³³Lőn pedig, midőn meghallotta Szanaballát, hogy épitjük a kőfalat, igen megharaguvék, és nagyon fölindúlván, csúfolá a zsidókat,

³⁴és mondá atyjafiai előtt és a szamaritánusok sokasága előtt: Mit mívelnek az erőtlen zsidók? Igy hagyják-e őket a népek? Áldozni fognak-e, és elvégzik-e egy nap? Vajjon készíthetnek-e köveket a porhalmokból, melyek megégtenek?

³⁵De a mellette lévő ammanita Tóbiás is mondá: Hadd épitsenek; ha fölmenend a róka, átugorja az ő kőfalokat.

³⁶Halljad, mi Istenünk! mert megvetettek lettünk; forditsd fejökre a gyalázatot, és add őket megvetésre a rabság földén.

³⁷Ne födözd el gonoszságukat, és vétkök orczád előtt ne töröltessék el, mert kinevették az épitőket.

³⁸Épitettük tehát a falat, és egészen egymásba foglaltuk felerészeig; és a nép szive föl volt inditva a dolgozásra.

¹Lőn pedig, midőn meghallotta Szanaballát és Tóbiás, az arabsok és ammaniták és azotusiak, hogy bevakoltattak Jerusalem falának hasadékai, és hogy a romlások berakatni kezdettek, igen megharaguvának.

²És összegyűlének mindnyájan egyetemben, hogy eljőjenek és hadakozzanak Jerusalem ellen, és cselt vetének.

³És imádkozánk a mi Istenünkhöz, és a kőfalra őröket állitánk ellenök éjjel és nappal.

⁴Mondá pedig Júdás: Megfogyatkozott a teherhordó ereje, és igen sok az omladékföld, és mi nem épithetjük a kőfalat.

⁵És mondák a mi ellenségeink: Ne tudják, észre se vegyék, miglen közéjök megyünk, és megöljük őket, és elhagyassuk a munkát.

⁶Lőn pedig, eljövén a zsidók, kik mellettök laknak vala, és megmondván nekünk tízszer is minden helyekről, a honnan hozzánk jöttek,

⁷a népet elhelyezém a kőfal mögé köröskörűl rendbe kardjaikkal, dárdáikkal és kézíjakkal.

⁸És eltekinték, és fölkelvén, mondám a főembereknek és biráknak és a község többi részének: Ne féljetek tőlök. A nagy és rettenetes Úrról emlékezzetek meg, és hadakozzatok atyátokfiaiért, fiaitokért és leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért.

⁹Lőn pedig, midőn ellenségeink meghallották, hogy hirűl adatott nekünk, meghiúsítá Isten az ő tanácsukat. És mindnyájan visszatérénk a kőfalakhoz, kiki az ő munkájára.

¹⁰És lőn az naptól kezdve, hogy fele része azon ifjaknak folytatá a munkát, és fele kész vala a harczra, dárdákkal és pajzsokkal, kézíjakkal és pánczélokkal, és a fejedelmek azok után voltak Júda minden házában,

¹¹kik a kőfalon építvén és terhet hordván, egyik kézzel munkát tesznek, másikkal a kardot tartják vala;

¹²mert minden épitőnek kard vala felkötve oldalára. És épitének, harsonával zengvén mellettem.

¹³És mondám a főembereknek és biráknak és a község többi részének: Az épűlet nagy és széles, és mi a kőfalon messze váltunk el egyikünk a másiktól;

¹⁴a mely helyen tehát hallandjátok a harsona zengését, oda fussatok hozzánk; a mi Istenünk hadakozni fog érettünk.

¹⁵És mi magunk tegyük a munkát, és fele részünk tartson dárdákat hajnal hasadtától mig a csillagok föltűnnek.

¹⁶Az időben mondám még a népnek: Kiki az ő szolgájával maradjon Jerusalemben, hogy fölváltsanak éjjel és nappal a munkálkodásban.

¹⁷Én pedig és atyámfiai, szolgáim és az őrök, kik utánam valának, nem vetettük le ruháinkat; kiki csak a mosdásra vetkezvén le.