1Végig, Dávid oktatása az énekek közt.
2Hallgasd meg Isten! az én imádságomat, és ne vesd meg könyörgésemet;
3figyelmezz rám, és hallgass meg engem. Elszomorodtam az én küzdelmemben és megháborodtam
4az ellenség szava és a bűnös szorongatása miatt; mert roszakat hoznak rám, és haraggal bántanak engem.
5Szivem megháborodott bennem, és a halál félelme szállott rám.
6Félelem és reszketés jött rám; és sötétség borított be engem.
7És mondám: Ki ad nekem szárnyakat, mint a galambnak, hogy röpűljek és megnyugodjam?
8Íme elfutván eltávoztam, és a pusztában laktam.
9Vártam azt, ki megszabadított engem a lélek csüggedésétől és a szélvésztől.
10Buktasd meg, Uram! és oszd meg nyelvöket; mert gonoszságot láttam és ellenmondást a városban.
11Éjjel nappal körűlveszi őt kőfalai fölött a gonoszság, és közepette nyomor van
12és igaztalanság; és utczáiról nem fogy el az uzsora és csalárdság.
13Mert ha ellenségem átkozott volna engem, eltűrtem volna ugyan; és ha az, ki gyűlölt engem, nagyokat mondott volna rám, talán elrejtettem volna magamat előtte.
14De te, velem egyakaratú ember, én vezérem és ismerőm!
15ki velem együtt édes étkeket ettél, kik az Isten házába egyetértőleg jártunk.
16Jőjön halál rájok, és elevenen szálljanak le a pokolba. Mert gonoszság van lakhelyökben, közöttük.
17Én pedig az Istenhez kiáltok; és az Úr megszabadít engem.
18Este, reggel és délben elbeszélem és hirdetem; és meghallgatja az én szómat.
19Megmenti békeségben lelkemet azoktól, kik hozzám közelednek; noha sokan vannak.
20Meghallgat Isten, és megalázza őket, ki minden idő előtt vagyon; mert ők nem változnak meg, és nem félik az Istent.
21Ő kinyújtja kezét a boszúállásra. Azok megfertőztetik szövetségét;
22de orczájának haragja eloszlatja őket, és szive közel éri. Az ő beszédei lágyabbak az olajnál, de azok nyilak.
23Vesd az Úrra gondodat, és ő eltáplál téged; az igazat nem hagyja örökké ingani.
24És te, Isten! leviszed őket a veszedelem vermébe. A vérszopó és csalárd férfiak nem érik el napjaik felét; én pedig tebenned bízom, Uram!