¹És felelvén Jézus, ismét példabeszédekben szóla nekik, mondván:

²Hasonló mennyeknek országa egy királyemberhez, ki menyekzőt szerze fiának.

³És elküldé szolgáit, hogy a hivatalosakat híják meg a menyekzőre; de nem akarának eljőni.

⁴Ismét más szolgákat külde, mondván: Mondjátok meg a hivatalosaknak: Ime elkészítettem ebédemet, tulkaim a hizlalt állataim meg vannak ölve, és minden kész; jőjetek a menyekzőre.

⁵Azok pedig elmulasztván, elmenének, némelyik majorjába, némelyik pedig keresete után.

⁶A többiek pedig megfogák az ő szolgáit, és szidalmakkal illetvén, megölék.

⁷Hallván ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, elveszté ama gyilkosokat, és azok városát felgyujtá.

⁸Akkor mondá szolgáinak: A menyekző kész ugyan, de a hivatalosak nem voltak méltók.

⁹Menjetek ki tehát az útfelekre, és a kiket találtok, mind híjátok a menyekzőre.

¹⁰És kimenvén szolgái az utakra, összegyüjték mind a kiket találtak, roszakat és jókat, és betelék a menyekzős ház letelepűltekkel.

¹¹Beméne pedig a király, hogy lássa a letelepűlteket, és láta ott egy embert, ki nem volt menyekzős ruhába öltözve.

¹²És mondá neki: Barátom! hogy jöttél ide be, menyekzős ruhád nem lévén? Amaz pedig elnémúla.

¹³Akkor mondá a király a szolgáknak: Megkötözvén kezeit és lábait, vessétek őt a külső sötétségre; ott leszen sírás és fogak csikorgatása.

¹⁴Mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak.

¹⁵Akkor elmenvén a farizeusok, tanácsot tartának, hogy megfogják őt beszédében.

¹⁶És hozzája küldék tanítványaikat a heródiánusokkal, mondván: Mester! tudjuk, hogy igazmondó vagy, és az Isten útját igazságban tanítod, és nem törődöl senkivel, mert nem tekinted az emberek személyét;

¹⁷mondd meg tehát nekünk, mit állítasz: Szabad-e adót adni a császárnak, vagy nem?

¹⁸Tudván pedig Jézus az ő álnokságukat, mondá: Mit kisértetek engem? képmutatók!

¹⁹Mutassátok meg nekem az adópénzt. Azok pedig eléhozának neki egy tízest.

²⁰És mondá nekik Jézus: Kié ez a kép és e fölirás?

²¹Felelék neki: A császáré. Akkor mondá nekik: Adjátok meg tehát a mi a császáré a császárnak, és a mi Istené az Istennek.

²²És hallván ezt, elcsodálkozának, és ott hagyván őt, elmenének.

²³Azon nap járulának hozzá a szadduceusok, kik azt mondják, hogy nincs föltámadás; és kérdék őt,

²⁴mondván: Mester! Mózes meghagyta: Ha valaki meghal, fia nem lévén, akkor atyjafia vegye el annak feleségét, és támaszszon magzatot atyjafiának.

²⁵Vala nálunk hét testvér. Az első, feleséget vévén, meghalt, és nem lévén magzata, feleségét atyjafiának hagyta.

²⁶Hasonlóképen a második, harmadik is, a hetedikig.

²⁷Mindezek után pedig végre az asszony is meghalt.

²⁸Feltámadáskor tehát a hét közől kinek leszen az felesége, mert mindeniké volt?

²⁹Felelvén pedig Jézus, mondá nekik: Tévedtek, nem tudván az irásokat, sem az Isten erejét.

³⁰Mert a feltámadásban nem házasodnak, sem férjhez nem mennek; hanem lesznek, mint az Isten angyalai mennyben.

³¹A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, mit az Isten mondott, így szólván nektek:

³²„Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene?“ Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.

³³És hallván ezt a seregek, csodálkozának az ő tudományán.

³⁴A farizeusok pedig hallván, hogy elnémította a szadduceusokat, egybegyűlének;

³⁵és kérdé őt közőlük egy törvénytudó, kisértvén őt.

³⁶Mester! melyik a főparancsolat a törvényben?

³⁷Mondá neki Jézus: Szeressed a te Uradat Istenedet teljes szivedből és teljes lelkedből és teljes elmédből.

³⁸Ez a legnagyobb és első parancsolat.

³⁹A második pedig hasonló ehhez: Szeressed felebarátodat, mint tennenmagadat.

⁴⁰E két parancsolaton függ az egész törvény és a próféták.

⁴¹Összegyüjtvén pedig a farizeusokat, kérdé őket Jézus,

⁴²mondván: Mit tartotok ti Krisztus felől? Ki fia? Mondák neki: Dávidé.

⁴³Mondá nekik: Miképen híja tehát Dávid őt lélekben Urának, mondván:

⁴⁴Mondá az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet lábaid zsámolyává teszem?

⁴⁵Ha tehát Dávid őt Urának híja, mimódon fia ő?

⁴⁶És senki egy szót sem felelhete neki, sem nem meré őt senki az naptól többé kérdeni.