¹Egyik bíró napjaiban, mikor a bírák kormányoznak vala, éhség lőn a földön. És elméne egy ember Júda Betleheméből, hogy Moáb tartományában jövevényűl lakjék feleségével és két fiával.

²Ő Elimeleknek hivatik vala és felesége Noéminak, és fiainak egyike Mahalonnak, másika Kélionnak, mind efrataiak, Júda Betleheméből valók. És bemenvén Moáb tartományába, ott laknak vala.

³És meghala Elimelek, Noémi férje; és ő fiaival marada.

⁴Kik moábi feleségeket vőnek, kiknek egyike hivatik vala Orfának, másika pedig Rutnak. És lakának ott tíz esztendeig.

⁵És mind ketten meghalának, Mahalon tudniillik és Kélion; és elmarada az asszony megfosztatván két fiától és férjétől.

⁶És fölkele, hogy hazájába menjen mind a két menyével Moáb tartományából; mert hallotta vala, hogy az Úr ismét népére tekintett, és élelmet adott nekik.

⁷Kiméne tehát zarándoksága helyéről mind a két menyével; és mikor immár Júda földére visszatérőben vala,

⁸mondá nekik: Menjetek anyátok házába; tegyen irgalmasságot az Úr veletek, a mint ti cselekedtetek a megholtakkal és velem.

⁹Engedjen nyugalmat találnotok férjeitek házában, a kikhez menendők vagytok. És megcsókolá őket. Kik fenszóval sírni kezdének,

¹⁰és mondák: Veled megyünk a te népedhez.

¹¹Felelé nekik: Térjetek vissza, leányaim! miért jöttök velem? Van-e több fiam méhemben, hogy tőlem férjeket remélhessetek?

¹²Térjetek vissza, leányaim! és menjetek; mert immár megöregedtem, és nem vagyok alkalmas házasságkötésre. Ha szintén ez éjjel foganhatnék is, és fiakat szülhetnék,

¹³ha azokat akarjátok várni, mig felnövekednek, és az ifjúság esztendeit betöltik, elébb megaggotok, mint férjhez menjetek. Ne tegyétek ezt, kérlek, leányaim! mert a ti nyomorúságtok inkább szorongat engem, és az Úr keze kinyujtatott ellenem.

¹⁴Mire azok fenszóval ismét sírni kezdének. Orfa megcsókolá napát, és visszatére; Rut napához ragaszkodék.

¹⁵Kinek mondá Noémi: Ime rokonod visszatért az ő népéhez és istenéhez, menj vele.

¹⁶Ki felelé: Ne légy ellenem, hogy elhagyjalak téged és elmenjek; mert akárhová mégy, megyek, és a hol te lakni fogsz, én is ott lakom. A te néped én népem, és a te Istened én Istenem.

¹⁷A mely föld téged halálod után befogad, abban halok meg, és ott veszek temetőhelyet. Ezeket cselekedje nekem az Úr, és ezeket mívelje, ha nem az egy halál választ el engem tőled.

¹⁸Látván tehát Noémi, hogy Rut eltökélett akarattal szándékozik vele menni, nem akara tovább ellenkedni, sem őt tovább rábeszélni, hogy övéihez térjen vissza.

¹⁹És elmenének együtt, és jutának Betlehembe. Mihelyt a városba mentek, hamar híre lőn mindeneknél, és mondák az asszonyok: Ez az a Noémi!

²⁰Kiknek mondá: Ne hijatok engem Noéminak (azaz szépnek), hanem nevezzetek Márának (azaz keserűnek); mert keserűséggel igen megtöltött engem a Mindenható.

²¹Bőséggel mentem el, és üresen hozott engem vissza az Úr. Miért neveztek tehát engem Noéminak, kit az Úr megalázott, és a Mindenható megsanyargatott?

²²Eljöve tehát Noémi menyével, a moábi Ruttal zarándoksága földéről; és visszatére Betlehembe, az árpaaratás kezdetén.