¹És lőn azután, ő eljárá a városokat és falukat, tanítván és hirdetvén az Isten országát; és a tizenkettő vele,

²és némely asszonyok, kik megszabadíttattak vala a gonosz lelkektől és betegségektől: Mária, ki Magdolnának hivatik, kiből hét ördög ment vala ki,

³és Joanna, Kúzának, Heródes gondviselőjének felesége, és Zsuzsanna, és sok más, kik szolgálnak vala neki vagyonukból.

⁴Midőn tehát nagy sereg gyűlt egybe, és a városokból hozzája siettek, mondá hasonlatosság által:

⁵Kiméne a magvető, elvetni az ő magvát; és a mint vetett, némely mag az útfélre esék, és eltapodtaték, és az égi madarak megevék azt.

⁶És némely a kősziklára esék, és kikelvén, elszárada, mert nem vala nedvessége.

⁷És némely a tövisek közé esék, és együtt felnővén a tövisek, elfojták azt.

⁸És némely a jó földbe esék, és kikelvén, százannyi termést hoza. Ezeket mondván, kiálta: A kinek fülei vannak a hallásra, hallja meg.

⁹Kérdezék pedig őt tanítványai, mit jelent e példabeszéd?

¹⁰Kiknek ő mondá: Nektek adatott tudni az Isten országa titkát; egyebeknek pedig példabeszédekben (szólok), hogy látván, ne lássanak, és hallván, ne értsenek.

¹¹Ez tehát a példabeszéd: A mag az Isten igéje.

¹²Az útfélre esők azok, kik hallgatják, azután eljő az ördög, és kiveszi az igét szivökből, nehogy hivén, üdvözűljenek.

¹³A kősziklára esők azok, kik midőn hallják, örömmel fogadják az igét; de nincs gyökerök; egy ideig hisznek, és a kisértet idején eltávoznak.

¹⁴A tövisek közé esők azok, kik hallják, de utóbb a szorgoskodástól, gazdagságtól és az élet gyönyörűségeitől elfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek.

¹⁵A melyek pedig a jó földbe estek, azok, kik jó, igen jó szívvel hallván az igét, megtartják, és termést hoznak béketűrésben.

¹⁶A ki gyertyát gyujt, nem födi azt be edénynyel, sem ágy alá nem teszi, hanem a tartóra teszi, hogy a bemenők lássák a világosságot.

¹⁷Mert semmi sincs elrejtve, mi ki ne nyilatkoztassék, sem eltitkolva, mi meg ne tudassék, és ki ne jelentessék.

¹⁸Vigyázzatok tehát, mint hallgatjátok? mert a kinek vagyon, annak adatik; a kinek nincsen, még a mit bírni vél is, elvétetik tőle.

¹⁹Jövének pedig őhozzá anyja és atyjafiai, de nem juthattak hozzá a sereg miatt.

²⁰És jelenték neki: Anyád és atyádfiai kinn állanak, akarván téged látni.

²¹Ő pedig felelvén, mondá nekik: Az én anyám és atyámfiai azok, kik az Isten igéjét hallgatják és megtartják.

²²Lőn pedig egyik napon, beszálla egy hajócskába ő és tanítványai, és mondá nekik: Keljünk át a tavon. És elindulának.

²³És midőn evezének, ő elaluvék, és szélvész jöve a tóra, s mármár merűlének, oly veszedelemben valának.

²⁴Hozzája menvén tehát, felkölték őt, mondván: Mester! elveszünk. Ő pedig fölkelvén, megfeddé a szelet és a víz hullámait; és megszűnének, és csendesség lőn.

²⁵Mondá aztán nekik: Hol vagyon a ti hitetek? Kik félvén, csodálkozának egymás között, mondván: Vajjon kicsoda ez, hogy a szeleknek és tengernek is parancsol, és engedelmeskednek neki?

²⁶És evezének a gerazenusok tartományába, mely Galileának átellenében vagyon.

²⁷És a mint kiszállott a szárazra, egy férfiú jöve eléje, kiben ördög vala már sok idő óta, és nem öltözött ruhába, sem házban nem lakott, hanem a sírboltokban.

²⁸Ez a mint meglátta Jézust, leborúla előtte, és fölkiáltván nagy szóval, mondá: Mi közöm veled? Jézus, a magasságbeli Istennek Fia! kérlek téged, ne gyötörj engem.

²⁹(Mert parancsolt a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből); mivel már sok idő óta gyötörte őt, és meg vala kötözve lánczokkal, és bilincsekben őrizteték, de elszaggatván a kötelékeket, a pusztákba űzeték az ördögtől.

³⁰Kérdé pedig őt Jézus, mondván: Mi a neved? Az pedig mondá: Sereg; mert sok ördög ment vala beléje.

³¹És kérék őt, ne parancsolja nekik, hogy a mélységbe menjenek.

³²Vala pedig ott nagy sertésnyáj, legelvén a hegyen; és kérék őt, engedje meg nekik, hogy azokba menjenek. És megengedé nekik.

³³Az ördögök tehát kimenvén az emberből, a sertésekbe menének, és a nyáj a tóba rohana, és megfúlada.

³⁴Mely dolgot látván a legeltetők, elfutának, és megjelenték a városban és majorokban.

³⁵Kimenének tehát látni, mi történt, és Jézushoz jövének; és ülve találák az embert, kiből az ördögök kimentek vala, felöltözötten és ép észszel az ő lábainál, és megfélemlének.

³⁶És elbeszélék nekik, a kik látták vala, mint szabadúlt meg a sereg-ördögtől.

³⁷És kéré őt a gerazenusok tartományának egész népsége, hogy távozzék el tőlök; mert nagy félelemben valának. Ő pedig a hajóba menvén, visszatére.

³⁸És kéré őt ama férfiú, kiből kimentek vala az ördögök, hogy vele lehessen. De Jézus elbocsátá őt, mondván:

³⁹Térj vissza házadba, és beszéld el, mely nagy dolgot cselekedett veled az Isten. És az egész várost eljárá, hirdetvén, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus.

⁴⁰Lőn pedig, mikor visszatért Jézus, a népsereg fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt.

⁴¹És íme egy Jairus nevű férfiú jöve, ki fejedelme vala a zsinagógának, és Jézus lábaihoz borúla, kérvén őt, hogy jőjön házába;

⁴²mert egyetlen leánya, mintegy tizenkét esztendős, immár halálon vala. És történék, midőn ment, a sereg szorongatá őt.

⁴³És egy asszony, ki vérfolyásban vala tizenkét esztendő óta, és az orvosokra költötte minden vagyonát, és egyiktől sem gyógyíttathatott meg,

⁴⁴hátúl járúla, és illeté az ő ruhája szegélyét, és azonnal megálla az ő vérfolyása.

⁴⁵És mondá Jézus: Ki az, ki engem illetett? Tagadván pedig mindnyájan, mondá Péter és a kik vele valának: Mester! a sereg szorongat téged és nyom, és azt kérded: Ki illetett engem?

⁴⁶És mondá Jézus: Illetett engem valaki; mert én tudom, hogy erő ment ki belőlem.

⁴⁷Látván pedig az asszony, hogy nem maradt titokban, reszketvén eléjöve és leborúla lábai előtt, és miokért illette őt, kijelenté az egész nép előtt, és mimódon gyógyult meg azonnal.

⁴⁸Ő pedig mondá neki: Leányom! a te hited meggyógyított téged; menj békével.

⁴⁹Míg ő szólott, jöve egyvalaki a zsinagóga fejedelméhez, mondván neki: Leányod már meghalt, ne fáraszd őt.

⁵⁰Jézus pedig hallván ez igét, felelé a leányzó atyjának: Ne félj, csak higy, és megszabadúl.

⁵¹És mikor a házhoz érkezett, nem engedé meg egyébnek, hogy vele bemenjen, hanem csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, és a leányzó atyjának és anyjának.

⁵²Sírának pedig mindnyájan és kesergének fölötte. Ő pedig mondá: Ne sírjatok, nem halt meg a leányzó, hanem aluszik.

⁵³És kineveték őt, tudván, hogy már meghalt.

⁵⁴Ő pedig megfogván annak kezét, kiálta, mondván: Leányzó! kelj föl.

⁵⁵És visszatére az ő lelke, és azonnal fölkele. És meghagyá, hogy ennie adjanak.

⁵⁶És álmélkodának szülői, kiknek megparancsolá, hogy senkinek se mondják, a mi történt.