; ha bővelkedtek gazdagsággal, sziveteket ahhoz ne tegyétek.

¹²Egyszer szólott az Isten, s e kettőt hallottam: hogy a hatalom Istené,

¹³és tied, Uram, az irgalmasság; mert te megfizetsz kinek-kinek az ő cselekedetei szerint.