¹Dávid irása. Tarts meg engem, Uram! mert benned bíztam.

²Mondám az Úrnak: Én Istenem vagy te, azért javaimra nincs szükséged.

³A szentekhez, kik az ő földén vannak, irányozta csodálatosan minden hajlandóságomat.

⁴Megsokasodott az ő inségök; azután siettek. Nem hivom egybe gyülekezetöket véráldozatokra, sem nevöket nem említem ajkaimmal.

⁵Az Úr az én örökségem és kelyhem része; te vagy, ki visszaadod nekem örökségemet.

⁶A sorskötél nekem jelesre esett; mert jeles örökség jutott nekem.

⁷Áldom az Urat, ki értelmet adott nekem; még éjjel is erre intenek engem veséim.

⁸Szemem előtt viselem az Urat mindenkoron; mert jobbomon vagyon, hogy ne ingadozzak.

⁹Ezért örvend szívem és vígad nyelvem; azonfölül testem is reményben fog nyugodni;

¹⁰mert lelkemet nem hagyod pokolban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.

¹¹Megismertetted velem az élet útait, betöltesz engem örömmel, a te orczáddal, jobbodnál mindvégig gyönyörűség vagyon.