¹És ismét tanítani kezde a tengernél; és nagy sereg gyűle hozzája, úgy hogy a hajóba menvén, a tengeren leült, az egész sereg pedig a tenger mellett a parton vala.

²És sokra tanítá őket példabeszédekben, és mondá nekik az ő tanításában:

³Halljátok: Ime a magvető kiméne vetni.

⁴És midőn vetett, némely mag az útfélre esék, és eljövén az égi madarak, megevék azt.

⁵Némely pedig a köves helyekre esék, hol nem vala sok földe, és hamar kikele, mert nem vala mélyen a földben;

⁶de a nap hőségében, kiége, s minthogy nem vala gyökere, elszárada.

⁷És némely a tövisek közé esék, és felnővén a tövisek, elfojták azt, és termést nem ada.

⁸És némely a jó földbe esék, és kikelvén és növekedvén, termést ada, és terme némely harmincz-, némely hatvan- és némely százannyit.

⁹És mondá: A kinek fülei vannak a hallásra, hallja meg.

¹⁰És mikor maga volt, a tizenkettő, kik vele valának, kérdék őt a példabeszéd felől.

¹¹És mondá nekik: Nektek adatott tudni az Isten országa titkát; azoknak pedig, kik kivül vannak, minden példabeszédekben szól;

¹²hogy látván, lássanak, és ne lássanak; hallván, halljanak, és ne értsenek; netalán megtérjenek, és nekik bűneik megbocsáttassanak.

¹³És mondá nekik: Nem tudjátok e példabeszédet? s hogyan értetek meg majd minden példabeszédet?

¹⁴A ki vet, igét vet.

¹⁵Az útfélre esők, hol az ige vettetik, azok, kik mikor hallják, azonnal eljő a sátán, és elviszi az igét, mely az ő szivökbe vettetett.

¹⁶Hasonlóképen melyek a köves helyekre vettetnek, azok, kik midőn hallják az igét, mindjárt örömmel veszik azt,

¹⁷de magokban nincs gyökerök, hanem csak ideig tartók; azután ha szorongatás és üldözés támad az igéért, legottan megbotránkoznak.

¹⁸Olyanok is vannak, melyek a tövisek közé vettetnek; ezek azok, kik az igét hallják,

¹⁹de a világi gondok, a gazdagság csalárdsága, és egyebek megkivánása belopózván, elfojtják az igét, és gyümölcstelenné teszik.

²⁰A jó földbe vettettek pedig azok, kik az igét hallják és beveszik, és teremnek némely harmincz-, némely hatvan-, némely százannyit.

²¹És mondá nekik: Arra való-e a gyertya, hogy véka alá tétessék vagy az ágy alá? nem arra-e, hogy a tartóra tétessék?

²²Mert semmi sincs elrejtve, mi ki ne nyilatkoztassék; és semmi sem történik titokban, hanem hogy nyilvánosságra jőjön.

²³A kinek fülei vannak a hallásra, hallja meg.

²⁴És mondá nekik: Jegyezzétek meg, a mit hallotok: A mely mértékkel mértek, visszaméretik nektek, felül is adatik nektek.

²⁵Mert a kinek vagyon, annak adatik; a kinek pedig nincsen, a mije van is, elvétetik tőle.

²⁶És mondá: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember magot vet a földbe.

²⁷És alszik és fölkel éjjel és nappal, és a mag kicsirázik és felnövekedik, a nélkül, hogy tudná.

²⁸Mert magától terem a föld először füvet, azután kalászt, azután teljes magot a kalászban.

²⁹És mihelyt a termény megérett, azonnal sarlót bocsát belé, mert elérkezett az aratás.

³⁰És mondá: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? vagy micsoda példabeszédben példázzuk azt?

³¹Mint a mustármag (olyan az), mely mikor a földbe vettetik, kisebb minden magnál, melyek a földön vannak;

³²és miután elvettetett, felnő és nagyobb lesz minden növénynél, és nagy ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt az égi madarak ellakhatnak.

³³És sok ilyen példabeszédben hirdeté nekik az igét, a mint hallhatták.

³⁴Példabeszéd nélkül pedig nem szóla nekik; de tanitványinak külön megfejte mindeneket.

³⁵És mondá nekik azonnap, midőn beesteledett. Menjünk által.

³⁶És elbocsátván a sereget, a hajóba vivék őt, a mint vala; és más hajók is valának vele.

³⁷És nagy szélvész lőn, és habokat vete a hajóba, úgy hogy megtelék a hajó.

³⁸Ő pedig a hajó hátúljában aluszik vala egy fejelen. És felkölték őt és mondák neki: Mester! nem gondolsz-e vele, hogy elveszünk?

³⁹És fölkelvén, megfenyegeté a szelet, és mondá a tengernek: Hallgass, némúlj el! És megszűnék a szél, és nagy csendesség lőn.

⁴⁰És mondá nekik: Miért vagytok félénkek? még sincs-e hitetek? És nagy félelemmel félének, és mondák egymásnak: Vajjon kicsoda ez, hogy a szél és tenger engedelmeskednek neki?