¹Dávid zsoltára Góliát ellen. Áldott legyen az én Uram Istenem, ki kezeimet harczra tanítja, és ujjamat hadakozásra.

²Irgalmasságom és menedékem ő, gyámolom és szabadítóm; oltalmazóm ő, és benne bízom, ki alám veti népemet.

³Uram! mi az ember, hogy magadat tőle megismerteted? vagy az ember fia, hogy gondolsz vele?

⁴Az ember hasonló a hiúsághoz, napjai, mint az árnyék, elmúlnak.

⁵Uram! hajtsd meg a te egeidet, és szállj alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek.

⁶Tündököltesd a villámlást, és szórd széllyel őket; bocsásd ki nyilaidat, és zavard meg őket.

⁷Nyújtsd ki kezedet a magasságból, ments meg engem és szabadíts ki a sok vizekből, az idegen fiak kezéből.

⁸Kiknek szája hiúságot beszél, és jobbkezök gonoszság jobbja.

⁹Isten! új éneket éneklek neked, a tízhúros hárfán zengek neked;

¹⁰ki megszabadítod a királyokat, ki megmentetted Dávid szolgádat a gonoszok kardjától;

¹¹ments meg engem, és ragadj ki az idegen fiak kezéből, kiknek szája hiúságot beszél, és jobbkezök gonoszság jobbja.

¹²Kiknek fiai mint az új ültetvények ifjúságukban; leányaik fölékesítvék, felcsinosítvák köröskörűl a templom hasonlatosságára;

¹³tárházaik rakvák, egyre másra halmozottan; juhaik tenyészők, s nagy számmal kijárók;

¹⁴teheneik kövérek; nincs a keritésen romlás, sem átjárás, sem kiáltás utczáikon.

¹⁵Boldognak mondják a népet, melynél ezek vannak; de boldog a nép, melynek az Úr az ő Istene.