¹Végig Dávid zsoltára. Uram! te megvizsgáltál engem, és ismersz engem;

²te ismered fektemet és keltemet.

³Megérted távolról az én gondolatimat; ösvényemet és nyughelyemet megvizsgáltad.

⁴És minden útamat eleve megláttad; még nincs is a szó nyelvemen,

⁵ime, Uram, te tudsz mindent, a legujabbakat és régieket; te alkottál engem, és rámtevéd a te kezedet.

⁶Csodálatos előttem ezen tudásod; igen magas, és nem érhetem föl azt.

⁷Hova menjek a te lelked elől? és hova fussak színed elől?

⁸Ha fölmegyek az égbe, te ott vagy; ha leszállok a pokolba, jelen vagy.

⁹Ha szárnyaimúl veszem is a hajnalt, és a tenger végső határain lakom:

¹⁰oda is a te kezed visz engem, és jobbod tart engem.

¹¹És ha mondom: Talán a sötétség elföd engemet: az éj napfényre hozza gyönyörűségemet;

¹²mert a sötétség nem homály előtted, az éj, mint a nap, világos, a sötétség úgy, mint a világosság.

¹³Mert hatalmadban vannak veséim; anyám méhétől fogva te oltalmaztál engem.

¹⁴Hálát adok neked, hogy ily csodálatosan alkottál, bámúlandók a te cselekedeteid, és ezt lelkem igen elismeri.

¹⁵Nem volt eltitkolva csontom előtted, melyet rejtekben alkottál, és az én valóm a föld ölében.

¹⁶Még tökéletlen voltam, már láttak szemeid, és a te könyvedben be vannak írva mindenek, a napok meghatározva, bár azokból még egy sincsen.

¹⁷Nekem pedig igen tiszteletre méltók a te barátid, Isten! uralmok igen erős lett.

¹⁸Megszámlálnám őket, de számosabbak a fövénynél; fölkeltem, és mégis veled vagyok.

¹⁹Te megölöd, Isten, a bűnösöket; vérszopó férfiak! távozzatok tőlem.

²⁰Mert azt mondjátok gondolatban: Hiába foglalják el a te városaidat.

²¹Ne gyülöljem-e, Uram! kik téged gyülölnek? és ne epekedjem-e a te ellenségeiden?

²²Teljes gyülölséggel gyülölöm őket, és nekem ellenségeimmé lettek.

²³Vizsgálj meg engem, Isten! és ismerd meg szívemet; vonj kérdőre engem, és nézzed ösvényeimet;

²⁴és lássad, ha a gonoszság útján vagyok-e? és vezess engem az örökkévaló uton.